Háború és béke, no meg futball a fronton

Úgy gondolom, sokan szeretnék, hogy kiderüljön, hogy ez egy komoly futballmérkőzés volt, de a jelenlegi álláspont még mindig az, hogy bár valóban játszottak a felek, nem szabályos pályán, a körülmények pedig nem a megszokottak voltak. Nem egy klasszikus találkozó volt, ahogy több filmben is lehetett látni, hanem itt valóban két, egymással csatát vívó ország katonái találkoztak a franciaországi Armentieres környékén

– mondja Dénes Tamás futballtörténész.

Rengeteg sztori látott már napvilágot a szóban forgó szívet melengető mérkőzésről, az idő pedig folyamatosan megszépíti a történetet.

1914. december 25-én volt a találkozó. A legtöbb beszámoló szerint az angolok látták, hogy közelednek hozzájuk a németek, de békés szándékkal, hiszen nem akartak karácsony napján harcolni. A németek sört is hoztak, az angolok ezt elfogadták. Magát a futballmeccset a senki földjén játszották le.

1914 nyarán sok naiv fiatal indult lelkesen a háborúba, hogy néhány hónap múlva hősként térjen vissza. Karácsonykor, hidegben és fagyban, távol az otthon melegétől a labdarúgás jelentette az egyik utat az ideiglenes feledéshez és boldogsághoz.

Közkatonák és tisztek is labdába rúgtak. A kapukat sapkákkal jelölték ki. Hogy honnan kerítettek egy rossz bőrlabdát, teljesen homályos, erre nincs magyarázat. Fontos, hogy nem kétszer 11 résztvevővel, hanem többen játszottak, aki éppen arra járt, beállt. Volt, hogy ötvenen is voltak egy csapatban, körülbelül harminc percet futballoztak, a gólokat nem számolták, így az eredmény nem ismert.

A meccs a mai napig aktívan él a futballt szerető britek emlékezetében.

2014-ben, a 100. évfordulón részben a manchesteri futballmúzeumban és több angol sajtótermékben is nagy terjedelmet kapott az első világháborúban történtek felelevenítése. Az 1914–1915-ös idényt még lejátszották ligarendszeri bajnokságként (az Everton lett a bajnok), nem volt változás, annak ellenére sem, hogy Nagy-Britannia hadba lépett. Egész nagy társadalmi feszültség volt abból, hogy a futballisták egy része nem állt be a hadseregbe, és befejezték a bajnoki kiírást.

Angliában azt követően az 1919–1920-as idényt rendezték meg. A háború utáni első bajnoki címet a West Bromwich Albion szerezte meg.

A következő szezont megelőzően viszont V. György brit király – aki tiszteletbeli elnöke volt az angol labdarúgó-szövetségnek (FA) – azt mondta, ha továbbra is folyik az elzárkózás, és a futballisták nem lépnek be a seregbe, akkor szakít a szervezettel és lemond a posztjáról.

A futballmérkőzéseket egyébként toborzóbeszédek megtartására is tartották. Megpróbáltak minél több pénzt és embert gyűjteni. Azt, hogy a fronton más mérkőzést is játszottak volna, nem tudni.

Több történész 3:2-es német győzelmet említ, erre azonban nincs tényszerű bizonyíték.

A női futball leghíresebb klubja a hőskorban – az egyébként gyárról elnevezett –, a Dick, Kerr Ladies FC például annak is köszönhette a megszületését, hogy a férfiak elmentek a háborúba, a nők pedig beálltak a gyárakba dolgozni. Több tízezer néző előtt játszottak egy olyan korban, amikor aztán az lett a reakció a női labdarúgásra, hogy kitiltották őket a Football League összes pályájáról.

Sok minden történt akkoriban, érdekes, hogy később hősként harcoltak futballisták is a háborúban, a leghíresebb közülük talán Donald Simson Bell. Ő például az egyedüli profi angol futballista, aki, a Viktória-keresztet, a legmagasabb angol katonai kitüntetést is kiérdemelte.

A korabeli feljegyzések arról tanúskodnak, hogy magyar katonák nem vettek részt spontán „szervezett” mérkőzésen.

Az Osztrák–Magyar Monarchia katonáinak akkori futballéletére a legjellemzőbbek a hadifogolytáborban megrendezett meccsek voltak. Ebben részt vettek magyar játékosok is, de hadviselő félként magyar részről nem voltak olyan találkozók, mint a német–angol.

(Borítókép: Futballozó angol és német katonák a „No Man’s Land” névre keresztelt övezetben 1914 karácsonyán Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary)