Nekünk a legfájóbb a szégyen, mert mi vagyunk a pályán

Rio De Janeiro

A 2016-os olimpián elmentem a hazaiak egyik röplabdameccsére, Franciaország volt az ellenfél. Bevallom, a két csapatról elég keveset tudtam, így amíg a busz a csarnokhoz ért, az egyik francia kolléga készített fel. Elmondta, hogy ki a legjobbjuk, milyen nehézségeik vannak – kikaptak és kiestek, a brazilok később az egész tornát megnyerték –, és megemlítette, hogy Franciaországban játszik egy magyar, aki abban az évben a posztján a második legjobb lett a ligában.

Először azt hittem, hogy viccel, de váltig bizonygatta, eszébe sem jutna ilyennel viccelődni, majd 

Sosem hallottam róla, a kolléga viszont kikerekedő szemekkel nézett rám. Aztán beütöttem a nevét a Google-ba, de így sem lettem sokkal okosabb, magyarul ugyanis alig néhány cikk jelent meg. Viszont a magyarral ellentétben a német Wikipedia tudott róla, így legalább az alapadatokkal sikerült megismerkedni.

Azt eddig is tudtam, hogy a világban igen népszerű röplabda Magyarországon mostohagyerek, de hogy a legjobb játékosunkról még a neten se legyenek épkézláb információk, az mellbevágó volt.

Azért foglalkozom ennyit az előzményekkel, mert amikor ezt a sztorit már a személyes találkozásunkkor, Párizsban elmeséltem a 23 éves Gergyének, aki azóta a Paris Volley négyes ütője, rendszeresen a BL-ben játszik, meg se lepődött.

Gergye Roland már hozzászokott ahhoz, hogy itthon nem követik az eredményeit, mintha ő nem is lenne érdekes. Pedig például a török Izmir ellen a csapata legjobbja volt a legutóbbi BL-fordulóban, és a győztes szett javarészt neki köszönhető.

„Mit tehetnék?” – tárta szét a kezét. Írja le minden egyes meccs után, hol játszottak, mi lett az eredmény, milyen teljesítményt nyújtott, hány pontot szerzett?

Arra jutottunk, hogy ez nem az ő dolga lenne, neki inkább az a feladata, hogy felvegye a harcot a posztjára érkező 33 éves cseh ütővel, hogy az edzője fejében meg se forduljon az ő pihentetése, netán kihagyása.

Úgy érzi, jó helyen van, minden egyes meccsel fejlődik, kritikus helyzetekben egyre pontosabb, amiből reményei szerint a hazai röplabda is profitálhat.

Ki is a legjobb játékosunk?

A kétméteres Gergye futballal kezdte szülővárosában, Kaposváron, de a szüleit nem nyűgözte le, hogy csak keveset edzenek, és alig csinálnak valamit. Mivel a városban a másik lehetőség a röplabda volt, ezért a barátaival együtt lenézett a csarnokba. A barátok azt mesélték neki előtte, hogy jól érzik magukat, foglalkoznak velük.

13 éves lehetett, amikor abba akarta hagyni, de aztán arra gondolt, hogy a kupákat nem véletlenül ő kapja mindig, ezért ha már ilyen tehetséget kapott, él vele. 75 centis súlypontemelkedése volt helyből, 108 centi lendületből.

17 évesen felkerült a helyi felnőtt csapathoz, 2011-ben pedig rögtön bajnok és kupagyőztes lett. Akkor még ott volt a csapatban Kántor Sándor, a kaposvári röplabda ikonja. Mivel ugyanazon a poszton – ez az egyik legösszetettebb is – játszottak, próbálta ellesni a mozdulatait, figyelte a kezét, a lábát, honnan ugrik fel, milyen a légmunkája. A helyezkedésben tíz centi is eldöntheti egy pont sorsát.

Sok apróság csak a hozzáértőknek feltűnő. Van, hogy azért nem üti meg a labdát vonal mellé, mert ha a feladót védekezésre kényszeríti, akkor nem ő készíti elő a harmadik ütést. Nem azért nem üt egy nagyot, mert nem mer, hanem mert épp a játék menete és a ritmus ezt diktálja.

A nagy lehetőség

Gergye 2013-ban eljött a városból. Bár bajnok lett, immár harmadszor, úgy érezte, váltania kell a további fejlődéséért. A válogatott egyik selejtezőjén két olasz menedzser – Leonardo Caponi, Luca Novi – kiszúrta őt, és olyan lehetőséget kínáltak neki, amire nem lehetett nemet mondani: német Friedrichshafent, ahol korábban Kántor mellett megfordult Koch Róbert, Geiger András vagy épp a németekkel vb-érmes Grózer György is.

