Szuperképessége a zseniális alkalmazkodás, ő Karim Benzema
További Sport cikkek
- Nem talált legyőzőre itthon, ezért már a legjobbak ellen keresi a kenyerét a magyar sznúker 17 éves üdvöskéje
- Kezdődik minden idők legnagyobb teqball-világbajnoksága
- Hárommilliós pénzbírság és hároméves kitiltás a párizsi olimpián demonstráló férfinak
- Cristiano Ronaldo és Tom Brady is kikapott egy rajongójától az egyik youtuber videójában
- Weöres Szabolcs hátránya már közel 7400 kilométer a földkerülő versenyen
Kétségtelen, hogy ő az utóbbi évek egyik legjobb támadója, az élete viszont egy igazi hullámvasút. Ha végigpörgetjük az életrajzát, számba vesszük eddigi eredményeit, akkor láthatjuk, hogy a rengeteg nehézség ellenére általában jól jött ki a dolgokból. Benzema egy nagy küzdő, aki eléri, amit akar. Erre a pályán egyébként is szükség van, de akkor sem árt, ha az ember olyan dolgokon megy keresztül, mint ő.
A hatodik gyerek, akit beszippant a foci
Bár Franciaországban született, részben algériai származású, egy kilencgyermekes család hatodik sarjaként jött a világra. Az édesapja vándorolt be annak idején Franciaországba, édesanyja lyoni születésű.
A sorsa eddig nem egyedülálló, hiszen a jobb élet reményében rengeteg ember jött ekkoriban Algériából. A bevándorló családok gyakorlatilag elfoglalták a külvárost, ahol szociális otthonteremtő programok keretében épült tízemeletes házak sűrű sorban álltak egymás mellett. Benzema pedig ebben a túlzsúfolt, multietnikus légkörben szeretett bele a labdarúgásba, abba a játékba, amit anyja nem igazán ajánlott a fia számára.
Bár lehet, hogy első hallásra a külvárosi körülmények nem hangzanak a legtökéletesebb karrierindítóként, mégis ez adta meg neki a kezdőlökést. Lyonnak ezt a részét amúgy Bronnak nevezik, itt volt első egyesülete, a Bron Terrailon SC is. A játékára már itt is felfigyeltek, a korosztályos Olympique Lyon ellen szerzett két gólja pedig kinyitott számára egy ajtót. A Lyon játékosa lett, ám a tinikor majdnem közbeszólt. Ahogy kamaszodott, a visszafogott kisfiúból a haverokkal a városban lógó sráccá vált, viszont a klub ebben a nehéz helyzetben sem engedte el a kezét. Benzemát kiemelték és elköltöztették az akadémiájukra.
A döntés egyébként nem volt véletlen. Nemcsak lojálisak maradtak ezzel egy nagy tehetségükhöz, de ezzel is szilárdan kiálltak az eredeti terv mellett, miszerint egy élcsapatot akarnak csinálni a Lyonból. Ehhez viszont hosszú távon nagy tehetségekre volt szükségük. Benzema új otthona a Tola Vologe lett, a változás pedig meghozta a sikert is. Az akadémista addig ontotta a gólokat, amíg eljött a nagy pillanat.
Már az első meccsén megcsillogtatja tudását
A félénk srác 2005-ben már a Lyon mezében feszítve a francia első osztályban, a Ligue 1-ban léphetett pályára, olyan nevek mellett, mint Éric Abidal vagy éppen Michael Essien. Ez már abszolút nem az utánpótlásszint volt, viszont Benzemának is volt tapasztalata a pályán, hiszen ott lapult a zsebében egy ifjúsági Európa-bajnoki cím. A Metz elleni debütálás mesterire sikeredett, csereként beállva a lehetőséget gólpasszal hálálta meg. A szépen és gondosan felépített karrier 2007 körül kezdett igazán magasra ívelni.
Meghatározó tag lett a csapatban, ráadásul a francia bajnokságban a gólkirályi címet is elvitte. És még mindig csak 21 esztendős volt.
Az európai topklubok is felfigyeltek rá, többek között a Barcelonától is érkezett megkeresés. De bejelentkezett érte a Real Madrid is. A fővárosi klub elnöke, Florentino Pérez ugyanis ekkoriban döntötte el, hogy újból felépíti a galaktikus csapatot, ehhez pedig hatalmas neveket és nagy tehetségeket igazolt.
Benzema mellett olyan neveket jelentettek be, mint Kaká vagy Cristiano Ronaldo. A francia csatár útja innentől már úgy tűnt, ha be tud illeszkedni, akkor csak felfelé vezethet.
Hülyét csinál szinte bárkiből
A játékstílusa hatalmas technikai tudásról árulkodik, ezt a Football Kings egyik összeállítása is szemlélteti, ahol azt mutatják be, hogy nagyon kicsi területen is pillanatok alatt bolondot csinál az ellenfél játékosaiból. Pérez elnök erről csak úgy nyilatkozott, hogy az ilyen játék már-már művészet, aminek múzeumban lenne a helye.
