Hegyi országos csúcsot lőtt trapban, közel volt a riói kvótához
Hegyi Norbert férfi trapban nagyszerű teljesítménnyel, országos csúcsbeállítást jelentő 123 korongos eredménnyel bejutott a döntőbe, melyben ötödik lett, és éppen lemaradt a riói kvótáról az olimpiai kvalifikációs acapulcói koronglövő világkupa-versenyen, írja az MTI.
A 40 éves sportlövő a kétnapos, 125 korongos alapversenyben végig nagyszerűen lőtt. A hétfői első nap után 50-ből 49 találattal az élbolyban volt, majd a keddi folytatásban a harmadik és a negyedik 25-ös sorozatban is hibátlanul teljesített, az utolsóban pedig csak egyet hibázott, így 123 koronggal, holtversenyben a második legjobb eredménnyel biztosította helyét a hatos döntőben. Hegyi alaperedményével Bodó Zoltán 1996-ban elért magyar csúcsát állította be.
A versenyen az első két hely ért kvótát, így a döntőnek óriási jelentősége volt. A fináléban tiszta lappal kezdett a hat résztvevő, akiknek 15 korongra kellett lőniük az első, rangsoroló szakaszban, mely után az első kettő az aranyéremért folyó párharcba került, és egyúttal megszerezte a riói olimpiai szereplés jogát.
Hegyi remekül kezdett a fináléban, az első hét korongot eltalálta és vezetett, nyolcadikra azonban hibázott. Két sikeres lövés után ismét rontott a magyar versenyző, aki még ekkor is jó pozícióban volt, sőt, újabb három találatot követően hármas holtversenyben az élen volt, azaz szétlőhetett volna a kvótáért. A 15. korongot azonban Hegyi nem találta el, míg az olasz Massimo Fabrizzi és az ausztrál Michael Diamond nem hibázott.
Hegyi Norbert ezzel 12 koronggal zárta a döntőt két másik lövőhöz hasonlóan, akikkel szétlőtt a bronzmeccsért, és mivel ebben alulmaradt velük szemben, az ötödik helyen zárt. A magyar versenyző élete legjobb eredményét érte el, pályafutása során először jutott be világkupa döntőjébe.
A szám másik magyarja, Szollár András 119 koronggal a 35. helyen végzett a 83 fős mezőnyben.
Csütörtökön Gerebics Roland és Bognár Richárd dupla trapban, míg vasárnap Pongrátz Bianka női skeetben szerepel.