Palik László nekünk hitt, nem a szemének

2019.05.20. 05:24

Ez a történet 2000-es, majdnem 19 éves, Palik László már akkor is Palik Laci volt, az Index pedig még csak a mi szemünkben volt az az Index, ami manapság is. Sőt, Palik Laci már leendő igazgató úr (Hungaroring), és a 2000-es olimpián ő lett a házigazda, ami régebben Baló György is volt. Az amőbából és a Forma-1-ről ismert Palik foglalta össze az olimpiai híreket, hogy akik a 9 óra időeltolódás miatt lemaradtak néhány információról, azok is mindent tudjanak. Akkor még nem volt M4, csak Telesport.

Mi akkoriban éjfélre jártunk dolgozni – ez jövőre is így lesz, és addig is így volt -, hiszen Sydney-ben akkor kezdődött az élet, és írtuk a híreket. Cikkeket, győzelmeket, nyilatkozatokat. Közvetítettünk is, feltaláltuk a percről percre műfaj elődjét, SZIM például letolta a Dream Team meccsét, amikor 85-83-ra megverték a litvánokat. A kosármeccs sajátossága, percenként több bejegyzés is volt.

Már egészen kulturált volt az olimpia honlapja, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság öreguras vezetői totálisan rácáfoltak önmagukra, más kérdés, hogy olyan sokat nem is fejlesztettek rajta.

De nem is ez volt a lényeg, hanem hogy néha Palik ugyanazokat a szófordulatokat használta felolvasás közben, amiket megírtunk. Valahogy mindig az jutott eszébe egy heroikus súlyemelő gyakorlat, vagy egy elegáns ippon után, ami nekünk. Volt egy sanda gyanúnk, hogy kinyomtatta az internetet.

Így hát egyik éccakáról a másikra megszületett a gondolat, ha már ennyire figyel az Indexre, és legalább annyira szereti a tréfát, mint mi, akkor véletlenül nem úgy írunk egy nevet, ahogy anyakönyvezték, hanem máshogy.

Így született meg az ördögi terv.

Többes számban írok, mert általában ketten voltunk éjszakás ügyeletben, egyedül könnyebb lett volna aludni a holtpontoknál. És ennyi év távlatából már nem is tudom, pontosan ki volt az ötletgazda, miért a női tőrversenyre esett a választásunk 2000. szeptember 21-re, hogy szeretnénk hibázni egy apróbbat.

De az biztos, hogy a német vívónő Rita Königet átkereszteltük, és Rita Kaiser lett, aki történetesen Mohamed Aidával vívott. Gulyás László, a vívás nagy szakértője be is jelentkezett a pást mellől, és elmondta, hogy ez a König-Mohamed asszó hamarosan kezdődik.

Palik ellenben az általunk használt Kaiserhez ragaszkodott, úgy is harangozta be.

Lement a meccs, König megnyerte 15-8-ra, ezzel bejutott az elődöntőbe. Gulyás tisztességesen elmondta az eredményt, ám az összefoglalóban Palik kitartott amellett, hogy Kaiser győzte le Mohamedet. Sőt, König egyenesen a döntőig jutott, erről is tisztességesen jelentett Gulyás kintről, Palikot nem zökkentette ki, szerinte Kaiser jutott a döntőbe.

Akkor persze még nem tudtam, hogy Rita König tökéletesen beszél magyarul, nem is olyan rég találkoztam vele Tauberbischofsheimben, és olvashatnak is vele hamarosan egy interjút itt az Indexen.

Palik 2001-ben bejött az Indexbe, akkor még volt egy Törzsasztal rovat, amelyikben az olvasók kérdéseket tehettek fel neki. Kapott is egyet erről, hiszen ezt az esetet Uj Péter is megörökítette a Népszabadság szerdájában, nemcsak mi kuncogtunk rajta. Furcsa palik a tévében címmel is írtak róla.

