Zsófia
15 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Schafer Andrást az olasz másodosztályban fog játszani

2019.08.21. 20:09 Módosítva: 2019.08.21. 20:14

Schäfer Andrást 2020 július végéig kölcsönadta a Serie A-ban szereplő Genoa az olasz másodosztályban játszó AC Chievo Veronának.

A veronai csapat hivatalos közleménye kiemeli, hogy az 1999-es születésű magyar középpályás az MTK-ban 2017-ben mutatkozott be, és idén januárban került a Geonához. 

Schäfer Andrásért akkor 1 millió eurót fizetett a Serie A-ban szereplő klub. Az MTK korábban csak négy játékost tudott ennél is magasabb összegért értékesíteni: Németh Krisztiánt, Juhász Rolandot, Pintér Ádámot és Torghelle Sándort. 

A szombathelyi Illés Akadémián nevelkedő Schäfer 2014-ben került az MTK utánpótlásához, a 2016-17-es idényben már kapott is két meccset az NB I.-ben, a következő szezonban pedig már alapember volt a másodosztályban, ahogy idén is, már újra az NB I.-ben. Az ezt követő három szezonban Schäfer 51 meccsen 7 gólt szerzett az MTK-ban.

Schäfer a Serie A-ban nem lépett pályára, a Primavera 1-ben hat meccsen összesen 509 percet töltött a pályán.