Orbán: Az olimpia össznemzeti ügy

2015.12.15. 12:41

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Budapest kész megragadni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által teremtett esélyt a 2024-es ötkarikás játékok rendezésére, jelentette az MTI.
   

A kormányfő a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megalakulásának 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen, kedden Budapesten azt mondta, a rendezésre pályázó MOB mögött széles a nemzeti összefogás, ezért ez "össznemzeti ügy", a kormány pedig mindenben támogatja a MOB-ot.
   

Orbán Viktor kijelentette, Magyarország nemcsak az első budapesti, hanem az első közép-európai nyári játékokat szeretné megrendezni "35 évvel azután, hogy az ország lerázta magáról az elnyomás béklyóit, és kivívta a szabadságát".
   

"Magyarország ugyanakkor azt vallja, hogy a sport mindig fontosabb bármilyen politikai érdeknél, ezért soha nem válhat politikai küzdelmek színterévé, a kormány pedig ebben a szellemben támogatja a pályázatot" - tette hozzá a miniszterelnök.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megalakulásának 120. évfordulója az egész ötkarikás mozgalmat tekintve is mérföldkő. A NOB első embere Pierre de Coubertin-díjat adott át Borkai Zsoltnak, a MOB elnökének kedden Budapesten.

    A német sportvezető a MOB ünnepi közgyűlésén emlékeztetett a magyar olimpiai mozgalom hagyományaira és az újkori játékokon elért sikereire, valamint arra a "szilárd alapon nyugvó barátságra", amely a magyar és a nemzetközi bizottság között kialakult.
    Thomas Bach kiemelte: a NOB reformprogramja, az Agenda 2020 a városok igényeihez alkalmazkodik, és ennek az az üzenete, hogy olyan országoknak is megnyílik a lehetősége az olimpiarendezésre, mint Magyarország, és olyan városoknak is, mint Budapest.