Szárított vércsepp és génszekvencia - ettől rettegnek a csaló sportolók

GettyImages-1172925045
2020.01.11. 08:07
Magyarországon is tiltották már el sportolót biológiai útlevél riasztása alapján. Bemutatjuk, hogy működik ez az eljárás, és miért hasznos. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach eltökélt, már a tokiói olimpián is bevethetnek olyan eljárást, ami még nagyobb számban szűri ki a csalókat.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség alelnöke, a doppingolási módszerek kutatója, Kárai Péter múlt szerdán ismertetett tanulmányának első részében az egyik slágerszer, az EPO hatásaival foglalkozott. A versenyzők úgy érezték magukat, mint a mézeshetek alatt, és az olasz doppingguru öt perc alatt rájött arra, hogyan lehet megsemmisíteni a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) dollármilliókat felemésztő kutatását. Most a második részt közöljük.  

A vérdopping kimutatási statisztikái

A WADA a vérdopping kimutatására több protokollt is alkalmaz, és elég alacsony hatékonyságot ért el. 2018-ban több mint 55 ezer vizsgálatot végzett a vérdopping különböző fajtáinál, ebből csupán 80 pozitív esetet tárt fel, ami a vizsgálatok mindössze 0,15 százaléka.

Kevéssé valószínű, hogy ilyen alacsony lenne ezen tiltott módszerrel élők aránya a versenysportban.

Különösen alacsony a szintetikus oxigénszállítók (HBOC) esetében a felderítés: a 2015-2018 között elvégzett 10529 vizsgálat egyike sem hozott pozitív eredményt.

A homológ vértranszfúzió (HBT) kimutatására vonatkozó tesztek felderítési eredményessége hasonlóan alacsony (2015-2018: 1797 vizsgálat – 3 pozitív eset). Az alábbi táblázat a 2015-2018. évek vérdopping kimutatásával kapcsolatos adatokat mutatja be.

   2015 2016 2017 2018
EPO vizeletminták száma 32.999 43.246 44.322 47.955
  • ebből pozitív esetek száma
45 45 56 61
EPO vérminták száma 3.219 3.464 4.531 4.792
  • ebből pozitív esetek száma
1 22 29 16
HBOC minták száma 2.646 3.529 2.291 2.063
  • ebből pozitív esetek száma
0 0 0 0
HBT (vérátömlesztés) minták száma 771 431 267 328
  • ebből pozitív esetek száma
0 0 0 3
Összes vérdopping minták száma 39.635 50.670 51.411 55.138
Összes pozitív esetek száma 46 67 85 80
Pozitív esetek aránya 0,12 % 0,13 % 0,17 % 0,15 %
Alkalmazó hatóságok száma 183 212 220 229
Érintett sportágak száma 94 108 116 118

A WADA azonban nem hagyta magát, és egy lényegesen hatékonyabb eszközt, a biológiai útlevet fejlesztette ki a vérdopping lényegesen nagyobb arányú kimutatására.

A sportoló biológiai útlevélének (ABP) a fő alapelve, hogy olyan kiválasztott változó adatokat, dopping biomarkereket kövessen nyomon egy adott időtartam alatt, amelyek doppingszerek hatását árulják el, a dopping hagyományos közvetlen, analitikus doppingellenőrzéssel történő feltárása érdekében.

Europol 2019. július 9-én közreadott felvétele lefoglalt doppingszerekről
Europol 2019. július 9-én közreadott felvétele lefoglalt doppingszerekről
Fotó: MTI / EPA

A biológiai útlevél jelenleg két modulból áll.

  • A 2009-ben bevezetett hematológiai modul célja, hogy felismerje az oxigénszállítás fokozódását, beleértve a vörösvérsejt-stimuláló anyagok (ESA) használatát és a vértranszfúzió vagy a manipuláció bármely más formáját.
  • A 2014. január 1-jétől bevezetett szteroid modul célja, hogy azonosítsa az androgén anabolikus szteroidok (AAS) külső használatát (vagyis, ha nem az emberi test termelte) és az egyéb anabolikus hatóanyagokat, mint a szelektív androgén receptor modulátorokat (SARM).

Alapvető különbség a két modul között a szteroid modulba minden vizeletminta automatikusan bekerül, azaz a sportoló szteroidprofilja (hat férfihormon, illetve öt hormonarány) minden esetben meghatározásra kerül. A hematológiai modulba kizárólag akkor kerül be adat, ha azt külön megrendeli valamelyik szervezet, és természetesen külön fizet érte.

A hematológiai modul a következő 14 vérparamétert rögzíti a sportoló biológiai útlevelében.

Paraméter Jelentés
ABPS Abnormális vérprofil pontszám
HCT Hematokrit (a vörösvértestek és a vér ún. alakos elemeinek aránya)
HGB Hemoglobin koncentráció
IRF Éretlen retikulocita arány
MCH Egy vörösvértestre eső átlagos hemoglobin mennyiség
MCHC Egy vörösvértestre vetített átlagos hemoglobin koncentráció
MCV Vörösvértest-térfogat
OFFS „OFF-hr score” – stimulációs index
PLT Vérlemezke (trombocita) száma
RBC Vörösvértestek száma
RDW-SD Vörösvértestek eloszlási szélessége
RET Retikulociták (éretlen vörösvérsejt) száma
RET % Retikulociták aránya
WBC Fehérvérsejtek száma

A WADA biológiai útlevél programjának fontos eleme az adaptív modell. Ez egy olyan matematikai modell, amelynek célja, hogy a versenyzők szokatlan (kiugró) értékeire felhívja a figyelmet. A modell a sportolókra egyedileg jellemző értékek (markerek) valószínűségeit kalkulálja a normál fiziológiai állapotukat feltételezve. A modell a sportolók legfontosabb paraméter értékeinek olyan tartományát számítja ki, amelyekbe a tesztek során mért értékeknek 99 százalékos valószínűséggel bele kell esniük.

Az adaptív modell a biológiai útlevél program hematológiai moduljába a következő érték tartományokat határozza meg:

  • elsődleges markerek: hemoglobin koncentráció (HGB), stimulációs index (OFFS);
  • másodlagos markerek: retikulociták aránya (RET %), abnormális vérprofil pontszám (ABPS).

A biológiai útlevéllel kapcsolatos feladatok elvégzésére a WADA jól definiált hatáskörrel és felelősségi körrel ellátott szervezeti egységeket határoz meg:

  • biológiai útlevél kezelését ellátó egység (APMU);
  • biológiai útlevél gondnok

A biológiai útlevél program nagy előnye, hogy tiltott szer közvetlen kimutatása nélkül (pozitív analitikai eredmény hiányában is) is van lehetőség doppingvétség megállapítására. Ahogy ez majd a példáinkban is nagyszerűen látható.

9-0.png

Amennyiben az elsődleges markerek valamelyike kívül esik az adaptív modell által kalkulált tartományon, akkor atipikus biológiai útlevél eredményt (ATPF) állapítanak meg. Ilyen esetben az APMU, vagy a gondnok EPO teszt elvégzését javasolja az ellenőrzési hatóság körében eljáró szervezetnek. Az APMU akkor is ajánlhatja az EPO vizsgálat elvégzését, ha a másodlagos markerek tekintetében eltéréseket tapasztal.

Atipikus biológiai útlevél eredmény megállapítása esetén a WADA a következő eljárást írja elő.

