Hosszú Katinka nem elégedett, de egyre motiváltabb
![D KOS20201018011](https://kep.index.hu/1/0/3546/35469/354699/35469975_0a37c17d826e5d68c34b871589e213de_wm.jpg)
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nem elégedett a teljesítményével, de úgy érzi, nagy lökést adott neki a Nemzetközi Úszóliga (ISL), amelynek küzdelmeit a Duna Arénában rendezték meg.
A világbajnok magyar úszó az M4 Sport Sporthíradóban elmondta, hatalmas sportdiplomáciai sikernek tartja, hogy az ISL befektetőjét sikerült meggyőzni a magyarországi rendezésről.
Az úszók és a szakmai stábok is nagyon élvezték az ittlétet, Magyarországról és Budapestről pedig továbbra is úgy beszélnek, mint a kedvenc versenyhelyszínükről, ahol most ráadásul több világcsúcs is megdőlt
– mondta Hosszú, akinek csapata, az Iron nem jutott be a döntőbe.
Hosszú Katinka arról is beszélt, hogy nagyon hiányoztak a versenyek a felkészüléséből, és „ha lett volna még tíz meccs, akkor formába lendül” az ISL-re. Hozzátette, bízik benne, hogy hamarosan minél több viadalon tud majd medencébe ugrani, és akkor a felkészülése is visszatér a korábbi ritmusba.
Megjegyezte, sokkal jobb formában érzi magát és motiváltabb most az ISL-szezont követően, mint korábban, amikor nyolc hónapon keresztül nem tudott versenyezni, ezért a mostani csapatviadal nagy lökést adott neki a jövőre.
A Cali Condors csapat győzelmével zárult ISL idei szezonját a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött, tíz csapat részvételével rendezték meg a Duna Arénában. A Magyarországra érkezett sportolóknak az amerikai sportligákhoz (NHL, NBA) hasonlóan „buborékban” kellett élniük.
Hosszú Katinka pánikrohamairól is beszél a róla készülő dokumentumfilmben
Az úszónőt nagyon megviselte a járvány tavaszi hulláma alatti kényszerű leállása, az edzések hiánya.
(Borítókép: Hosszú Katinka a Duna Arénában az ISL-ben. Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)