Budapest nem ad pénzt a Giro d'Italiára
Folyamatosan egyeztet a Giro d'Italia Magyarország bicikliverseny megrendezéséről a főváros és a kormány, írja a Népszava.
Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a lapnak azt nyilatkozta, nem lesz egyszerű beleférni a Giro d'Italia Magyarország megrendezésére biztosított 7,8 milliárd forintos keretösszegbe, „de mindenképpen tartani kívánjuk a kereteket”. Révész hozzátette: az összeg nagyobbik része az olasz szervezőknek jár, akik Budapestre szállítják a csapatokat, és egyebek mellett az elszállásolásukról, ellátásukról, a médiáról és a verseny szakmai hátteréről is gondoskodnak.
Tavaly áprilisban vált hivatalossá, hogy 2020-ban Budapesté lesz az olasz kerékpáros körverseny Nagy Rajtja (Grande Partenza), és Magyarország három szakaszt rendezhet meg a 21-ből. Azt, hogy merre menjenek a bringások, a magyar partner találhatta ki, de a főrendező RSC Sportnak is el kellett fogadnia.
Révész Máriusz és a szervezők Karácsony Gergely főpolgármesterrel és Gy. Németh Erzsébettel, a kultúráért felelős főpolgármester-helyettessel már egyeztettek az eseményről. Ugyanakkor a főváros előző vezetése részéről ebben az ügyben sem írásos szándéknyilatkozatot, sem semmilyen elköteleződést nem találtak.
Fontosnak tartjuk, hogy legyenek nemzetközi versenyek a fővárosban, de ezek nem kerülhetnek egy fillérébe sem az itt élő polgároknak. Sem közvetett, sem közvetlen módon
– mondta a lapnak a főpolgármester-helyettes.