  1. Az útlevél eredményeit hét munkanapon belül felülvizsgálatra kell küldeni egy szakértőhöz. Ilyen felülvizsgálatra ATPF hiányában is sor kerülhet (például adaptív modellben figyelembe nem vett adat, abnormális markerek, vérhigításra utaló jelek, sportolóra vonatkozó külső információ esetében.
  2. A szakértő által elvégzett elsődleges szakértői felülvizsgálat eredménye, illetve következménye a következők lehetnek.
Szakértő állásfoglalása APMU akció
Normális Normál ellenőrzési tervet folytatni kell.
Gyanús Ajánlásokat kell tenni az útlevél gondnok felé:
  • célzott vizsgálatok;
  • minta vizsgálata;
  • további információk kérése.
Valószínűleg dopping Az esetet tovább kell küldeni a háromtagú szakértői testület részére.
Valószínűleg orvosi eset Az útlevél gondnokon keresztül tájékoztatni kell a sportolót (vagy másik szakértőkhöz kell küldeni).

„Valószínűleg dopping” állásfoglalást akkor tehet a szakértő, ha a tiltott szer vagy tiltott módszer alkalmazásának valószínűsége meghaladja az útlevél adatok természetes előfordulásának valószínűségét. ATPF hiányában csak akkor tehető ilyen állásfoglalás, ha a tiltott szer vagy tiltott módszer alkalmazásának valószínűsége magas.

  • 3. „Valószínűleg dopping” vélemény esetében az APMU további két szakértőhöz küldi az esetet. Amennyiben a három szakértő egyhangúlag úgy foglal állást, hogy az útlevél adatok „valószínűleg dopping” eredménye, akkor pozitív útlevél eredmény (APF) jelzést kap a sportoló biológiai útlevele (ez az APMU jelentésben kerül rögzítésre). A három szakértő egyet nem értése esetén „Gyanús” jelzést kap a sportoló biológiai útlevele, és az útlevél gondnok számára további vizsgálatok és/vagy információszerzés kerül ajánlásra.
  • 4. APF jelzés esetén az APMU összeállítja a biológiai útlevél dokumentációt, ami alapján a szakértők elkészítik a közös szakértői jelentést. Eddig a szakaszig a sportoló személye anonim az eljárásban. Amennyiben a szakértői testület fenntartja az egyhangú „valószínűleg dopping” véleményét, akkor az APMU rögzíti a pozitív útlevél eredményt az ADAMS rendszerben.
  • A következő lépésben az érintett sportoló is tájékoztatást kap a pozitív útlevél eredményről, és rendelkezésére bocsátják a biológiai útlevél dokumentációt, illetve a közös szakértői jelentést. A sportoló lehetőséget kap arra, hogy – megfelelő határidőn belül – magyarázatot adjon az eltérésekre. Amennyiben a szakértői testület a sportolói védekezés ellenére fenntartja egybehangzó álláspontját a „valószínűleg dopping” jelzésről, akkor a WADA Kódex szerinti eljárást lefolytatják. Abban az esetben, ha a magyarázatot követően a szakértők között nincs teljes egyetértés, akkor pozitív útlevél eredmény nem kerül megállapításra.

Pozitív biológiai útlevél eredmények

A sporttörténet talán legnagyobb port felkavart – időben mindenképpen a leghosszabb – ügye a német gyorskorcsolyázó olimpiai bajnok, Claudia Pechstein nevéhez fűződik. A sportolónő 2000 és 2009 számos doppingellenőrzésen átesett, de egy sem hozott pozitív (analitikai) eredményt.

Pechstein ötszörös olimpiai bajnok, egyéb eredményeitől most tekintsünk el. 1994-ben nyerte első, 2006-ban az utolsó aranyát. 2002-ben a 3000 és az 5000 méteres táv bajnoka is lett Salt Lake Cityben.

