Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Nagy magyar siker a világjátékokon

2017.07.21. 21:51

Minden várakozást felülmúlóan kezdődött magyar szempontból a wroclawi világjátékok. Az uszonyosúszó Senánszky Petra és Kanyó Dénes révén mindjárt az első versenynapon két aranyérmünk született. Az uszonyosúszók mellett az aerobikosok is szereztek érmeket, ezzel a magyar küldöttség már a nyitónap után két-két arany-, ezüst- és bronzéremmel áll.

A világbajnok és világcsúcstartó Senánszky Petra esélyeshez méltón győzött a női 50 méteres uszonyos gyorsúszásban. A debreceni „sellőlány” ráadásul 20.52 másodperces eredményével megjavította saját korábbi, 20.98-as világrekordját.

„A világcsúcs volt a cél, és most, hogy sikerült, elképesztően boldog vagyok. Nehéz volt ez a fél év, de sikerült a formaidőzítés és kihoztam magamból a maximumot. Nagyon jó érzés, hogy ilyen sok magyar volt a lelátón, olyan volt, mintha otthon úsztam volna” – nyilatkozta könnyek között Senánszky Petra.

A nap meglepetését a medencében a sportág élő legendájának számító Kanyó Dénes szolgáltatta, aki 40 éves létére elsőként ért célba a férfi 400 méteres felszíni úszásban. A szegedi „delfinember” korábban három Világjátékokon is rajtkőre állt, de most először került aranyérem a nyakába.

„Már az is ajándék, hogy itt lehetek, hiszen 41 éves leszek augusztusban. Nincs titkom, legfeljebb az, hogy nagyon szeretem ezt csinálni. A világjátékok előtti utolsó hetekben elég furcsa volt a felkészülés, mert bezárt a szegedi uszoda és gyakorlatilag a Maty-éri evezős pályán készültem. De annyira élveztem, hogy azt gondoltam, csak valami jó sülhet ki belőle.” – mesélte Kanyó Dénes.

További két magyar uszonyosúszó is dobogóra állhatott: férfi 100 uszonyos gyorson ezüstérmet nyert Kosina Gergő, míg Varga Krisztina éppen Senánszky mögött lett harmadik. Az immár negyedik Világjátékok eseményén induló Károlyi Csilla a női 200 m felszíni úszás során negyedik lett, míg a női 4x100-as váltó az ötödik helyen zárt

Az aerobikosoknál mindhárom pénteken érdekelt magyar egység döntőbe jutott. Közülük a Hegyi Dóra, Bali Dániel vegyespáros nagyszerű versenyzéssel a második helyen végzett. Dobogóra állhatott az aerodance csapat is: a Farkas Balázs, Hegyi Dóra, Szalóki Emese, Bökönyi Klaudia, Lőcsei Zoltán, Szöllősi Panna, Mazács Fanni és Deák Anna összetételű együttes a fináléban bronzérmes lett. Az aerostepesek döntőjét – akárcsak a csoport selejtezőjét – szombaton rendezik.

A vitorlázó repülők két versenyszámon vannak túl. Az elsőben Tóth Ferenc harmadik, Szilágyi János hetedik lett. A második feladatot Tóth teljesítette a legjobban, Szilágyi pedig a negyedik helyen végzett. Az összesítésben a Tóth Ferenc minimális hátránnyal a második, Szilágyi János pedig a harmadik helyről várja a szombati folytatást.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!