Nem csak egyfajta dicsőséget jelent csoportelsőnek lenni. Amely csapat nyeri a C csoportot, az hétfőig pihenhet, és majd a A csoport 2.-B csoport 3. (várhatóan Kanada–Új-Zéland) meccs győztesével folytatja a negyeddöntőben. Amelyik csapat a második lesz, már szombaton vízbe száll és az orosz válogatott ellen kell a negyeddöntőbe jutásért játszani, ráadásul átkerülünk az amerikai ágra is, amit azért a döntőig jobb lenne elkerülni.
Amikor Czigány egyedül maradt és újabb hatalmas gólt ver be.
Majdnem meg van a blokk, de valahogy becsúszik Gangl kezei mellett.
Közel hasonló bombagól a kezek között.
Akkor most végre két góllal is elmehetünk.
Czigány lóbált, lóbált és nagyon bevágta.
Megyünk megint előre.
de a passz is rossz volt.
Aztán tényleg labdát szerzünk.
Természetesen a centerből.
És miénk a ráúszás.
Még maradt egy kis idejük a hollandoknak, de fölé dobták.
Csabai kipontozódott. Holland ötös
Két támadásnyi idő maradt.
Holland akció, ebből még húzás sem jött össze.
de a kapust találta hasba.
Ráadásul egy előnyt is kapunk, egyből időt kérünk.
most velünk volt, jó lenne kettővel vezetni.
ez sem jó.
De ott van Illés Anna keze és blokkol
A centerben, a magyar kapitány kapott egy sárgát.
Gangl Edina bravúrral fogja.
Ziccerig játszottuk, de megint a kapufa mentett.
Hatalmas bunyó megy a medencében.
De Gangl figyel és kiúszva a kapujából ment. Keszthelyinek eleredt az orra vére. De mi támadhatunk.