A Nemzetközi Korcsolya Szövetség (ISU) több mint 90 vérmintát vett tőle a biológiai útlevél programja keretében ezek közül 2007. október 20. és 2009. április 30. között 27-szer vettek mintát tőle. Az ő esetében a retikulociták, vagyis az éretlen vörösvérsejtek aránya (RET %) „szúrt szemet”. Az ISU szerint a RET % normál értékeinek tartománya 0,4 és 2,4 között húzódik. Különösen az volt furcsa, hogy Pechstein esetében a versenyek előtt nagyon magas – bőven tartományon kívüli – volt a RET % (2007. november 17., Calgary: 3,75, illetve 2009. február 7., Hamar: 3,54), ugyanakkor néhány nappal később normális értékeket produkált (2007. november 24.: 2,2, illetve 2009. február 18.: 1,37). Az ő elhúzódó jogi ügyének egy külön kis részt is szentelek.

A biológiai útlevél eltérések alapján megállapított doppingvétségek jogi kérdéseket is felvethetnek. E tekintetben mérföldkőnek tekinthető Claudia Pechstein 10 évig elhúzódó jogi eljárása, amelynek végén a sportolónő fellebbezése jogerősen is elutasításra került. A jogi procedúra főbb állomásai a következők voltak:

  • 2009 – az ISU doppingvétség miatt 2 évre eltiltja a versenyzőt;
  • 2009 – a Nemzetközi Sport Választott Bíróság (CAS) elutasítja a fellebbezést;
  • 2010 – a Svájci Szövetségi Bíróság elutasítja a CAS határozattal szembeni fellebbezést;
  • 2010 – a Svájci Szövetségi Bíróság elutasítja a sportoló jogi felülvizsgálati kérelmét;
  • 2014 – a Müncheni Regionális Bíróság megállapítja joghatóságát (illetékességét), és részben helybenhagyja a sportoló keresetét az ISU-val szemben;
  • 2015 – a Müncheni Felsőbb Regionális Bíróság részben jóváhagyja a Müncheni Reionális Bíróság döntését;
  • 2016 – a Német Szövetségi Bíróság jóváhagyja az ISU fellebbezését és elismerte a CAS joghatóságát (illetékességét);
  • 2018 – az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasítja a sportoló keresetét;
  • 2019 – az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasítja a sportoló azon kérelmét, hogy az ügy az Emberi Jogok Európai Bíróságának Nagykamarájához kerüljön további jogi felülvizsgálat céljából.

Az ügy jelentősége abban áll, hogy a biológiai útlevél program által nyújtott közvetett bizonyítási módszer érvényesíthetősége – valamennyi jogi fórum kihasználása után – bebizonyosodott.

Pechstein valamennyi aranyát megtarthatta.

Kevésbé eredményes a kenyai hosszútávfutó, Cyrus Rutto. Az ő esetét részletesen rögzítették. A 43 oldalas doppingfegyelmi eljárási határozat részletesen feltárja az ügyet, betekintést engedve a biológiai útlevél program keretében történő vizsgálatoknak. A sportolótól 2017. július 22. és 2019. október 10. között kilenc vérmintát vettek, és a vérparamétereket betáplálták a rendszerbe. Az első négy minta a következő értékeket mutatta.

Sorszám Mintavétel dátuma HGB (g/dl) RET % OFFS
1. 2017.07.22. 16,8 0,92 110,50
2. 2017.08.07. 16,9 0,82 115,00
3. 2018.05.10. 18,4 0,43 144,66
4. 2018.05.30. 18,3 0,71 132,44

A 3. sorszámú mintát látta el egyhangúan a háromtagú szakértői testület valószínűleg dopping címkével. A normál értéknél egyértelműen magasabb hemoglobin érték lényegesen lecsökkent retikulocita aránnyal járt együtt. Ennek messze legvalószínűbb élettani oka az, hogy a szervezet a mesterségesen megnövelt hemoglobin szintet érzékelve – a természetes egyensúly fenntartása érdekében – csökkentette a retikulocita termelését. Ez eredményezte a kiugróan magas stimulációs index értéket. Húsz nappal később (4. minta) a hemoglobin szint továbbra is magas maradt, azonban a retikulocita érték átlagos szintre emelkedett.

