Belemászott a fejedbe, és vele volt az erő

Nincs olyan játékos a világon, aki 30 éven át képes volt világszínvonalon űzni a sportágat. Az ő játéka, szellemisége és egyénisége teremtette meg gyakorlatilag a professzionális dartsot. Ha nincs ő, és nincs 1993-ban az a bizonyos dartsforradalom, akkor ma szerény pénzdíjak mellett, gyakorlatilag valóban kocsmasportról beszélhetnénk.

Nincs a Földön még egy olyan játékos, aki 216 profi tornát nyert pályafutása alatt. 83 volt kiemelt, úgynevezett major torna. A tizenhat világbajnoki címe közül nyolcat sorozatban húzott be 1995 és 2002 kettő között, 1994 és 2007 között tizennégyszer zsinórban Taylor volt a vb-döntő egyik szereplője.

A wc-foganyúktól az első vb-címig

Hatszor választotta a PDC, a sportág nemzetközi szervezete a világ legjobbjának. Az első játékos lett 2010-ben, aki egy meccsen két tökéletes leget – kilencnyilast – produkált, a Premier League-ben, James Wade ellen. 11 televíziós kilencnyilasa volt (összesen 22). Vasárnap este, a Rob Cross elleni vb-döntőn dobta el hivatalos meccsen utoljára jellegzetes, róla elnevezett nyilait. Visszavonulása után az egyik nagy tornát, a World Matchplayt róla nevezték el, és a jövőben Phil Taylor Trophynak nevezik. Harminc év lenyűgöző történéseit lehetne így összefoglalni.

Taylor 1960. augusztus 13-án született Stoke-on Trentben. Szegények voltak, napról napra éltek, talán emiatt is 16 éves korában otthagyta az iskolát, és dolgozni ment: napi nyolc órában wc-fogantyúkat gyártott heti 74 fontért egy gyárban. A szülei is ügyesen bántak a nyíllal, de Talyor inkább rengeteget súlyzózott. Dartsozott is, de különösebben nem foglalkoztatta. Minden akkor változott meg, amikor 26 évesen Burslemben egy olyan sorházba költözött, amelynek közelében volt a Crafty Cockney pub, amelynek tulajdonosa egy korszakos zseni, Eric Bristow volt, aki szintén nem sokkal korábban költözött oda.

Két ember egyszerre jó helyen

Bristow 1980 és 1986 között ötször lett a BDO (Brittish Darts Organisation) világbajnoka. Bristow – akinek a kocsmájának a neve gyakorlatilag a beceneve is volt, Crafty Cockney, azaz Ravasz Londoni – hamar észrevette, hogy hihetetlen tehetség lakozik a fiatal Taylorban, aki abban az időben már nős volt, és felesége a 26. születésnapjára egy dartskészlettel ajándékozta meg. Taylor a munka után lejárt Bristow-ékhoz, elkezdett játszani, hamar megnyerte a megyei bajnokságokat. Bristow, úgy döntött, szponzorálja Taylort, hogy profi versenyeken is indulhasson.

Több ezer órát gyakoroltak együtt a tábla előtt, reggeltől napestig, kemény meccseket játszottak egymással, aztán kezet fogtak, és másnap kezdték az egészet előröl. Bristow egy ideig nem engedte komolyabb versenyen indulni Taylort, ahogy fogalmaz az Erőpróba című önéletrajzi regényében, olyan volt, mint az oroszlán, amely addig tanította vadászni a kölykét, amíg az egyedül kimehetett a vadonba.

1987-ben indult be a karrierje, és egy évvel később Las Vegasba utazott, ahol nagyon komoly eredményt ért el azzal, hogy legyőzte az aktuális világbajnok Bob Andersont. Szédületes siker volt ez, mindenki megismerte a nevét, és ráragadt egy becenév is, The Power, vagyis Az Erő.

Bristow volt Taylor nem létező bátyja, sosem beszélgettek másról, csak a dartsról, és ha összevesztek, mindig a darts miatt. Segített Taylornak, de kőkemény is volt vele. Amikor Bob Anderson elleni győzelem után átvette az 5000 dolláros csekket, Bristow egyből ott termett, és vigyorogva kihúzta a kezéből:

Törleszteni kell, kisfiam, ez az első részlet.

Taylor 1990-ben jutott el az első világbajnokságára, és stílusosan meg is nyerte azt, éppen mentora, Bristow ellen, aki akkor már négy éve dartitis-betegségben szenvedett. Taylor az első meccsén 125-ös átlagot ért el, ami hihetetlenül nagy eredménynek számít még most is, pláne akkor, amikor még lényegesen alacsonyabb átlagokat dobáltak.

Miközben sorra nyerte a nagy, nemzetközi nyílt versenyeket egy újabb világbajnoki címet is begyűjtött. 1992-ben, a döntőben úgy nyert Mike Gregory ellen 6-5-re, hogy a döntő játszmában Gregorynak hat nyila is megvolt a kiszállóhoz, mégis hibázott, miközben Taylor megdobta a kiszállót. Ahogy az Erőpróba című könyvben mesél, ez volt élete öt legnagyobb meccse közül a második legnagyobb – az első a Wade ellen dobott 2010-es két kilencnyilasa.

Ahogy írta, marhaság, hogy csak a tábla ellen kell játszani,

be kell férkőznöd az ellenfél fejébe, és akkor félig meg is nyered a meccset.

A másik tanulsága pedig az volt, hogy ha nincs szerencséd, dolgozhatsz holtodiglan.

