Sámuel, Hajna
19 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Ha becserélik, ő is aranyérmes, így mindenből kimaradt

2018.02.28. 11:54

A téli olimpián történelmi győzelmet elérő rövidpályás gyorskorcsolya váltó tartalékja, Oláh Bence a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának beszélt érzéseiről.

Úgy ment ki a phjongcshangi olimpiára a 25 éves szegedi versenyző, hogy tisztában volt vele, a később győztes négyes fog felállni a rajthoz az elődöntőben és a döntőben is.

„Ez nem jelentette azt, hogy hátra lehetne dőlni, illetve egy pillanatig sem fordult meg a fejemben az, hogy innentől lazítás és jaj, de jó, olimpia, élvezzük. Egyeztetve az edzőkkel, úgy készültem, úgy időzítettem, hogy a futamokra csúcsformában legyek, ha bármi történik, szükség van rám, akkor be tudjak lépni. Mind a két alkalommal ott voltam teljes felszerelésben, bemelegítve a pálya szélén.

Mind a két váltó futamot úgy néztem végig, hogy ott állt mellettem másik három srác, a másik három csapatból, szintén teljesen felfegyverkezve vártak, hogy ha be kell ugrani, akkor tudjanak menni.

Ez így normális szerintem. Nincs bennem semmi ellenérzés.”

Oláh szerint társai nagyon megérdemelték ezt a győzelmet, és reméli, hogy négy év múlva már ő is a pályán lehet.

  • A társak: Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Knoch Viktor. 

Ha becserélték volna az elődöntőben, akkor most ő is olimpiai bajnoknak vallhatná magát.

Az 1988-as olimpián csapatban győztes öttusázók tartalékja volt Dobi Lajos, ő is végigcsinálta a felkészülést, de a Fábián, Martinek, Mizsér trió lett a végső győztes.