Ez a forgatókönyv tipikusan korábbi vérmanipulációra utal.

A két mintavétel között került sor két versenyre: a sanghaji Gyémánt Liga, illetve az Adidas Boost Bostonra. A kenyai futó azzal védekezett, hogy egy hosszú repülőút során dehidratálódott. A szakértők erre azt válaszolták, hogy ezt azért nem tudják elfogadni, mert az ugyanazon időpontokban levett vizelet minták normál fajsúlyt mutattak (azaz nem utaltak dehidratációra). A sportoló az eljárás végén 4 éves eltiltást kapott. Érdemes még megemlíteni, hogy a kenyai futó RET % értékei végig 1-nél kisebbek voltak, míg Pechsteiné elég gyakran 3 fölé mentek.

Két további kenyai futó is eltiltottak a biológiai útlevelük hematológiai moduljában talált abnormalitások miatt. A 2018-ban félmaratoni távon világcsúcsot elért Abraham Kiptum, illetve a 2017. évi tokiói maratonit kiváló idővel (2:19:47) megnyerő futónő, Sarah Chepchirchir egyaránt 4 éves eltiltást kapott tiltott szer kimutatása hiányában is. A biológiai útlevélben rejlő lehetőségek kihasználásában úttörő szerepet játszik a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) által létrehozott független doppingellenes szervezet (Athletics Integrity Unit, AIU).

A jövő módszerei

A WADA – 2019 novemberében, Katowicében tartott – 5. világkonferenciáján Thomas Bach, a NOB elnöke forradalmian új doppinganalitikai módszerek bevezetését helyezte kilátásba. A jelenleg alkalmazott vérvételi protokoll kiegészítéseként egy szárított vércsepp módszer (Dried Blood Spot, DBS) kidolgozásán fáradoznak. A módszernek számos előnye van: lényegesen egyszerűbb mintavétel, minimális kényelmetlenség a sportoló számára, egyetlen vércsepp is elegendő, nagyságrendekkel kisebb költségű tárolás és szállítás. Az új elemzési módszert legkésőbb a 2022. évi pekingi téli olimpián kívánják alkalmazni, azonban néhány formáját már a 2020. évi tokiói olimpián is tervezik bevetni.

A másik innovatív kutatási terület a gének tesztelésére irányul. A génszekvencia eljárás kidolgozása jól halad, ezzel a megközelítéssel a vérdopping hetekre, sőt akár hónapokra visszamenőleg is kimutathatóvá válna. Amennyiben a WADA jóváhagyja az eljárást, már a 2020. évi tokiói olimpiai játékokon is alkalmazásra kerülhetne.

Összefoglalásként megállapítható, hogy a biológiai útlevél hematológiai moduljában komoly lehetőségek rejlenek. Amíg egyes szerek (dizájner EPO, géndopping), illetve módszerek (autológ vértranszfúzió) kimutatása nehézséget okoz a doppingellenes szervezeteknek, a vérparaméterek változása nem elfedhető.

Aki csal, annak a különböző vérértékei megváltoznak, és jó eséllyel abnormális értékeket mutatnak.

Ehhez azonban szükség van a doppingellenes küzdelemben résztvevő szervezetek (különösen a nemzeti és nemzetközi szövetségek) aktív együttműködésére. Egyértelműen látszik, hogy ha megvan a szándék (és a szükséges forrás) egy szervezetben az aktív doppingellenes tevékenységre – beleértve a biológiai útlevél adatokkal történő feltöltését is –, akkor igenis lehet eredményt elérni.

Itthon a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az egyetlen, amely 2017 óta éves szinten többmillió forintot költ saját forrásból a biológiai útlevél hematológiai moduljában rögzített vérparaméterek meghatározására.

A növekedési hormonok kimutathatatlanságáról ebben a cikkben írtunk.