Karácsonyi csoda: 20 éves a sporttörténelem legnagyszerűbb visszatérése

Kevés olyan (csapat)sport létezik, ahol egyértelműen ki lehet jelenteni, ki volt a történelem legjobbja. A jégkorong speciel pont ilyen, a válasz is egyszerű: Wayne Gretzky. Kismillió rekord fűződik a nevéhez, ezeknek nagy része megdönthetetlen, úgyhogy felesleges belekezdeni a felsorolásukba.

Két olyan játékos van, aki talán felérhetett volna azokba a magasságokba, ahová a Great One került, de mindkettőjük pályafutását tönkretették a sérülések. 
Az egyik Bobby Orr, a világ valaha volt legjobb hátvédje, az egyetlen olyan bekk, aki pontkirály tudott lenni (kétszer is) az NHL-ben.

27 éves kora után már csak 36 meccs jutott neki, négy évre elosztva, aztán 31 évesen befejezte.

A másik ilyen pedig Mario Lemieux. Akinek ha csak kicsit kevésbé lett volna üvegből a teste, akkor Gretzky rekordjaiból többet is simán át tudott volna adni a múltnak. Az NHL pont/meccs listáján második, mindössze négy századdal (1,92-1,88) lemaradva Gretzky mögött, a többiek (Mike Bossy, Orr, Connor McDavid, Marcel Dionne és Sidney Crosby a további sorrend) tisztes távolságból követik őket. Van azonban egy mondás, ami minden sportolóra igaz:

Lehet valaki a világ legügyesebbje, ha nem tud a csapata rendelkezésére állni, akkor olyan, mintha nem is lenne.

Super Marióról már fiatalon is lerítt, hogy különleges. 16 évesen másfél, 17 évesen majdnem 3, 18 évesen pedig több mint 4 pontot termelt meccsenként átlagosan a kanadai juniorligában, utóbbiban szám szerint 70 találkozón 282-t, ami a mai napig (és valószínűleg örökké) fennálló rekord.

A legkevésbé sem lepett meg senkit, hogy a Pittsburgh őt választotta ki elsőként az 1984-es játékosbörzén, és bár kezdetben volt egy kis nézeteltérés a két fél között,

Komoly érdeklődés övezte a bemutatkozását, ő pedig nem okozott csalódást: első cseréjében, első kapura lövéséből gólt szerzett, miután ellopta a korongot a Boston világklasszis hátvédjétől, Ray Bourque-tól.

A méret, a sebesség, a képzettség és a játékintelligencia sosem látott kombinációjának megtestesítője volt. Megállíthatatlanul játszott, már újoncként is 100 pontot termelt, az 1987–88-as szezonban pedig ő volt az, aki megtörte a Gretzky-hegemóniát. Azelőtt a híres 99-es sorozatban 8 MVP-címet (Hart-trófeát) és 7 pontkirályi titulust zsebelt be, ennek vetett véget Lemieux. Egy évvel később 76 meccsen 199 pontig jutott,

Ebben az idényben sikerült neki az, ami azelőtt és azóta sem jött össze senkinek: egy mérkőzésen 5 gólt szerzett az 5 lehetséges módon: egyenlő létszámnál, emberhátrányban, emberelőnyben, büntetőből és üres kapura.

A ’89–90-es évad is jól indult számára, megcélzott egy újabb rekordot: Gretzky anno sorozatban 51 (!) mérkőzésen szerzett legalább egy pontot, Lemieux végül 46-ig jutott.

Az operáció azonban rosszul sikerült, fertőzést kapott, ami miatt 3 hónapig az ágyat nyomta. Csak az 1990–91-es alapszakasz végére tért vissza, de a playoffban már maximális fordulatszámon pörgött, 23 meccsen 44 pontot produkált, nem is lehetett más vége, mint a Stanley-kupa.

Egy évvel később jött a címvédés, a rá következő, ’92–93-as szezont pedig minden addiginál dominánsabban kezdte. Két újabb fantasztikus Gretzky-csúcs került veszélybe: az egy szezonban lőtt gólok (92) és szerzett pontok (215) száma. Úgy tűnt, makkegészséges, aztán jött a sokkoló hír: 

Agresszív sugárkezelést igényelt a betegsége, amely korábban már sajnos legyőzte az egyik unokatestvérét. A kemoterápia iszonyatosan legyengítette, nem sokan gondolták volna, hogy valaha is visszatérhet a jégre.

