Sidi: Olyan az új szabály, mintha a lemaradó Boltot elgáncsolnák

2016.08.08. 19:43

Sidi Péter legjobb olimpiai helyezését érte el, miután a légpuskások között az ötödik lett hétfőn.

A világbajnok magyar a hatodik lövésig vezetett – rögtön az első kör után az élre állt -, utána rontott egyet, a következő lövése sem volt pontos, így máris a hetedik helyen találta magát, és mivel a nyolcadik a nyolcadik kör utána kiesik, éppen csak versenyben maradhatott.

A sportág kiegyenlítettségét ennél jobban talán nem is lehetne érzékeltetni.

Az új szabály lényege ugyanis: 8 lövés után egy, a legkevesebb kört elérő kiesik, újabb két lövés után megint búcsúzik valaki, és így tovább, amíg el nem jutnak az utolsó párharcig. Régebben tízet vagy húszat lőttek a döntőben, és utána alakult ki a sorrend.

Így azonban valamelyest izgalmasabb lett a sportág, olykor drámai a csata, hiszen eleve tizedek döntenek.

„Az új szabályokkal lebonyolított döntővel, vagyis hogy az alapszakasz eredményét eltörlik, a sportág egy nagy szerencsejáték lett. Azzal a hasonlattal szoktam ezt érzékeltetni, hogy ha a síkfutásban 50 méter után elkaszálják Usain Boltot, lehet, hogy sohasem nyert volna semmit. Elveszik ugyanis a lövőktől a javítás lehetőségét."

Érezte, hogy jól áll hat sorozat után, de pluszterhet vagy még nagyobb nyomást nem okozott neki, hogy az élen volt.

"A hiba mindig benne van, persze, hogy rosszkor jött. Utána már csak azzal tudtam foglalkozni, hogy rendezzem a gondolataimat. És hogy kihozzam a maximumot ebből a fináléból. Ötödik hely lett belőle. Van még két számom, megpróbálom megszerezni az érmet, amit ma nem sikerült” - értékelt.

Szerinte igazságosabb lenne, ha a 20 lövést mindenki megkapná, és utána jöhetne az eredményhirdetés, mert aki hullámvölgybe kerül, kiesik. Nincs esélye a javításra.

Az olasz győztes Campriani az új szabályok bevezetése után egy ideig nem is lőtt, amíg hozzá tudott szokni. Ő volt az egyébként, aki ha ront a 14. lövésnél, akkor simán megelőzhette volna őt a négy tizeddel mögötte lévő Sidi. Nem rontott, sőt. A folytatásban kimagaslóan lőtt. 

Sidi kitért még arra is, hogy szokatlanul élesek voltak a fények, amihez nehezen tudott alkalmazkodni, de erre fogni persze nem szerette volna, mert mindenki másra is ugyanolyan zavaróan hatott.

Az ötödik olimpiája, de ebben a sportágban az sem ritka, hogy valaki nyolcon is indul. Az évszázad legjobbjának választott szlovén Debevec például az ötödiken nyerte az aranyát. Azt mondta neki, hogy még semmiről sincs lemaradva.

„Generációk csatája van egy lövőversenyen, olykor 30 év különbség is előfordul, ami nem könnyíti meg a jó szereplést. Atlétikában maximum 10 év a legfiatalabb és a legidősebb közti eltérés. Nálunk más.”