Koronavírus adatok

2021. dec. 01.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Elza
3 °C
8 °C

A 20 éves Péni óriási győzelme a vk-döntőn

2017.10.25. 10:52

Péni István izgalmas verseny végén, juniorvilágcsúcs-beállítással megnyerte a férfi légpuskások versenyét az Újdelhiben zajló sportlövő világkupadöntőben, a címvédő Sidi Péter pedig bronzérmet nyert.

A szezon kilenc legjobb légpuskását felvonultató versenyen Péni már az alapversenyben is remekelt, 628 körös eredménye a legjobb volt a mezőnyben, míg a riói olimpián ötödik Sidi 622,9 körrel a hatodik helyen jutott be a nyolcas fináléba.

A döntőben új verseny kezdődött, és a magyarok nagyon stabil teljesítménnyel rukkoltak elő.

Az első tíz lövés után Péni a harmadik, Sidi pedig a negyedik helyen állt. 

Az utolsó éves juniorként szereplő Péni a 12. sorozat után az élre állt, és tulajdonképpen végig vezetve győzött, ám sikere korántsem volt egyértelmű, mivel a fehérorosz Vitalij Bubnovics folyamatosan szorongatta.

A 22. lövés után azonos eredménnyel álltak, az utolsó előtti sorozatban azonban Péni két, majd a zárólövésben egy tizeddel jobbat lőtt nála.

Az UTE 20 esztendős versenyzője így háromtizedes előnnyel szerezte meg pályafutása első felnőtt vk-döntős aranyát, 249,8 körös eredményével pedig beállította az orosz Andrej Golovkov korosztályos világcsúcsát.

Az idén önmagához képest visszafogottabban szereplő Sidi Péter ezúttal kiválóan teljesített, 228,5 körrel lett harmadik, úgy, hogy 22 lövést követően - amikor kiesett - mindössze hét tized volt a hátránya Pénivel és Bubnoviccsal szemben.

A vk-döntő ezzel Sidi számára véget ért, Péni István azonban még lőállásba lép: vasárnap a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetettben.

Péni István már a riói olimpián is szerepelt, előtte írtunk róla.