De mindössze két hónapot hagyott ki, az utolsó kezelésének napján már játszott is, a rivális Philadelphia Flyers elvetemült drukkerei is állva tapsolták, ő pedig góllal és gólpasszal jelentkezett.

Amikor visszatért, a kanadai táblázaton 12 pontos hátrányban volt Pat LaFontaine-hez képest, ebből a szezon végére 12 pontos előnyt kovácsolt – a rák legyőzése utáni 20 meccsen 30 gólt és 25 gólpasszt jegyzett.

Két olyan csúcs, amiről korábban azt hitték, megdönthetetlen. Most ugyanígy vélekednek róluk, épp ezért sokkoló, hogy Lemieux-nek reális esélye volt túlszárnyalni.

A szezon után ismét megműttette a hátát, ’93–94-ben csak 22 meccs jutott neki, majd a következő, a bérvita miatt 48 mérkőzésre redukált idényt teljes egészében kihagyta. Helyette inkább pihent, és kezeltette magát. Életében először elkezdett felsőtestre is edzeni, hogy megerősítse a hátát, amivel addig rengeteg problémája volt.

Ha képletesen nézzük, eddig bírta, hogy a hátán vitte a csapatát. De volt ennek egy kézzelfoghatóbb oka is: abban az időben a játékvezetők sokkal könnyebben szemet hunytak az apróbb, alattomos szabálytalanságok fölött. Mehetett a kampózás, a feltartás, háton csimpaszkodás.

1995-ben visszatért, 70 meccsen 161 pontot gyűjtött, 69 góljából 31-et (!) emberelőnyben szerzett, a szigorúbb szabályoknak köszönhetően ismét kivirágzott. Pontkirály lett, akárcsak egy évvel később, de akkor már ugyanúgy szenvedett, mint korábban, az All-Star-szünet alatt ismét megsérült, edzeni nem tudott, csak meccsezni. A megváltozott játékvezetői felfogás is csak kérészéletű volt, a teste is lerobbant, ráadásul a korábbi hosszú kihagyások lehetőséget biztosítottak arra, hogy több időt töltsön a családjával.

Még mindig ő volt a legjobb játékos a világon, de már nem akkora különbséggel, mint szerette volna. Ő lett az első hokis, aki úgy fejezte be a pályafutását, hogy utolsó szezonjában pontkirály lett. Az amerikai major sportok világában csak a Cleveland Browns legendás futója, Jim Brown köszönt el hasonlóan, aki 1965-ben úgy ment nyugdíjba, hogy az előző szezonban ő termelte a legtöbb yardot.

Hat pontkirályi cím (Art Ross-trófea), három MVP (Hart-trófea), négy Lester B. Pearson-díj (a játékosok minden évben megszavazzák, hogy szerintük ki volt az év legjobbja, ma már Ted Lindsay-díj a neve), két playoff-MVP (Conn Smythe-trófea), egészen elképesztő rezümé.

A Penguins azonnal visszavonultatta a 66-os mezt, ő pedig bekerült a Hírességek Csarnokába.

A hokitól egyáltalán nem távolodott el, sőt: a felelőtlen költekezés miatt ismét csődközelbe került klubjában többségi tulajdonos lett, megakadályozta, hogy elköltözzön vagy akár megszűnjön a franchise. Szinte minden idejét lekötötte a veszteséget termelő Pens kormányzása, a játék viszont egyáltalán nem hiányzott neki.

És ez így is volt három évig. De ott motoszkált a fejében, hogy egyetlen fia, Austin sosem láthatta játszani, ő ugyanis egyéves volt, amikor Mario visszavonult. Sokat vacillált, aztán végül a visszatérés mellett döntött.

A 66-os mezt leszedték a plafonról, és jelképesen visszaadták neki, a csapatkapitány azonban egy másik legenda, Jaromír Jágr maradt. Mondjuk Lemieux nem szorult rá a titulusokra, ugyanis továbbra is ő volt a tulajdonos.

Nem csak Pittsburghben, egész Észak-Amerikában óriási őrületet váltott ki, hogy Super Mario újra játszik. Sőt, természetesen Európába is eljutott a híre, 

Az eksztázisba némi aggodalom is keveredett a Toronto Maple Leafs elleni találkozó előtt. Több mint 3,5 év kihagyás, visszatérés 35 évesen, ami a legtöbb sportoló életében már jócskán a kazetta B oldala, az ellenfél is erős. Csak nehogy égés legyen belőle! Mennyi hasonló próbálkozást láttunk azelőtt és azóta is, amely csúfos kudarccal ért véget. Ha csak az egyetemes sporttörténelem két kiemelkedő alakját vesszük: Michael Jordan és Michael Schumacher visszatérésében sem volt köszönet, amikor már 35 fölött voltak.

