Fokozódik a botrány a bokszolóknál: bírókat zártak ki az olimpiáról
Többen is rendesen kiakadtak el elmúlt napokban az ökölvívásban hozott bírói döntésekre. Volt, aki csalást emlegetett, más pedig az amatőr boksz végéről beszélt a vitatható, érthetetlen ítéletek miatt.
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) ezek után felülvizsgálta az eddigi ítéleteket a riói olimpián, és több bírót és játékvezetőt is kizárt a további mérkőzésekről.
Az AIBA szerint "alig néhány" érintettje van a 239 olimpiai küzdelem után meghozott döntésnek. A kizárt bírók és játékvezetők nem működhetnek közre a továbbiakban a riói mérkőzéseken, de az eddigi eredményeken már nem változtatnak.
A bokszolók riói botránya azzal indult, hogy az ír klasszis, Michael Conlan, miután botrányos pontozással maradt alul az olimpiai negyeddöntőben az orosz Vlagyimir Nikityinnel szemben, azt mondta: "az olimpiai boksz halott". Conlan annyira kiakadt, hogy így folytatta: "az AIBA kibaszott csalókból áll. Egyszerűen kibaszott csalókból áll, akiket lefizetnek. Soha nem fogok többet olimpián indulni, és másnak sem javaslom".
![Vlagyimir Nikityin, Michael Conlan.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1250/12509/125091/12509157_e3589944c64927483c77edda0d4e7e39_wm.jpg)
Eztuán következett az amerikai Gary Russell és az üzbég Fazliddin Gajbnazarov meccse. A könnyűsúly negyeddöntőjét egy ponttal az üzbég bokszoló nyerte meg, amit nem hagytak szó nélkül az amerikaiak. Az amerikaiak szövetségi kapitánya, Billy Walsh azt mondta: "a pontozóbírók botrányos munkát végeznek ezen az olimpián. Legutoljára az 1988-as szöuli olimpián voltak ennyire rosszak".
A Guardian az olimpia előtt egy alapos riportban tárta fel, hogy iszonyatosan elcsalhatják a bokszmérkőzéseket, névvel megszólaló bírók is elmondták, hogy az AIBA tornáin nyíltan megmondták nekik, kit is kell kihozni győztesnek.