Három és fél évet várt erre a pillanatra.
A tíz legjobb között két magyar is szerepelt.
Sőt, többen a csapatból lebetegedtek.
A nem hagyományos csapatverseny négy részből állt.
Az UTE sportolójáé a harmadik magyar sportlövő-kvalifikáció a párizsi játékokra.
2023. augusztus 16., 16:21
Az érmek mellett olimpiai kvóták is kiosztásra kerülnek a vb-n.
Lehengerlő magabiztossággal nyerték a finálét.
Pekler remekelt, Péni 7. lett.
Pekler Zalán a 29. helyen fejezte be a küzdelmet az 52 fős mezőnyben.
A felnőttek között ez az első érem a vb-n.
Az Indexnek a sportoló elmondta, az ügy azóta is folyamatban van.
A nyolcas középdöntőbe még sikerült bejutniuk, a helyosztós forduló viszont már nem jött össze.
Úszóink elődöntőznek, Ungvári Miklós és Özbas Szofi pedig tatamira lép az olimpia 4. napján.
Az olimpiai ötödik helyezett sportlövő szerint amit vele tettek, azt senki sem érdemli meg.
Jól kezdte a döntőt, a szétlövésre viszont már nagy hátrányt szedett össze.
Hetedikként jutott be a döntőbe, Pekler Zalán 39. lett.
Szilágyi Áron olimpiai bajnoki címe után újabb magyar sikerekért lehet szorítani vasárnap.
2021.07.02. 05:52 Módosítva: 2021-07-02 12:19:26
Kevesebb mint három hét van hátra az olimpiáig, úgy néz ki, már mindenkinek megvan a receptje a buborék túlélésére.
A márciusi világkupáról úgy érkeztek Budapestre, hogy a reptéri rendőrök hazaárulóknak hívták őket.
Sidi Péter eltiltását két évre súlyosbították, ő koncepciós eljárásnak nevezi az ügyet.
Amennyiben az ítélet jogerőre emelkedik, az olimpiai kvótás Sidi lemarad a tokiói játékokról.
Épphogy ott lehetett az Eb-n, miután a nemzetközi szövetség felmentette a doppingvádak alól.
Az ISSF megállapította a szabotázst.
Úgy véli, már az eljárás megindításának és felfüggesztésének módja is szabályellenes.
Kezdeményezte önkéntes felfüggesztését.
Egyre több részlet derül ki a sportlövők nem mindennapi botrányáról.
Sidi Péter engedély nélkül tartózkodhatott Péni István szállodai szobájában.
2021.04.13. 08:24 Módosítva: 2021-05-02 19:43:06
Folytatódik a sportlövők botránya.
Sidi Péter eltiltást kaphat a következő kihágásnál.
Sidi Péter a többiek szerint szabálytalan fegyvert akart használni.
Dénes Eszter saját országos rekordját javította meg.
2020. november 24., 18:13
A magyar sportlövő kiemelkedően teljesített a vasárnap zárult Hungarian Open légfegyveres viadalon.
Pályafutása legnagyobb sikerének nevezte ezt a győzelmet a 23 éves sportlövő.
Az orosz csapat a győztes.