Taylor a sikeréért akkor 28 ezer fontot zsebelt be. Az egykor heti 74 fontért dolgozó, korábban egy olyan sorházban lakó dartsos, ahol mosni csak az udvar végében lehetett, tévézni pedig csak úgy tudott, ha a szembeszomszédtól áthúztak egy kábelt, a sikerből földet vásárolt magának Newcastle mellett.

Taylor és a tizenhatok, akik megváltoztatták a sportágat

1992-ben már nem csak Taylor miatt volt forró a levegő a darts világában, bár a PDC sztorija voltaképpen a 80-as évek végén kezdődött el. A darts egyre többet veszített a népszerűségéből. A BDO-vb volt az egyetlen, amit közvetített a televízió. A szponzorok eltávolodtak, így egyre kisebb pénzdíjakért játszhattak a legjobbak.

Hiába háborgott mindenki, a BDO sokat nem tett, ezért a 16 legjobb játékos, Taylorral az élén úgy döntött, hogy külön szervezetbe tömörül, és a versenyeik jogdíjait innentől maguk értékesítik. WDC (World Darts Council) néven létrehozott szakadár szervezet később felvette a PDC nevet.

A WDC játékosai egy jelvény hordásával különböztették meg magukat a BDO-tól, amivel sikerült azt elérniük, hogy a BDO minden általa szervezett versenyről kizárta őket.

1993-ban még feleannyi pénzdíj jött össze, mint a BDO-nál, de 1997-től már egyre erősebb lett a PDC, Taylorral, Bristow-val és a többiekkel - Dennis Priestley, Rod Harrington, John Lowe, Alan Warriner, Eric Bristow, Jocky Wilson, Bob Anderson, Peter Evison, Jamie Harvey, Ritchie Gardner, Cliff Lazarenko, Kevin Spiolek, Keith Deller, Mike Gregory, és Chris Johns – egy új korszakot nyitottak a sportág életében. Rögtön leszerződtek a Sky Sports-cal, és évről évre újabb és újabb versenyeket szerveztek, szigorúbb szabályok közé terelték a sportágat.

Taylor pedig ott folytatta a PDC-ben, ahol a BDO-ban abbahagyta. Az első tornán még kikapott a döntőben Dennis Priestley-től, de utána sorozatban nyolcszor lett világbajnok. Elképesztő menetelés volt. 1994-ben még csak 64 ezer fontot osztottak szét az összes induló között, 2002-ben már 50 ezret vihetett haza csak a győztes. 2001-től pedig a snooker arculatát is átformáló Barry Hearn lett a PDC komisszárja, aki az ezredforduló óta menedzseli Phil Taylort is.

Taylor szinte minden létező tornán nyert legalább egyszer, és több mint hétmillió fontot vághatott zsebre, a szponzori pénzekről már nem is beszélve.

Learatta a PDC-t

Taylor 2009-ben lépte át először vb-döntőben a százas átlagot, a Raymond van Barneveld elleni 7-1-nél 110,94-ig jutott. Ilyen magas átlaga vb-döntőben azóta sem volt senkinek. 2014-ben nyerte meg 16., és egyben utolsó világbajnoki címét, majd a következő év nem nagyon sikerült neki.

Bár esélyesként érkezett, a torna előtt elbukta Michael van Gerwennel szemben a Players Championship döntőjét, aztán a világbajnokságon az első körben még verte az új-zélandi Rob Szabót, de aztán nagy meglepetésre kikapott 4-3-ra Michael Smith-től.

Később úgy fogalmazott, hogy a játéka középszerűből kocsmai szintre romlott, és a döntő szettben már ő is unta saját magát. A vereség után

Annyira kikészült, hogy a verseny után Portugáliába utazott, hetekig kúrálta magát, hogy aztán sikeresen visszatérjen.

2014 után még három nagy torna év végi döntőjét tudta megnyerni, és kétszer (2015 és 2018) a világbajnoki döntőbe is eljutott, de több vb-t már nem nyert. Az elmúlt években egyre csökkent azoknak a versenyeknek a száma, ahol elindult. Talán sokakat váratlanul ért a hír, de azért valahol számítani lehetett rá: 2017 elején Taylor bejelentette, a mostani vb lesz neki az utolsó.

A popsztár Robbie Williams édesapja, a művésznevén Pete Conwey inspirációjára vonult vissza. A második apjaként tisztelt humoristától kapott tanácsot elevenítette fel:

"Ő a második apám, szeretem Pete-et, az én kis Yodámnak hívom, ő az én gurum. Amikor megkérdeztem tőle, hogy szerinte mikor kell visszavonulnom, azt felelte:

tudni fogod, amikor majd egy reggel felébredsz, kinyitod a szemed, és rájössz, hogy ennyi elég volt.

És Taylor rájött. A szezonban még elindult, ahol kötelező volt, de többnyire már csak pihent, talán a vb-re koncentrált. Koncentrált a döntőben is, de Rob Crosst most senki sem tudta volna legyőzni.

Az első néhány szettben próbálta, de nem ment. Azért még egyszer magához ölelhette az egykori legendás szpíkerről, Sid Waddellről elnevezett trófeát, amit Cross - emberi nagyságát bizonyítandó - Taylor kezébe nyomott a döntő után. Mosolyogva köszönte meg a szurkolást, és büszkén vonulhatott le a színpadról.

Egy történet véget ért, egy legenda távozott.