Zelma, Rajmund
-4 °C
-1 °C

Vb-aranyat varázsolt Ausztriának, de haraggal váltak el

03
2018.12.29. 00:01

2003-ban tudta utoljára megtörni az ázsiai egyeduralmat európai férfi asztaliteniszező, azóta hétszer kínai versenyző győzött. Az osztrák Werner Schlager nem volt extrán tehetséges, mígnem 1995-ben, 22 évesen találkozott a nagykállói Karsai Ferenccel Bécsben, aki megváltoztatta a gondolkodását, reakcióinak és játékának sebességét, egy kicsit a technikáját is.

Olyan impulzusokat kapott a magyar edzőtől a keze és a feje is, hogy meg sem állt a csúcsig.

Karsai Ferenc itthon nem tartozott a legnagyobb sztárok közé, a Jónyer–Gergely–Klampár-trió uralkodása alatt már a válogatott közvetlen közelében volt, 1981-ben és négy év múlva bajnoki döntőt játszott párosban.

Edzőként teljesedett ki.

Jónyer segítségével került ki először Ausztriába, még 1987-ben, először természetesen játszani, Stockerauban is fejezte be a pályafutását.

1995-ben kérték fel a kinti válogatott egyik edzőjének, és rábízták a teljes utánpótlást. Kiskunfélegyházáról ingázott, a helyi csapattal a BEK-ben kétszer is bejutott az elődöntőbe.

A célok nagyravágyóak voltak Ausztriában, noha tradíciója nem volt a sportágnak. Karsai legalább annyira becsvágyó volt, mint akik a célokat meghatározták. A világranglista 100. helye körül álló Schlager például azt tervezte, hogy egyszer bekerül az európai Top 12-be, ami a kontinens nagy múltú versenye.

Kétszer is megnyerte, nemcsak bejutott az elitbe.

Amikor felvetettem Karsainak, hogy nemcsak a versenyző, hanem az egész ország hálás lehet neki, mert nélküle nem jutottak volna ilyen magaslatra, és nem hagyták volna le ilyen könnyen Magyarországot, nem verte a mellét.

„Ha azt mondják, volt közöm hozzá, elfogadom. Elhiszem. Én magamat sohasem toltam a fénybe, nem kérkedtem az eredményeimmel.”

Karsai most Belgiumban van, és éppen december elején jött ki az a ranglista, hogy a belga férfiak bekerültek a 12 legjobb csapat közé, ezért a minszki Európa-játékokon ott lehetnek júniusban. Egyelőre azonban maradjunk Ausztriában.

Schlager 15 évvel ezelőtti bombasikere nem a semmiből jött, 1999-ben a francia Eloi-t és a horvát Primoracot verve bejutott a négy közé, és csak a későbbi győztes kínai Liu Guoliang tudta megállítani. Az a bronzérem előre jelezte a pazar folytatást.

Schlager a 2000-es sydney-i olimpiára kijutott, és ha kis szerencséje lett volna, éremért játszhat, de nem volt. A későbbi győztes Kong Linghujjal szemben 2-1-re vezetett a legjobb nyolc között, de a harmadik, győzelmet jelentő szettet nem sikerült behúznia.

A 2001-es vb-n a legjobb 16 között esett ki. Két év múlva minden összejött, noha pokoli sorsolást kapott, de mindez csak erősebbé tette. Elég, ha csak azt mondjuk, hogy a nyolc között a vb-címvédő Vang-Licsin várt rá, a négyben pedig a már említett olimpiai bajnok, Kong.

Mindkétszer 4-3-ra nyert, akkor változtattak a szabályon, nem 21 pontig kellett eljutni, hanem tizenegyig, és nem három játszma kellett, hanem négy. (A Vang elleni utolsó szettben, a nyolcadik perc körül tűnik fel Karsai.)

A negyeddöntőben Vang ellen négy, az elődöntőben két meccslabdát hárított.

Kong ellen a döntő szett 14-12-re lett az övé. A két meccs nehézségi szintje nem tudott különbséget tenni.

Hogy lehetett ezt idegileg bírni a kispadon?

„Fiatalabb voltam, 54 éves. A pulzusom biztosan komoly volt. A négy hárított meccslabda után Vang fejben szétszakadt, akkor már érezni lehetett Werner győzelmét.

Én nem tudom, mi szállt meg azon a napon, de tanácsadóvá vedlettem át. Nem akartam mindenáron utasításokat adni.

Hanem azt kérdeztem: szerinted, Werner, mit kellene tenni? Hogyan tudsz nyerni? Engedtem kibontakozni. Amiket elmondott, abba szőttem bele az én meglátásaimat, korrigáltam a véleményét, és a kettőnk érzelmeinek, taktikájának a keverékéből jött ki ez az aranyérem. Aztán persze lehet, hogy csak annyi történt, akkor ismerte meg a barátnőjét, féléves volt a kapcsolatuk, és kifejezetten jó hatással volt rá, pozitív energiát kapott. Most már gyerekeik vannak.”

Karsai szerint a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy azon a vb-n a kínaiak több hibát is elkövetettek, rossz borításokat használtak, nem gyakoroltak megfelelően a hosszú szemcsét használó ellenfelekkel szemben. Abban sem hittek, hogy Schlager fonákja rohamosan fejlődik, hogy kétszer egymás után is értékesen használja.

A versenyző nemzeti hős lett országában, Karsait az év edzőjének választották.

Hogy érzékeltessük a siker nagyságát:

  • világbajnokságon hét kínai, négy japán indulhat, olimpián csak kettő.
  • Vb-n hét meccset kell nyerni az aranyhoz, olimpián egy kiemeltnek elég négy is.

