A sztárhegedűs thai síelő lehet Szocsiban
A technopophegedűs Vanesse Mae művészetét sokan büntetésként élték meg a kilencvenes években, de akkor alighanem kevesen gondoltak arra, hogy a zenésszel még olimpián is találkozhatnak. De ez az idő is eljött, a 35 éves Mae alpesi síben indulhat Szocsiban.
Legalábbis számításai szerint teljesítette az induláshoz szükséges minimumfeltételeket. A brit állampolgár Mae nevét hiába is keresnénk az eredménylistákon, nem találnánk meg, mert apja révén thaiföldi színekben Vanessa Vanakorn néven versenyez.
Vanakorn (maradjunk ennél a névnél) már 2010-ben bejelentette, hogy megcélozza Szocsit, korábban pedig már a 2002-es Salt Lake City-i olimpiáról is álmodozott. Állítása szerint előbb tanult meg síelni, mint hegedülni. Négyévesen már a léceken állt, de nem élhette ki szenvedélyét, mert menedzser anyja minden olyan dologtól eltiltotta, amiben megsérülhet.
A zenész már négy évvel ezelőtt tisztában volt vele, hogy a brit csapatba nem fér be, ezért is döntött Thaiföld mellett, ahol tárt karokkal várták, mert egyetlen épkézláb síelője sincs a délkelet-ázsiai országnak.
Ez volt a szerencséje. Mivel a világ szövetség (FIS) ranglistáján a legjobb ötszáz között egyetlen thai sem volt, így a Svájcban egyre több időt töltő zenész kisebb versenyeken is kiharcolhatta a kvótát, azaz teljesítette a szabadkártyásoknak járó minimum feltételeket, igaz 2010-ben még úgy tervezte, hogy a 2013-as világbajnokságon már a legnagyobbak között indul. Nem jött össze neki, ahogy egyetlen világkupafutam sem.
Hogy kvótához jusson, a szabályok szerint öt kisebb kategóriájú versenyt kellett teljesítenie úgy, hogy az azokért kapott pontok átlaga 140 vagy kevesebb legyen. Vanakorn már novemberben elkezdte a versenyzést, svéd és norvég műlesikló és óriás-műlesikló futamokon indult, de akkor még gyengén ment, vagy a mezőny volt erős, így magas pontszámokkal zárt. A hétvégi hajrá viszont már nagyon jól sikerült neki. Szlovéniában, ahol Tina Maze egykori edzőjével is készült, négy versenyen is 140 alatti ponttal zárt, így átlagban teljesítette is az olimpiai indulás feltételét.
„Egy telefonos megerősítést márt kaptunk, amint lesz hivatalos levelünk is, azonnal közzétesszük" – nyilatkozta Tassanai Mukkawichit a Thaiföldi Olimpiai Bizottság nevében.
Vanakorn Thaiföld történetének második téli olimpikonja lehet. Az első 2002-ben Prawat Nagvajara volt, az akkor 43 éves mérnök 30 km-es sífutásban vett részt Salt Lake Cityben, de a verseny közben lábát törte.