A Lakers simán győzött, LeBron Jamest már csak Kobe Bryant előzi meg

2020.12.26. 12:10

LeBron James december 30-án ünnepli 36. születésnapját, ám ez cseppet sem látszik rajta. A címvédő Los Angeles Lakers sztárja remek produkcióval rukkolt ki (22 pont, 7 lepattanó, 10 assziszt) a Dallas Mavericks ellen 138–115-re megnyert karácsonyi találkozón az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

A teljesítményével ráadásul megelőzte a legendás Oscar Robertsont, így már ő szerezte a második legtöbb pontot (383-at) az NBA történetében, ha a karácsonykor lejátszott mérkőzéseket vesszük figyelembe. Ehhez 15 mérkőzésre volt szüksége, vagyis a karácsonyi találkozókon 25,5 pont az átlaga, és 48,4 százalékkal dob a mezőnyből.

LeBron Jamest már csak egy játékos előzi meg a rangsorban, mégpedig a Lakers legendája, a januárban elhunyt Kobe Bryant, aki 16 találkozón 395 pontot ért el.

A játéknap más érdekességet is tartogatott: a másodéves Zion Williamson hiába dobott 32 pontot, és szerzett 14 lepattanót, a New Orleans Pelicans 111–98-ra kikapott a legutóbb döntőt játszó Miami Heat ellen.

Stephen Curry 19 pontot szerzett a Milwaukee Bucks ellen elveszített találkozón, ezzel pedig Rick Barryt megelőzve a Golden State Warriors történetének második legtöbb pontot szerző játékosa lett. Jelenleg 16 454 pontnál tart, míg az első helyezett Wilt Chamberlain 17 783-ig jutott.

A Brooklyn Nets a második mérkőzésén is erődemonstrációt tartott – az első meccsen 125–99-re verte meg a Warriorst –, a csapat Kyrie Irving és Kevin Durant vezérletével ezúttal a Boston Celticset intézte el simán.

A Los Angeles Clippers is megnyerte a második mérkőzését, a Lakers után a Denver Nuggetset is legyőzte, ami azért is különleges a Clippersnek, mert a legutóbbi rájátszás Nyugati főcsoportjának elődöntőjében éppen a Nuggets ejtette ki, mégpedig 1–3-ról fordítva. Az örömük azonban nem lehet felhőtlen, mivel a csapat legjobbja, Kawhi Leonard egy könyöklést követően arcsérülést szenvedett az utolsó negyedben, és már nem térhetett vissza a parkettre. A szája felszakadt, nyolc öltéssel kellett összevarrni.

Eredmények:

Los Angeles Lakers–Dallas Mavericks 138–115

Denver Nuggets–Los Angeles Clippers 108–121

Boston Celtics–Brooklyn Nets 95–123

Milwaukee Bucks–Golden State Warriors 138–99

Miami Heat–New Orleans Pelicans 111–98

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.

március 1., 14:08

  • Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.

március 1., 07:42

  • Sport
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Megkezdte a labdás edzéseket.

március 1., 08:15

  • Sport
Szoboszlai Dominik lehet a Premier League legjobbja

Szoboszlai Dominik lehet a Premier League legjobbja

Liverpooli belharc is dúl az elismerésért.

45 perce

  • Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.

március 1., 14:49

  • Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.

március 1., 08:56

  • Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.

március 1., 11:14

  • Címlapon
Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin

Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin

Az egykori KGB-ügynök régóta ostorozza az Egyesült Államok vezette világrendet.

41 perce

  • Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.

március 1., 15:04

  • Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.

február 28., 09:45

  • Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.

március 1., 16:44

  • Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.

március 1., 16:20

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

tegnap, 18:12

  • Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.

március 1., 06:53

  • Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.

március 1., 07:15

  • Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.

március 1., 17:00

  • Címlapon
Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve

Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve

Úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták.

18 perce

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

tegnap, 20:38

  • Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.

március 1., 06:19

  • Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta

Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta

Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.

február 28., 14:58

  • Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán

Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán

Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.

február 28., 11:45

  • Sport
Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket

Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket

Ez az igazi karácsonyi csoda?

március 1., 06:11

  • Sport
Utolsó helyen zárt a magyar páros a debreceni junior vb-n, így nem viheti jégre kűrprogramját

Utolsó helyen zárt a magyar páros a debreceni junior vb-n, így nem viheti jégre kűrprogramját

Férfi egyéniben elmaradt a címvédés, és japán világbajnokot avattak.

február 28., 21:38

  • Sport
Kenderesi Tamás: „Meggyalázták az életemet, minden gátlás nélkül, tönkretettek”

Kenderesi Tamás: „Meggyalázták az életemet, minden gátlás nélkül, tönkretettek”

Ügyvédje szerint hamarosan mindent elmondanak, és lesz meglepetés.

február 28., 21:08

  • Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.

február 28., 12:05

  • Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár

Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár

Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.

február 28., 15:40

  • Sport
Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától

Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától

Mindketten a horvát PPD Zagreb csapatához igazoltak.

február 28., 15:36

  • Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.

február 28., 13:15