Oszaka Naomit választották az év női sportolójának
![GettyImages-1272145819](https://kep.index.hu/1/0/3594/35948/359489/35948995_7749e648f39f8c10a23f9b1c82a3f1d9_wm.jpg)
A 23 esztendős japán játékos a koronavírus-járvány által jelentősen megrövidített teniszidényben
megnyerte a US Opent, és a világranglista harmadik helyén zárta az esztendőt,
amely során többször szót emelt a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen.
Az AP voksolásának vasárnap kihirdetett eredménye alapján Oszaka a 35 szavazó közül 18-nál zárt az első helyen, összesen pedig 71 pontot kapott.
Az amerikai női kosárlabdaliga (WNBA) döntőjében a legértékesebb játékosnak választott Breanna Stewart végzett másodikként
60 ponttal, őt kilencen tették az első helyre. Harmadik az amerikaifutballista Sarah Fuller lett, őt egy szavazó vélte a legjobbnak, és 24 pontot szerzett.
Szombaton LeBron Jamest hirdették ki az év férfi sportolójának az AP-nél.
(Borítókép: Al Bello/Getty Images)