Akkor éppen egy olyan edző volt ott, aki óriási név a szakmában: Stelian Moculescu. A Brassóban született szakvezető a 70-es évek elején disszidált Romániából, 2007-ben megnyerte a BL-t. Szeret fiatalokat formálni, nevelni és csiszolni.

Bár a röplabdában nem ritka, hogy a játékosok keresnek menedzsereket, Gergye esetében ez nem így volt. A játékos külön kiemelte, olyan tekintélyes szakemberről van szó, akire senkit sem lehet rátukmálni.

Más kávéház

Hogy mennyivel másabbak a kinti viszonyok, arról három példát említett meg.

Rögtön először a fényeket. Teljesen másként világítják a termet, például ha magasan érkezik a labda, nem kell reflektorba nézni, mert a fény a mennyezetről verődik vissza. A csarnokot a röplabdára találták ki, más nem számít.

Az első edzések egyikén

„Nem éreztem égőnek vagy cikinek, mert minden vágyam az volt, hogy tanuljak. Más is átesett azon korábban, hogy egy kicsit finomítják a mozdulatait. A mi posztunkon ennek fokozott jelentősége van. Ha az átlóban játszanék, nem foglalkoztunk volna vele, mert átlóban az ütések a legfontosabbak. Éreztem a kezemen a foglalkozások után az igénybevételt. Fájt is egy kicsit, de nem vészesen. Az eredmény azonban hirtelen érezhetővé vált.”

A harmadik fontos elem: ha volt egy potyalabda, akkor azt tökéletesen kellett megoldani. Húszból maximum egyszer lehetett hibázni, különben megdorgálták.

„Ez egy könnyű elem, a rivális nagy nehezen tudja átjuttatni a mi térfelünkre a labdát, ekkor nagyon fontos, hogy pontosan arra a területre kell továbbtennem, ahová várják a gyors támadásért.

Az ilyen hibát nagyon nem nézik jó szemmel, hiszen egyszer már majdnem megnyertük a pontot.

Gyorsan fejlődött, húszévesen tízből három meccsen megkapta a lehetőséget, ami felülmúlta előzetes számításait. Az év végén Német Kupát nyert.

A második évben pedig bajnok lett a klubbal, de a legnagyobb mámorból – a nagy rivális Berlin legyőzéséből – egy makacs sérülés miatt kimaradt, a térdszalagja megrepedt. Úgy érezte, a rendszeres játék miatt váltania kell, és akkor kapóra jött a franciák ajánlata.

A jól sikerült első francia év után – ahogy az elején említettem, második lett a posztján – újabb ajánlatai érkeztek. Még Olaszországból is, ahol a franciánál is jobb bajnokság, de

A Paris Volley ugyanis nagy múltú, tekintélyes csapat, BEK-et is nyert 2001-ben. Most is tele van külföldi válogatottakkal – brazil, portugál, észt, japán játékosokkal –, a francia Franck Lafitte pedig az olimpiát is megjárta, ahova 12 csapat jutott ki, így nem csekélység benne lenni a 12-es keretben.

A német bajnokságnál többre értékeli a franciát, mert ott a kisebb csapatok is elkaphatják a nagyokat, míg a Bundesligában nagy az űr a jobb csapatok után. Ezért is lehet előre megjósolni, melyik két csapat lesz döntős. A francia klubok viszont tehetősebbek, persze messze nem annyira, mint az olaszok, a lengyelek vagy a törökök. És ha már sorrend: Oroszországban is egészen mások a számok, az a leggazdagabb liga.

Gergye Katarba vagy az Egyesült Arab Emírségekbe is mehetett volna, de őt nem a pénz motiválja, ráadásul ott maximum pár jó meccset kaphatna, amihez még fiatal: és 23 évesen nem léphet vissza.

„Sajnos azt tapasztalom, hogy nem azért szorosabbak a meccsek, mert a Kaposvárt egyre kezdené közelíteni a többi csapat. Fordítva. Nem akarok senkit megsérteni, nem akarok okoskodni, csak a megérzéseimet mondhatom el. Az enyém is csak egy vélemény. Át lehet lépni rajta, nem fog fájni nekem. Ha ettől jobb lesz a sportágnak, nem bánom.”

