Abramovics ette a kefét Priskin alábökőse láttán

Épp most nézem a tizenegy éves videót, amelyen gólt emel Petr Cechnek FA-kupa-mérkőzésen. A kamera ráközelít Roman Abramovics arcára, és látjuk, hogy a Chelsea tulajdonosát majdnem megüti a guta. Megvan még ez az emlék?

Persze, szoktam nézegetni a régi góljaimat, ezt is, meg amit Wojciech Szczęsnynek, az Arsenal kapusának lőttem két évvel később az Ipswich színeiben, szintén kupameccsen. Hét évet játszottam összesen Angliában, sok szép emlékem van a szigetországból.

Most azonban az NB II-ben – azt mondják, minden idők legerősebb másodosztályú bajnokságában – játszik, nem akármilyen mezőnyben. A 63 válogatottságánál csak egykori válogatottbeli játékostársának, Dzsudzsák Balázsnak van több, ugye?

Igen, és azt tudja, hogy az eltiltásom után, november elsején éppen Balázsék ellen térek vissza, Debrecenben? Merthogy a Békéscsaba elleni meccsen négy mérkőzésről eltiltottak, mivel megsértettem a bírót.

Ilyen nagyon megsértette?

Az utolsó előtti percben jártunk, 0-0 volt az állás, kiugrottam, és a tizenhatos vonalán belül felvágtak. Tiszta tizenegyes, meg lehet nézni videón. (Megnéztük, az volt – a szerk.) A bíró továbbot intett, én meg mondtam neki valamit.

És meg is ismételte, ha esetleg rosszul értette volna...

Tudja, ilyenkor felfokozott idegállapotban van az ember, én nem tűröm jól az igazságtalanságot. Fura ez, valaki eltöri a másik lábát, és még sárgát sem kap, engem meg kiállítanak, mert csúnyát mondok a bíróra.

Képzelje el, hány gólnál tartana, ha nem kellett volna kihagynia eddig két meccset, és majd még további kettőt!

Most kilenc mérkőzésből hét gólom van, de szerencsére az eltiltásom alatt is játszhatok a megye I-es csapatunkban, ott két meccsen négy gólt rúgtam, persze az nem ugyanaz a szint. Megpróbálok ráhajtani a gólkirályi címre, mármint az NB II-ben. 

Menjünk vissza gondolatban Angliába! 2007-ben találkoztunk a Vicarage Roadon, amikor a Watfordban játszott. Senki sem tudja, mennyiért szerződött oda az ETO-tól. Tizenhárom év után megmondaná?

Én sem tudom pontosan, de szerintem egymillió fontért. Ez akkor nem volt rossz pénz, most sem lenne az. Csodás éveket töltöttem a Vicarage Roadon, Brendan Rodgers volt a menedzserünk, nagyon szerettem, akkor kezdte a menedzseri pályafutását. A Chelsea-től került hozzánk, ahol José Mourinho segítője volt. Aztán az Ipswichnél Roy Keane keze alatt játszottam. Ő egészen más típus volt, mint a kedves, megértő Rodgers. Olyan volt, amilyen a pályán: mindent elkövetett a győzelemért, durva pokróc volt, vele nem igazán találtam meg a közös hangot. Talán az sem véletlen, hogy menedzserként nem tud olyan sikereket elérni, mint előzőleg játékosként.

A kétezres, kétezer-tízes évek fordulója a magyar futballisták fénykora volt Angliában, nem is tudom, hányan futballoztak egyszerre a Premier League-ben és a Championshipben.

Megmondom én, tízen. Csodás időszak volt, szinte hetente találkoztam magyarokkal a pályán, meg volt, hogy együtt játszottam Fülöp Marcival az Ipswichben. Nagyon megviselt a halála, ő volt a legjobb barátom. De sorolom a többieket: Halmosi Peti, Buzsáky Ákos, Tímár Krisztián a Plymouth Argyle csapatában, Torghelle Sanyi, Király Gabi a Crystal Palace-ban, Rósa Dénes és Gyepes Gábor a Wolverhamptonban, és persze Gera Zoli a West Bromwichban meg a Fulhamben. Biztos kihagytam valakit...

Van rá tippje, akkor miért voltak ilyen sokan, most meg miért nincs senki sem?

Fogalmam sincs, azt nem mondanám, hogy a maiak rosszabbak lennének, hiszen teljesen egyértelműen felszállóágban van a magyar futball. Nézzük csak a válogatottat vagy a BL-csoportkörös Fradit!

Ha már ön hozta szóba a Fradit – én nem akartam –, az Üllői úton miért nem tudott igazán sikeres lenni?

Nem tudom... Mondjuk azért így is bajnokcsapat tagja lehettem, de túl sokat tényleg nem tettem hozzá. Játszottam Thomas Doll és Szerhij Rebrov alatt is, valamiért nem jött össze.

De azért, ettől függetlenül, kereknek érzi a pályafutását, nem?

Abszolút! Amit gyerekként elterveztem, elértem. Játszottam Európa-bajnokságon, futballoztam a világ legerősebb bajnokságában, a Premier League-ben, nem is keveset, szlovák kupagyőztes vagyok a Slovannal. Az Eb minden percét élveztem, már csak azért is, mert a norvégoknak rúgott bombagólommal tevékenyen hozzájárultam a kijutáshoz. Biztosan voltak olyan fordulópontok, amikor másképp alakulhatott volna a sorsom, de cseppet sem vagyok elégedetlen, minden úgy jó, ahogy volt, hála istennek. És annak is örülök, hogy újra Győrben játszom, amikor gyerek voltam, azt terveztem, hogy egyszer majd itt fejezem be a karrierem. Hiszen mindent Győrnek köszönhetek, bár Komáromban születtem, de itt lett belőlem futballista, idevalósi a párom, itt dolgoznak a szüleim a klubnál, és itt focizik az öcsém is, Vankó Imre, akivel már játszottam is együtt bajnoki mérkőzésen. Az édesanyánk közös, csak az édesapánk más, de édestestvéremként szeretem.

Két hét múlva Debrecenben tér vissza az NB II-be. Milyen érzésekkel várja azt a meccset?

Jó lesz újra találkozni Dzsudzsák Balázzsal, rengetegszer játszottunk egymás mellett a válogatottban, sőt, még Oroszországban is, amikor én a Vlagyikavkazban futballoztam, ő meg a Dinamo Moszkvában. Egy-nullra megvertük őket a gólommal, Balázst meg kiállították egy kavarodás után. Nekem kedves emlék, neki nem biztos... Ez lesz a harmadik alkalom, hogy összefutunk ellenfélként, mert egyszer az Ipswichcsel is játszottunk edzőmeccset a PSV Eindhoven ellen. Különben Balázs lábában benne van még a boogie, hiba lenne őt még leírni.

És önt?

Engem se írjanak le 34 évesen, hiszem, hogy játszom én még a Győrrel az NB I-ben. Ha nem a mostani bajnokság után, akkor egy évvel később. Ennyivel tartozom ennek a városnak.

(Borítókép: Priskin Tamás (középen) a Győri ETO FC egyik mérkőzésén. Fotó: Granat Gábor / Győri ETO FC)