A következő olimpián megint nem járt sikerrel Schlager, mert ha titkos favoritként érkezett is Athénba, a német Timo Boll búcsúztatta. Karsai szerint ebben közrejátszott, hogy a termet hűtő berendezés az asztal egyik oldalára máshogyan, élénkebben fújta a levegőt, mint a másikra.

„Azt hittem először, olcsó kifogás ez, de mások is panaszkodtak erre. Boll ellen szépen visszajött, fordított, de a döntő szettben a térfélcsere után épp a rossz oldalon állt, ahol a légkondi lassította az ütéseket.

2008-ban csapatban bent voltunk a négyben, az talán még a négy évvel korábbinál is nagyobb esély volt az éremre, mert Gárdos Robi nem tudott meccset veszíteni, mindenkit megvert.

Wernernek viszont akkor nem ment, lehet, hogy a fejébe szállt a dicsőség, már nem is érdekes. Negyedikek lettünk, szomorkodtunk kicsit, mert az Európa-bajnoki arany ha értékes is, nem vethető össze az olimpiaival.”

Karsai a riói olimpia előtt két évvel jött el az osztrák szövetségtől, mert már úgy érezte, nem becsülik meg kellően a munkáját, és néhányan indokolatlanul nagyobb szeletet gondoltak a siker tortájából önmaguk munkájának, mint amire valóban rászolgáltak. Helyeslően bólogatott, amikor azt említettem neki, hogy a sikernek ezer anyja van.

Elmesélte munkájáról, felfogásáról, hogy tízezer túlórát mutatott nála ki a nyilvántartási rendszer. Kezdetben, 20 éve saját pénzéből, 8 ezer schillingért – az akkor nagy pénznek számított – vásárolt egy videókamerát, elemzett, analizált. A videón örökítette meg egy versenyző fejlődését, egy adatbázishoz is felhasználhatták ezeket. Az elsők közt volt, aki videót használt, és beépítette a stílus kialakításába, átformálásába.

Szebb is lehetett volna az elválásunk 25 Eb-érem után,

bár az elnökkel jóban vagyok, ő a szövetség fennállásának 90. születésnapjának ünnepségére is meghívott. Nem vagyok áldozat, mondjuk úgy, mindenki a tudása szerint dolgozott.”

Két kanadai év után a belgák csaptak le rá 2016-ban, akiknek valaha volt egy nagy játékosuk, a vb-ezüstérmes Jean-Michel Saive. 2001-ben a belga csapat vb-második volt, aztán fokozatosan visszaestek.

Karsai felkészültségében látták a garanciát az újbóli emelkedésre. A mostani legjobb belga, Cedric Nuytinck előkapaszkodott a 37. helyre a világranglistán, Karsai érkezése előtt a 250-en kívül vegetált. A csapat pedig, ahogy említettük, a legjobb 12 közé került ismét, a 36. helyről ez sem kis bravúr.

Adódik a kérdés, ha ennyire sikeres, és ha arannyá változik, amihez csak nyúl, akkor miért nem dolgozik itthon.

Kijavított, mert a Testnevelési Egyetem idén indult edzőképzésében részt vesz, és átadja a tudását annak a kilenc hallgatónak, akik tanulni szeretnének.

Úgy tűnik, jól dolgozom, mert még egyszer sem volt hiányzás. Be is mutatom a mozdulatokat, nemcsak beszélek róluk. A jövő tőlük függ majd. Nekik kell megtanítani a fiúkat, lányokat. Én már nyugdíjas vagyok, mindjárt hetven.

Nem látom rossznak a hazai pingpong helyzetét, Majoros Bencének nagy jövőt jósolok. A többiek, Szudi Ádám, Ecseki Nándor is jók, nem véletlen, hogy megnyerték a B csoportot a világbajnokságon. Én már szeretek a kiskunfélegyházi strandon egy-két fröccs mellett lazítani. Utána meg szaunázni a haverokkal, ahogy ezt rendszerint meg szoktam tenni, ha itthon vagyok. 100-140 napot töltök Belgiumban, annyira van szerződésem. Decemberben például megyek előadást tartani, befértem az ötven előadó közé, megpróbálom majd nem untatni őket.”

Amikor azt fejtegettem neki, hogy valami oka annak azért csak van, hogy a közelmúlt legjobbjai, Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina, a horvát színekben versenyző, de egy évtizeden át a Statisztikánál játszó Boros Tamara külföldön dolgozik, akkor csak annyit mond, hogy a pénz sem utolsó szempont, de emellett sokkal fontosabb, hogy ott biztosan békén hagyják őket.

„Nem tudom, itthon mire vittem volna, mert nem próbáltam ki soha. Lehettem volna kapitány, de nem vállaltam, mert a közeget nem igazán kedveltem.

Egy biztos, a pingpong a múlt nagyszerű eredményei miatt olyan, mint a foci. Mindenki ért hozzá. Aki nyugodt életre vágyik, az itthon nehezebben boldogul, mert elkezdenek okoskodni mellette, nem hagyják, hogy a saját gondolatai, módszerei mentén építkezzen.

Mindig lesz susmus, ezt nem így, meg nem úgy kellene. Pedig egyet nem árt figyelembe venni: amikor a világ ellépett mellettünk, többet, jobban és hatékonyabban edzett, mi abban bíztunk, majd jön megint egy nagy sztár. A konkurencia óriási. Holt volt régebben Ausztria vagy Belgium? Sehol. De mondom, nem látom borúsan a jövőt. Pláne, mert Majoros szabolcsi, ahogy én is.”

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!