A 2027-es vizes vb-re Budapest a favorit

2019.07.20. 22:57

Magyar idő szerint vasárnap délben a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA bejelenti, hogy melyik városok rendezhetik a 2025-ös és 2027-es világbajnokságokat.

Hét ország érdeklődött, de az Egyesült Államok végül nincs ott a startvonalnál, Greensboro ugyanis visszavonta jelentkezését. Kína és Ukrajna egy még egyelőre meg nem jelölt várossal indult csatába. (2011-ben Sanghaj rendezte az eseményt.)

Kazany, Melbourne, Belgrád és Budapest ugyanakkor szívesen rendezne. Az orosz város 2015-ben kapta meg a jogot, a magyar főváros 2017-ben. A kormány április végén jelezte, hogy a pályázati költségekre 84 millió forintot biztosít. 

Az előzetes esélyek szerint Kazany elviszi a 2025-ös, Budapest pedig a két évvel későbbi vb-t. Az oroszok a Rubin futballstadionjának sarkában rendezték meg a versenyt, a magyarok a rekordidő alatt felépített Duna Arénában.

A 2021-es vb Fukuokában lesz - a japán város is másodszor lesz házigazda 2001 után -, 2023-ban pedig Doha a rendező. 2013-ban egyébként Dubaj állt el a lebonyolítástól, és akkor Barcelona ugrott be a helyére.

Budapest és Magyarország sorra nyerte a pályázatokat, a 2021-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság négy rendező városa közül azonban kimaradt. Köln, Prága, Milánó és Tbiliszi lesz ugyanis a négy helyszín.