Lemieux-é azonban álomszerűen alakult. Természetesen az első sor centereként kezdett, oldalán Jan Hrdinával és Jágrral. Az addig – főleg hazai jégen – szenvedő Pittsburgh egy csapásra megváltozott, és ez hamar meg is mutatkozott.

Mindössze 33 másodperc (!) telt el a meccsből, amikor Jágr beköszönt, Hrdina és Lemieux adták a gólpasszt.

A második harmadban lőtt egy gólt is, majd kiosztott még egy asszisztot, Austin pedig a lelátón csillogó szemekkel bámulta, ahogy majdnem 20 ezer ember megőrül az apjáért.

Azt mondják, soha egy sportoló sem jelentett annyit egy észak-amerikai városnak, mint Mario Lemieux Pittsburghnek. Már akkor megmentette a csapatot, amikor 18 évesen megérkezett. Aztán nyert két Stanley-kupát a városnak, pontosabban az első kettőt. Aztán megvette és megmentette a megszűnéstől a klubot. Aztán visszatért játékosként.

Egészen félelmetes lenne még akkor is, ha mindezt nem 35 évesen, több mint 1300 nap szünet után csinálta volna. Az alapszakaszban végül 43 mérkőzésen 35 gól és 41 gólpassz volt a mérlege. És akkor a meghökkentő átlagok:

• a 2000–01-es idény gólkirálya, Pavel Bure 82 találkozón 59-szer talált be, ami 0,72 gól/meccs. Lemieux-nél ez a szám 0,81, toronymagasan első.
• A legtöbb gólpasszt holtversenyben Adam Oates és Jágr osztották ki, mindketten 69-et 81 meccsen, ami 0,85 assziszt/mérkőzés. Lemieux 0,95-öt hozott.
• Jágr összesen 121 pontjával megnyerte a kanadai táblázatot, 1,49-et szerzett mérkőzésenként. Lemieux 1,77-et. Még csak a közelébe sem ért senki.

Ha mind a 82 alapszakaszmeccsen játszott volna (amit sosem tudott véghez vinni), 144 pontot szórt volna. Ennyit utoljára ő (161) és Jágr (149) termelt, még 1996-ban. Azóta senki. Mindezt az NHL egyik leggólszegényebb érájában, amikor még volt kétvonalas les, sok csapat pedig előszeretettel használta a neutral zone trapet, ami tulajdonképpen a játék gyilkolása volt.

A Sportsnet szakírója, Steve „Dangle” Glynn kiszámolta, hogy ez a 144 pont a mostani érában 156-nak felelne meg. (Az akkori meccsenkénti gólátlagot összehasonlította a mostani korszakéval, a hányadossal pedig felszorozta a 144-et.) Nyikita Kucserov 2018–19-ben 128-at hozott össze 25 évesen, ami a legmagasabb szám a már említett 1996-os értékek óta.

Nem csoda, hogy az EA Sports a soron következő, NHL 2002-es videojátékához rendkívül egyszerű marketingszlogent választott:

Ennyi. 

A teste viszont továbbra sem bírta jól, ráadásul a Penguins anyagi helyzete miatt a legjobban kereső játékosokat (pl. Jágr) el kellett cserélnie, így a csapat visszazuhant a sereghajtók közé. Ez persze később kifizetődött, mert a drafton így érkezett 2003-ban Marc-André Fleury, 2004-ben Jevgenyij Malkin, 2005-ben pedig Sidney Crosby.

Lemieux végül 2006 januárjában bejelentette, hogy tényleg ennyi volt. 26 mérkőzést játszott együtt Crosbyval, majd átadta neki a stafétabotot. Az újonc center egyébként nála lakott, Lemieux pedig előszerettel mentorálta.

A sors igazságtalansága, hogy mindössze 915 NHL-alapszakaszmeccs jutott neki, amivel nemsokára kicsúszik a top 500-ból, 

Tulajdonosként pedig hasonló sikereket ért el. 2006-ig a Pens minden hitelezőjét kifizette, 2009-ben, 2016-ban és 2017-ben pedig szintén magasba emelhette a Stanley-kupát. Újabb érvek arra, hogy nála többet egy sportoló sem jelentett egy észak-amerikai város számára.