Növényi már 20 milliót bukott a lex Farkas miatt

2018.06.06. 09:26

A 61 éves Növényi Norbertet 3 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték hetedrendű vádlottként adócsalásért és sikkasztásért.

Az ügy sok éve húzódik, a birkózó a gyanúsítás miatt elveszítette - a törvény szerint fel kellett függeszteni - olimpiai életjáradékát, a Blikk szerint 20 millió forinttól esett el.

Nem vagyok bűnös, nem tettem semmi törvénybe ütközőt, nem is értem, mit keresek itt"

- idézte őt a lap az ítélethirdetés előtt.

Még 2009-ben, egy másik birkózó, Farkas Péter miatt módosították úgy a sporttörvényt, hogy az olimpiai érmesek érdemtelenek lehetnek az államtól kapott járadékra, ha elítélik őket. Elég csak egy bírósági megrovás, máris három évig nem kaphat valaki pénzt. 

Az életjáradék jelenlegi összege havi 297 ezer forint, de ez előző években kevesebb volt, mert a mindenkori átlagkeresethez kötik.

Olyan információkat kaptunk, hogy kihasználták jóhiszeműségét, amikor anyagi gondokkal küzdött, de kétségtelenül a neve szerepel az ügy fontos dokumentumain.

Emellett az ügyben lehallgatást is végzett a rendőrség, ami terhelő volt Növényire, ezért is szabtak ki rá ilyen súlyos büntetést.

Nehogy azt mondd nekem, hogy celeb vagyok! Én nem celeb akarok lenni, hanem példakép"

mondta egy korábbi interjúnkban.

Növényi Norbert 1979-ben robbant be a világ élvonalába a 90 kilósok közt, Hegedűs Csaba helyét vette át. Első évében két ezüstérmet szerzett, a bukaresti Európa- és a San Diegó-i világbajnokságon. Rá egy évre olimpiai bajnok, 1981-ben viszont csak Eb-hetedik. A következő évet kihagyta vírusos fertőzése miatt, 1983-ban, Budapesten Eb-negyedik, a világbajnokságon bronzérmes. 1984-ben visszavonult, 1986-ban kick-boxban Európa-bajnok, egy év múlva vb-t nyert.

Később az MMA-ban, majd a wrestlingben is kipróbálta magát, ezeket a fellépéseket legtöbbször azért vállalta, hogy anyagilag egyenesbe jöjjön, mert vállalkozásai nem sikerültek, és a magánélete is kisodródott néhányszor.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Növényi már 20 milliót bukott a lex Farkas miatt

Az első fokon elítélt olimpiai bajnok birkózó már elveszítette olimpiai életjáradékát.

41 · Jun 06, 2018 09:26am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments