Ugrik az olimpia? A japán kormány reagált

GettyImages-1208216779
2021.01.22. 09:37
Vérfagyasztó feltételezést közölt a The Times pénteki száma: a japán kormánypárt egy magát megnevezni nem kívánó befolyásos politikusa szerint idén semmiképpen sem rendezik meg Tokióban az olimpiát a koronavírus-járvány újabb hulláma miatt. A hírt azonnal cáfolta a Reutersen keresztül a japán kormány, mondván, hogy a The Times cikkének semmi alapja sincs. Ám ismerjük a mondást: nem zörög a haraszt...

„Senki sem akar az első lenni, aki bejelenti a rossz hírt, ennek ellenére a kormányon belül konszenzus van arra vonatkozóan, hogy az olimpia megrendezése túlságosan bonyolult lenne – idézi a brit lap a névtelenül nyilatkozó japán politikust. – Ami engem illet, szerintem nem lesz idén olimpia. japánnak arra kell összpontosítania, hogy presztízsveszteség nélkül kihátráljon a rendezésből, és a következő szabad dátumot, 2032-t kell megcéloznunk. 

Ha ez a pesszimista forgatókönyv valósulna meg, akkor Japán hatalmasat bukna, mert már eddig 25 milliárd dollárt fektetett az olimpiai előkészületekbe. Az sem mellékes, hogy az ország lakosságának 80 százaléka az olimpiarendezés ellen van, egy friss közvéleménykutatás adatai szerint. 

Ez volt a The Times híre, amire azonnal közölte a japán kormány cáfolatát a Reuters. 

Ezek szerint a távol-keleti ország elkötelezett az olimpia idei megrendezése mellett, július 23-án megtartják a megnyitó ünnepséget az eredeti terveknek megfelelően. 

Annak ellenére, hogy a Covid-19 harmadik hulláma miatt Japán nagy részében szükségállapotot rendeltek el, a szervező bizottság ismételten megerősítette, hogy az előkészületek zavartalanul folynak. A japán kormány szóvivője útján cáfolta aThe Times értesülését, azzal, hogy annak „semmiféle igazságtartalma nincs”. Manabu Szakai helyettes kabinetfőnök sajtóértekezleten nevezte alaptalannak a The Timesban megjelent írást.

Roppant kiábrándító, hogy egy ilyen patinás újság pletykalapba illő cikket fabrikál egy teljesen megbízhatatlan forrásra alapozva, közölte a politikus.

A Tokyo 2020 szervezőbizottság csatlakozott a kormány cáfolatához, rámutatva, hogy partnerei, tehát a japán kormány és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyöntetűen elkötelezett a játékok tervek szerinti megrendezése mellett.

Az előkészületek zavartalanul folynak. A lángot július 23-án meggyújtjuk az olimpiai Stadionban, szögezte le a szóvivő. 

Thomas Bach, a NOB elnöke még a The Times-cikk megjelenése előtt, csütörtökön interjút adott a Kyodo japán hírügynökségnek, amelyben hangsúlyozta:

Semmi okunk nincs azt hinni, hogy a játékokat ne nyitnánk meg július 23-án a tokiói Olimpiai Stadionban.

(Borítókép: Az Olimpia jelképe Tokióban, Japánban 2020. március 25-én. Fotó: Carl Court / Getty Images)