Carlo Ancelotti még 2015-ben magasztalta, amikor a világ egyik legjobbjának nevezte az alkalmazkodóképessége miatt, mondván ideális csatár, hiszen a gólszerzés mellett a játékszervezésében is részt vesz.
Ami pedig Zinédine Zidane szavait illeti, még a 2018-as Bayern München elleni elődöntők után mondta azt, hogy
Benzema az a játékos, aki soha nem adja fel.
A francia nem a legjobb formáját hozta a meccseken, mégis két góljával kulcsszerepet játszott a továbbjutásban.
Ahogy Lyonban is rövid idő alatt megvetette a lábát, úgy Madridban is kiharcolta a maga pozícióját a csapatban. De a madridi karrier berobbantásához kellett José Mourinho beszólása is, aki egyik nyilatkozatában nagyon leminősítette Benzemát. A franciát nagyon felpiszkálta a nyilatkozat, innentől kezdve nagyobb erőbedobással edzett és jobban odafigyelt a testére is.
Benzema lassan kirobbanthatatlan lett a posztjáról, Cristiano Ronaldóval nagyszerű párost alkottak, majd jött Gareth Bale, akivel szintén jól működtek együtt, Ancelotti pedig kezdte az ő triójukra szabni a taktikát. Amíg a rivális Barcánál a Messi, Suárez, Neymar hármast elnevezték MSN-nek, addig a Realnál létrejött a BBC (Bale, Benzema, C. Ronaldo).
Az eredmények egyébként magukért beszélnek:
2016 és 2018 között zsinórban háromszor nyerték meg a Bajnokok Ligáját,
ami történelmi tett volt, hiszen mióta ezen a néven fut a sorozat, még a címvédés sem jött össze egyik európai topklubnak sem.
Be nem teljesült küldetés
Klubszinten hatalmas karriert tudhat maga mögött, viszont a francia felnőttválogatottal nem nyert trófeát. A 2004-es U17-es Európa-bajnokságot Franciaország nyerte, ebben pedig nagy szerepe volt Benzemának is. A felnőttválogatottban 2007-ben mutatkozott be, a 2008-as Eb-n pedig már a keret oszlopos tagja volt.
A franciák 1998 után 2018-ban újra világbajnokok lettek, és úgy tűnik, ez az időszak a kilencvenes évek végéhez hasonlóan megint a francia foci nagy korszaka lesz.
Ami viszont Benzemát illeti, neki a válogatott sikereiből nem jutott.
Zseniális játék ide vagy oda, sajnos voltak botrányai is bőven, köztük egy zsarolási ügy, a keretbe pedig épp ezért 2015 óta nem hívták be. A találgatás azóta is zajlott, ám tavaly novemberben Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó-szövetség elnöke pontot tett az ügy végére. Elmondta, hogy bár Benzemát a világ egyik legjobb támadójának tartja, a francia válogatottal való története egyelőre véget ért.
Az utolsó galaktikus
Botlásokból tehát jutott bőven, de valahogy mégis meg tudta őrizni a pozícióját a Real Madridban. Még 2010 előtt négy válogatott társával keveredett bele egy ügybe, miszerint 18 év alatti lányokkal múlatták az időt, akik közül az egyik elmondta a hatóságoknak, hogy viszonyuk is volt, még mielőtt nagykorú lett volna. Az ügy sokáig húzódott, így Benzema a 2010-es világbajnokságról is lemaradt, pedig ez lett volna debütálhatott volna a vébén is.
Aztán 2015-ben egy gyerekkori barátja miatt egy zsarolási ügybe keveredett, sőt, egy ízben a rendőrségen is kellett éjszakáznia. Gyakorlatilag itt vágta el magát végleg a francia válogatottól, a szövetség az ügy miatt nem akarta őt a csapatban látni. A klubcsapata maradt tehát az egyetlen, ahol igazán nyomott hagyhatott maga után, aztán itt is beütött a krach,
a 2017–2018-as szezonban mindössze öt gólt szerzett, azok után, hogy az ezt megelőző öt idényben rendre eljutott húsz találatig.
Az addig közönségkedvenc lassan néputálat tárgya lett, aztán magára talált, amire szükség is volt, mivel a BBC megbomlott, Cristiano Ronaldo 2018 őszén már a Juventus játékosa volt. Benzema eközben előbb 30, majd idén 26 góllal zárt egy-egy szezont – azóta pedig a BBC harmadik tagja, Gareth Bale is távozott Spanyolországból.
Bár két éve majdnem eligazolt, végül maradt jelenlegi helyén, ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy
az anno galaktikusként beharangozott játékosok közül ő maradt meg utolsó hírmondónak.
Karrierje során rengetegszer került hullámvölgybe, és talán benne van a pakliban, hogy jön még jó pár ilyen időszak, de az biztos, ha egyszer eligazol vagy visszavonul, Madridban mindig is egy nagy korszak ikonikus futballistájaként fognak rá tekinteni. Addig viszont ott van a következő feladat, újabb sikereket elérni Zidane vezetésével.
(Borítókép: Karim Benzema ünnepel, miután megszerezte első gólját a Bajnokok Ligája-döntőben a Real Madrid és a Liverpool közötti mérkőzésen. Fotó: Mike Hewitt / Getty Images Sport)