Maci megmondta, Alda kivédte – interjú a húszéves csodakapussal

Amikor Magyari Alda hétfő délelőtt reagált Facebook-megkeresésünkre, majd felvette a telefont, kissé hektikus volt a hangulat.

– Ezekben a pillanatokban indult el a buszunk Triesztből hazafelé, mellettem Maci (Gyöngyösi Anikó, a csapat centere – a szerk.) folyton röhögtet, de igyekszem elhúzódni, hogy tudjunk beszélgetni – jellemezte a környezetet a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület ifjú kapusa.

– Nagy bulit csaptak vasárnap este, a tornagyőzelem és az olimpiára kijutás örömére?

– Á, nem...olyan nagy nem volt, hiszen nyolcórás út állt előttünk hazafelé. Jól éreztük magunkat, a hangulat nagyszerű volt.

– Mondjuk minden okuk és joguk megvolt arra, hogy egy vad bulit csapjanak!

– A lányok visszafogottabbak a fiúknál.

– Mondhatjuk azt, hogy a szombati, olaszok elleni meccs volt eddigi pályafutása csúcspontja?

– Mindenképpen! Most védtem először felnőtt szinten komoly torna elődöntőjében, szóval, meghatározó pillanat volt. Aznap reggel, a szombati edzés után szólt Birge (Bíró Attila szövetségi kapitány – a szerk.), hogy úgy készüljek, mert este én védek.

– Mire gondolt ekkor?

– Hogy megkaptam a megfelelő esélyt, hogy most bebizonyítsam, nekem igenis itt a helyem, és nagy szerepem lesz este. 

– Biztosan izgult, de ahogy láttam, nem bénította meg a nagy lehetőség.

– Nagyon izgultam, de nálam ez jó jel, mert csak addig izgulok, amíg nem ugrottam be a medencébe. Amint a vízben vagyok, az izgatottság átvált adrenalinlöketté. És valami nagy-nagy nyugalom szállt meg, mondjuk ebben annak is része volt, hogy Berci (Áts Bertalan kapusedző – a szerk.) a lelkemre beszélt, hogy nem szabad idegeskednem. És akkor minden jól fog alakulni, jól fogok védeni. És úgy is történt.

– Azért a remek blokkok sem ártottak!

– Igen, igen az is kellett! Hiszen a vízilabdakapu óriási, egyedül nem tudja betölteni az ember, nagyon is kellenek a társak blokkjai. Sok meghatározó blokkunk volt, csapatként védekeztünk.

– Az ötméterest hogyan védte ki? Megérezte, hová jön a labda?

– Inkább azt mondanám, hogy tudtam. Maci szólt, hogy figyeljem az olasz lány kezét, és abból lehet látni, hogy hová lövi. És elhatároztam, hogy automatikusan eldobom magam a bal felső sarok felé, és tényleg oda jött a labda!

– Vannak olimpiai álmai?

– A legelső az, hogy egyáltalán kijussak, benne legyek az utazó csapatban. Aztán hogy mi lesz, azzal még nem foglalkozom. Mindig csak a következő feladatra összepontosítok. A mentális tréning sokat segített a selejtező előtt, ott tanultam meg, hogy nincs múlt és jövő, csak a jelen, mindig az adott kihívás számít. És hogy a társaim segítségére mindig szükség van. Meg a társaimnak is az én segítségemre. 

– A görög meccs után, amikor 8–5-re kikaptunk, nem vett erőt önön a kétség, a kishitűség?

– A kétség nem, inkább ürességet éreztem, hogy nem tudtam segíteni a csapaton. Azon a mérkőzésen ugyanis nem jutottam szóhoz. De aztán hála istennek jött a szombat, az olaszok elleni mérkőzés, meg az eufória...,

(Borítókép: Magyari Alda, a magyar női vízilabda válogatott kapusa az Izrael elleni olimpiai kvalifikációs mérkőzésen 2021. január 19-én. Fotó: Marcel ter Bals / BSR Agency / Getty Images Hungary)