Minden évben fagyasszák be a Balatont!

Nem hazudtak a szervezők, amikor azt írták a szombati Balaton-átcsúszás előtt, hogy közösségi program lesz. Az emberek ráömlöttek a csontig befagyott tóra délelőtt tizenegykor, és ugyanolyan örömmel fedezték föl újra, mint a budapesti Szabadság hidat tavaly nyáron, amikor le volt zárva.

Egy morajló emberoszlop vonult Badacsonyból Fonyód felé, amikor kétfős csapatunkkal csatlakoztunk háromnegyed tizenkettőkor. A túlpartot nem lehetett látni a strandról, csak azt, hogy a menet eleje valahol jó messze eltűnik a fehérben. Korival, szánkóval, paplanernyővel, hokiütővel, kutyával, gyerekkel, síbottal, laposüveggel befogaltuk a tavat.

Komolyan vettem a felhívást, hogy milyen alapfelszerelés kell az öt kilométeres túrához: vásároltam egy kötelet, és úgy csavartam a vállamra, hogy én aztán bármikor kész leszek elhajítani egy bajba jutott sporttársnak, aki mellettem akar eltűnni a jég alatt. Nem kellett, és másnak sem volt rá szüksége.

Viszont jól szórakoztam a kötéllel, amikor leültünk pihenni: lasszót csináltam belőle, és a termoszomra hajigáltam, amit három méterrel odébb pöcköltem a jégen. Amikor eltaláltam, magamhoz húztam, felhajtottam egy kupaknyi kávét, és éreztem, hogy mégiscsak eszetlen nagy királyok vagyunk, hogy a tó közepén a vízen ülve esszük az uzsonnánkat.

A haverommal gyerekkorunk óta korizunk, én a gimiben szezon alatt hetente jártam. Azóta évente két-három alkalommal kinézünk a műjégpályára, szóval nem voltunk kezdők és teljesen puhányok sem. Az álmom mindig az volt, hogy egyszer úgy korcsolyázhassak, mint Baradlay Ödön és az orosz pajtása Leonin A kőszívű ember fiaiban, amikor lezúzzák a farkasokat.

„Most már itt alattunk az országút, a Dnyeper, tudjuk, merre van előre; magunkkal hoztuk korcsolyáinkat, felkötjük és utazunk magunk emberségéből. A Dnyeperen egypár óra alatt bizonyosan lelünk katona-őrtanyát, egypár órai korcsolyázás pedig nekünk csak mulatság” – ez járt a fejemben.

Nahát a Balaton idén nem ilyen volt. Nem lehetett nyílegyenesen, vég nélkül csapatni a jégen. Félútig vidáman csúsztunk, néhány újrafagyott repedés volt csak az akadály, amik fölött át lehetett siklani. Ezt le is tudtuk negyed óra alatt. Aztán láttuk, hogy utcabál van a tó közepén, mindenki pihenget, korizgat, fényképezget, nézelődik, beszélget, és kiderült, hogy azért, mert eddig tartott a jó világ, és innentől hullámos és havas a jég. Néhol olyan szivacsos tetejű, amibe belesüllyed a korcsolya éle és serceg.

Volt viszont verhetetlen hangulat, közösségi élmény!, az öröm, hogy birtokba vettünk valamit, ami eddig is a miénk volt, csak nem tudtuk, hogy szabad. És mintha ugyanazok az emberek jöttek volna el, akik hokimeccsre is járnak: a lelkes szurkolók, akik nem bánják, ha kikap a csapat, mert az is mekkora dolog már, hogy Kanadával játszottunk, és döntetlenre hoztuk az első harmadot!

Arra is rájöttünk, hogy poénos kerülgetni a jégtorlaszokat, és kacskaringózni a befagyott hullámok között. Amikor pedig bakancsot kellett húzni, tényleg felfedezőnek éreztük magunkat egy kihalt tájon. Egy kicsit.

Kapja össze magát a vendéglátás

Az emberoszlop hossza alapján, és az alapján, hogy hány autó parkolt Badacsonyban, úgy becsülik, hogy 6-8 ezer ember ment el. Ez nagy meglepetés, mert a Balaton-átcsúszás Facebook oldalnak, ahol az infókat közölték, csak feleennyi követője van. A júliusi átúszáson szoktak ennyien indulni.

„Eddig mintha sok évtizedes álmot aludt volna a Balaton, de ideje ráébredni, hogy van, vagy lehetne egy komoly téli szezon is a tóparton, ha a vendéglátók ráébrednek végre, milyen tömegeket vonz ide egy jóprogram, és biztosítják hozzá a legelemibb feltételeket” – mondta nekem Kardos Gábor, a főszervező. Az Index hét évvel ezelőtt készített vele egy videót, már akkor azt tervezte, hogy ha az időjárás engedi, tömeges átcsúszást szervezne a jégre.

Igaza van: indulás előtt Badacsonyban a part közelében csak a benzinkút volt nyitva, ott vettünk egy palack vizet, pedig beültünk volna valahova egy szíverősítőre. Fonyódon négy helyet találtunk, ahol enni vagy inni lehetett valamit, ebből az egyik a lottozó volt, ami hála istennek kávézóként is üzemelt. A parton a strandkajáknak csak a nyári emlékét láttuk a csukott lángososbódé falán, pedig a túra után nekiestünk volna egy sajtos-tejfölösnek.

A fonyódi önkormányzat a rendezvény előtt közleményt adott ki. Azt írták: álláspontjuk szerint az esemény rendkívül baleset- és életveszélyes. Nem tűnt annak. Minket megnyugtatott, hogy a szervezők azt mondták, bejárták a terepet a túra előtt, és alkalmasnak találták rá a jeget.

Kell ez nekünk

Végül másfél órát voltunk a jégen, és jól kifáradtunk, úgy is, hogy nem siettünk egyáltalán. Jó kis sportos móka volt, minden évben lehetne ilyen. Ha nem is fagy be télen a Balaton, legalábbis minden évben felfedezhetnénk egy új közösségi teret.