A korábbi eredménytelenség miatt a röplabdát nem emelte a látványsportágak közé a kormányzat, ezért nincs a tao-körben, nem élvezhette a röplabda a társasági adókedvezmény előnyeit. Nincsenek még csak közepes külföldiek sem, mint a többi rokon sportágban.

Nem egyedi eset, hogy valaki 50 ezret keres, de a legjobbaknak is éppen csak hat számjegyű a fizetésük. 

Sokan inkább abba is hagyják, vagy főiskola-egyetem mellett még játszanak, aztán állást keresnek, mert azt pláne nem szeretnék megkockáztatni, hogy egy munkahelyen hendikepben is legyenek a sportág miatt.

A Kaposvár magyar viszonylatban még egy kis sziget, illetve ugródeszka külföldre, ahol legalább ismerik a nevét. Aki a somogyi megyeszékhelyen is megfordult, azzal szemben kevésbé bizalmatlanok külföldön, mert tudják, mire számíthatnak, így a magyarnál jobb bajnokság is elérhető, bár inkább csak kisebb csapatok.

Itthon a megszűnő Veszprém vagy Dág helyét nem töltötték fel a bajnokságban. Utóbbi sokáig jól állt, a sportág szerelmese volt az elnök, de munka mellett már nem tudták vállalni a kihívásokat.

Nyíregyházán pedig akkor kapitulált a klub, amikor Kovács Ferenc fideszes polgármester hivatalba került, aki nem mellékesen a szövetség elnöke is egyben.

Gergye szeretné, ha a válogatottnál megváltozna valami.  A nőket méltatta, és nem holmi udvariasságból, többször is visszatért rájuk, hogy mennyire örült neki: nem csak egyszeri siker volt a kijutásuk az Eb-re. Szerinte a nők több segítséget kaptak, éltek is az eséllyel, a férfiakat viszont csak egyszer nevezték be az Euroligába, ahol olyan meccsek vannak, ami a fejlődésüket szolgálná.

„Két hét együttlét nem elég. A mozgások összehangolásához, egymás megismeréséhez nem az. Ha nincs összhang, akkor leesik a labda, mert nincs meg az alapjátékunk. Így kívülről az látszik, hogy

amit egy gyengébb csapat megold, mi nem tudjuk, mert egymásra várunk.

A két hét arra elég, ami most van. Kikaptunk Angliától, ahol ugyan megmozdult a sportág a londoni olimpia miatt, de nincs erős keretük, egyénileg mi jobbak vagyunk. Csapatszinten viszont felülmúltak bennünket, ami idegesítő, de igazán meg sem lehet lepődni rajta. Rosszul mutattunk a pályán, mint hat nyeretlen kétéves. Elnézést, de így van.

Higgyék el, mi is szeretnénk nyerni. Nem gondolhatja senki ép ésszel komolyan, hogy minket lelkileg nem visel meg egy vereség.

A szégyen nekünk a legfájóbb, mert mi a szereplői vagyunk.

Mi szeretnénk nyerni, ha megkapnák az esélyt, a törődést, akkor előre is tudnánk lépni. Hát még ha rendszerszinten változna valami. Ha lennének vidéki központok, ahol hozzáértő edzők nevelnék, tanítanák a fiatalokat. Nem reménytelen, amiről beszélek, két-három képzett edzőről van szó. Örömmel megyek a válogatotthoz úgy is, hogy saját magam álltam az útiköltségemet.

Napidíjról nem álmodhatunk. A huszonegyedik században ez már nem járható út. Óriási dolog, hogy ilyen körülmények mellett még ilyen szinten teljesít a válogatott.”

Nincs benne nagyképűség, csak szomorúság és bánat. Örömmel töltené el, ha valaki elárulná, 2013 után miért lettek kegyvesztettek.

Az általa említett angolok elleni meccsen 33 pontot ütött, ami a rekordja a nemzeti csapatban, ahol még jó sokáig szeretne játszani.

Gergye szívesen bevárná azokat, akik most 12 évesek, és akik, ha jó képzést kapnak, tíz év múlva eredményesek lehetnek. Ha a korosztályokból csak egy-két gyerek megfelelő színvonalon játszana, szerinte ki lehetne jutni az Eb-re.

Így sajnos azt hallgatjuk, hogy utoljára még Koch, Veres, Kántor jutott ki Eb-re.

Ők meg Buzekékról hallgathatták ugyanezt. De hátha nekünk is összejöhetne. Mi biztosan nem adjuk fel, rajtunk nem múlik, csak segítsenek” – összegzett.