A Formula-1-et éppen csak megérintette a koronavírus

2020.12.14. 14:53

Mintegy 80 ezer koronavírustesztet végeztek el a vasárnap, Abu-Dhabiban zárult Forma–1-es idényben.

Ross Brawn, a sorozat 66 éves sportigazgatója hétfői írásában elárulta:

a 17 futam alatt kevesebb mint 100 esetben lett pozitív az ellenőrzés,

ez 0,11 százalékot jelent. A szakember szerint ez meggyőző statisztika és azt mutatja, hogy a kidolgozott rendszer működött.

Ahhoz, hogy a lerövidített idényt meg tudják egyáltalán rendezni, szigorú intézkedéseket hoztak az F1-ben: különböző buborékokat alakítottak ki, és ezek között tilos volt a kontaktus.

A pilóták közül Sergio Perez és Lance Stroll (mindkettő Racing Point), majd a világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) kapta el a vírust, és kellett ideiglenesen karanténba vonulnia.

A vasárnap véget ért idényben Lewis Hamilton a Mercedes brit pilótája győzött, a második helyen a finn Valtteri Bottas végzett, míg a harmadik a holland Max Verstappen lett. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját

Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját

A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.

35 perce

  • Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.

február 6., 17:48

  • Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül

Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül

A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.

február 6., 16:29

  • Sport
Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott

Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott

Harminc ponttal sikerült a rivális fölé kerekedni.

február 6., 19:56

  • Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.

február 6., 16:45

  • Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok

Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok

A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.

február 6., 19:48

  • Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián

Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián

A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.

február 6., 17:10

  • Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt

Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt

Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.

február 6., 18:38

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban

Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban

Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.

február 6., 15:02

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

24 perce

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Sport
Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool

Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool

Ugyan a középpályás első találatát nem adták meg, a vörösök így is magabiztosan masíroztak a fináléba.

február 6., 22:42

  • Sport
Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről

Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről

Melyik védőeszköz mire jó? Mire kell figyelni? Kulisszatitkok a hétszeres bajnoki irányítótól.

február 6., 09:17

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Sport
Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool

Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool

A vörösöknek egygólos hátrányt kell ledolgozniuk a Tottenham ellen.

február 6., 20:08

  • Sport
Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya

Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya

Óriási reményeket fűztek a páros kinevezéséhez.

február 6., 13:33

  • Sport
Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon

Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon

Edzésen történt a baj.

február 6., 23:35

  • Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.

február 7., 06:29

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Sport
Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet

Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet

Felkészülhet a világ másik vége.

február 6., 12:06

  • Sport
Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze

Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze

Sárkány Zalántól közös fotót kért az amerikai séf.

február 6., 10:09

  • Sport
Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára

Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára

Meg kellett operálni a tavaszi idénynyitó után.

február 6., 12:03

  • Sport
A magyar válogatott bravúrja után egy új aranykoron dolgozik a hazai szövetség

A magyar válogatott bravúrja után egy új aranykoron dolgozik a hazai szövetség

Hatalmas lehetőség kapujába jutott csapatunk.

február 6., 12:00

  • Sport
Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése

Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése

Ha csütörtök este győz, az FC Barcelona lehet az elődöntős ellenfél.

február 6., 09:18

  • Sport
Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re

Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re

Komoly kihívás vár Szélesi Zoltán együttesére.

február 6., 10:44

  • Sport
Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása

Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása

Az előző hétvégén átesett a tűzkeresztségen, ezúttal akár kezdő is lehet?

február 6., 13:20

  • Sport
Szoboszlaiékat sem hagyja hidegen a hétvégét meghatározó amerikai őrület

Szoboszlaiékat sem hagyja hidegen a hétvégét meghatározó amerikai őrület

A magyar válogatott csapatkapitánya és Mohamed Szalah ellentétes oldalra keveredett.

február 6., 12:25