Palik így reagált:

Ismereteim szerint az internet a szabad vélemény- és híráramlás egyik korlátozás nélküli biztosítéka. Ezért bátorkodtam az olimpia alatt hírforrásként ezt a csatornát használni, hogy a lehető leggyorsabban tudjam tájékoztatni a nézőket. Ha az Index készítői úgy gondolták, hogy az ő reklámozásukra nekem minden hírnél el kellett volna mondanom a forrást, vagy legalább is azoknál, amelyek az Indextől származtak, akkor egyetlen dolgot kellett volna tenniük: felhívni engem, és jelezni igényüket. És akkortól kezdve ezt megtettem volna. Ehelyett ők tréfálkoztak velem, és ezáltal szerintem a nézőkkel. Mindez, amit mondok, természetesen csak akkor igaz, hogy ha ezt az Index csinálta. Ha nem, akkor kérem az akkori rettentő bátor, és az arcát a véleményéhez a mai napig nem társító tréfamestert, hogy az Index jó hírnevének megőrzése végett mutassa meg magát.

Ami nekem először feltűnt az Indexben, az önmagunk szórakoztatása volt a tájékoztatás mellett. 19 éve is így volt, most is így van.

20 éves az Index, és ez a két évtized könnyed sétagaloppnak tűnik ahhoz képest, amilyennek a mostani állás szerint a jövő ígérkezik. Ha szeretnéd, hogy a lap biztosabb alapokon álljon, támogasd te is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.

február 6., 16:45

  • Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián

Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián

A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.

február 6., 17:10

  • Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.

február 6., 17:48

  • Sport
Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott

Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott

Harminc ponttal sikerült a rivális fölé kerekedni.

február 6., 19:56

  • Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő

Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő

Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.

február 6., 18:02

  • Sport
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját

Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját

A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.

35 perce

  • Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok

Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok

A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.

február 6., 19:48

  • Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt

Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt

Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.

február 6., 18:38

  • Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül

Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül

A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.

február 6., 16:29

  • Sport
Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen

Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen

Ha már nem igazolt a szaúdiakhoz, hős lett Németországban.

február 6., 07:47

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Sport
Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon

Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon

Edzésen történt a baj.

február 6., 23:35

  • Sport
Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool

Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool

A vörösöknek egygólos hátrányt kell ledolgozniuk a Tottenham ellen.

február 6., 20:08

  • Sport
Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool

Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool

Ugyan a középpályás első találatát nem adták meg, a vörösök így is magabiztosan masíroztak a fináléba.

február 6., 22:42

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

24 perce

  • Sport
Cristiano Ronaldo szobrot avattak a Times Square-en

Cristiano Ronaldo szobrot avattak a Times Square-en

A teherautóra szerelt alkotás egy születésnapi ünnepségsorozat része.

február 6., 14:40

  • Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.

február 7., 06:29

  • Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban

Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban

Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.

február 6., 15:02

  • Sport
Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet

Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet

Felkészülhet a világ másik vége.

február 6., 12:06

  • Sport
Hosszú Katinka: Párizs mint cél egyáltalán nem dac volt

Hosszú Katinka: Párizs mint cél egyáltalán nem dac volt

A visszavonulását január elején bejelentő sportolónő a döntés óta először adott hosszabb televíziós interjút.

február 6., 11:48

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Sport
A magyar válogatott bravúrja után egy új aranykoron dolgozik a hazai szövetség

A magyar válogatott bravúrja után egy új aranykoron dolgozik a hazai szövetség

Hatalmas lehetőség kapujába jutott csapatunk.

február 6., 12:00

  • Sport
Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása

Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása

Az előző hétvégén átesett a tűzkeresztségen, ezúttal akár kezdő is lehet?

február 6., 13:20

  • Sport
Szoboszlaiékat sem hagyja hidegen a hétvégét meghatározó amerikai őrület

Szoboszlaiékat sem hagyja hidegen a hétvégét meghatározó amerikai őrület

A magyar válogatott csapatkapitánya és Mohamed Szalah ellentétes oldalra keveredett.

február 6., 12:25

  • Sport
Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára

Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára

Meg kellett operálni a tavaszi idénynyitó után.

február 6., 12:03

  • Sport
Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése

Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése

Ha csütörtök este győz, az FC Barcelona lehet az elődöntős ellenfél.

február 6., 09:18

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája