Pörög a mátrai sípark, felturbózta a forgalmat a pandémia

Sűrű ködben, reménytelenül felhős ég alatt robogunk Gyöngyös felé az M3-ason, plusz 1 fokot mutat az autó digitális hőmérője. „Mi lesz ebből, mire felérünk Galyatetőre!” – mormolom magamban, előre dideregve. Fotós kollégám lemondóan legyint, ebből se lesznek már mutatós képek, a nyálkás, borús időben élni sincs kedve az embernek, nemhogy dolgozni. 

Aztán ahogy elhagyjuk Gyöngyöst, és a szőlőparcellák között a 24-es úton közeledünk a Sástó felé, váratlanul plusz három fok mutatkozik a műszerfalon, és mintha a nap is kikukucskálna a felhők közül. Galyatető előtt már plusz 4 fokban araszolunk felfelé a szerpentinen, amikor pedig lefékezünk a Mátraszentistván Sípark parkolójában, és majd’ megvakulunk a tűző naptól, plusz 5 fok van. Kiszállunk a kocsiból, kedvem lenne levetni a pufi dzsekit, annyira melegíti a hátamat a nap.

„Inverzió” – veti oda kollégám, és amikor kérdőn nézek rá, magyarázni kezd, mintha egy kisegítő iskolás gyerekkel próbálná megértetni, kettő meg kettő az miért négy, és miért nem öt. 

Rendes körülmények között száz méter emelkedéshez 0,65 Celsius-fok hőmérséklet-csökkenés párosul, de most nem rendesek a körülmények. Odalent köd van és felhőtakaró, ezt hívják hidegpárnának, de ahogy felfelé haladtunk, tisztult a levegő, eloszlott a köd, és itt fenn tűz a nap. Egyre feljebb jöttünk, és rendhagyó módon egyre melegebb lett. Ezt az időjárási jelenséget hívják fordított hőmérséklet-változásnak, azaz inverziónak.

De már mellettünk is van Erbeszkorn Tamás, a 2004-ben megnyílt Mátraszentistván Sípark sajtófőnöke. Ahogy a gyöngyösi fiatalember végigjártatja a tekintetét a sízőktől és snowboardozóktól nyüzsgő lejtőn, a közmondás jut eszünkbe: gazda szeme hizlalja a jószágot.

A pálya tulajdonosa a hajdúszoboszlói Kőrösi család, a cégüknek két vállalkozási formája van. Egyik ez a sípálya, amit önök is látnak, a másik pedig agrárműszerek gyártása. Javarészt ez utóbbiból tartják fenn a sípályát, ebből építették a felvonót, az összes létesítményt. Némi túlzással az agrárvállalkozás hozza a pénzt, a sípálya pedig sokszor viszi, bár alapvetően utóbbi is nyereséges, hiszen most kétszer annyian vannak a pályán, mint tavaly ilyenkor. A Covid–19 nekünk kapóra jött, ha lehet ilyet mondani, mert nem lehet külföldre utazni, azok a magyarok, akik imádják a sízést és a hódeszkázást, itthon hódolnak a szenvedélyüknek, nem Ausztriában vagy a Felvidéken. Egyéb szabadidős tevékenységnek minősül a síelés, így nyitva tudunk tartani reggel fél kilenctől délután fél ötig, akkor be kell zárnunk, hogy a kijárási tilalom kezdetéig, este nyolcig hazaérhessenek még a pesti vendégeink is

– magyarázza idegenvezetőnk.

Ha már a Felvidék szóba került, ahogy egyre jobban kitisztul a levegő, a távolban, északi irányban, hegycsúcsok bukkannak elő a felhők öleléséből.

Az ott a Magas-Tátra – mondja szinte áhítattal Erbeszkorn úr, majd folytatja a tájékoztatást. – Legutóbb az ülőszékes felvonót építettük fel, kilencszáz millió forintba került, ennek nagyrésze hitel és kicsi saját tőke, valamint 150 millió forint állami támogatás is volt. Vannak még terveink, nem állunk meg ennél a fejlesztésnél. Összesen négy kilométer hosszúságban vannak sípályáink, most pörög az összes, látják, tele vagyunk. Egyre népszerűbb a hódeszka, tucatnyi oktató dolgozik itt, magam is kedvelem mindkét sportágat, a sít és a snowboardot, nehéz választani a kettő között, melyik a jobb.

Fenn, a pálya tetején több tucat fiatal sokasodik, kiderül, hogy a Magyar Síszövetség szezonbeli első versenye zajlik a Mátra Kupáért. Gótzy Antal alelnök a versenyigazgató, amit ő nem tud a sportágról, az nem is létezik, valaha tizedik volt Kitzbühelben a Hahnenkammrennen, igaz – ahogy nagyon szerényen felhívja rá a figyelmemet – „csak” a kombinációban. Most egy állítólagos pályatévesztés miatt akad dolga, de mivel a honi sísportban nincs VAR, ergo nincs perdöntő bizonyíték sem, a tapasztalt sportember roppant humánusan úgy dönt, hogy nem kell kizárni a versenyzőt.

Ez a pálya, bármennyire hihetetlen is, alkalmas akár világkupaverseny lebonyolítására is, megvan a FIS-licenc, de eddig még nem sikerült efféle eseményt rendeznünk, s ha belegondolunk, milyen kínálattal kell versenyeznünk a nemzetközi porondon, nincs is ezen mit csodálkozni. 

– mondja Gótczy.

A verseny rendezői között ott van Előházi Péter polgármester is, ő tulajdonképpen három szomszédos település, Mátraszentistván, Mátraszentimre és Mátraszentlászló első embere, és nem mellesleg síoktató és -edző is. Rajta is van arcmaszk, ahogy gyakorlatilag mindenkin, ha pedig valaki leveszi, azonnal rászólnak megafonon a felügyelők. 

Rengeteget jelent nekünk ez a pálya, községünkből hetven-nyolcvan embernek biztosít munkalehetőséget telente. Tényleg a sízés errefelé a nemzeti sport, pár éve bevezettük, hogy amikor a pálya működik – idén január 12-ére sikerült hóágyúkkal síelésre alkalmas terepet létesíteni –, a helyi általános iskola testnevelésóráit a lejtőkön tartjuk, minden nebuló megtanul síelni és snowboardozni, közülük sokan síoktatóként keresik már a kenyerüket

– magyarázza Előházi.

Odébb, a büfé előtt néhány fiatal srác és lány üldögél a lépcsőfokokon, illatos forralt bort kortyolgatnak, sőt még jägermeisteres kupicák is körbejárnak, szóval remek a hangulat. 

Szeretünk ide járni, Budapestről másfél óra alatt ideérünk kocsival. Nem állítom, hogy olcsó lenne, én Ausztriát is ismerem, a síbérlet ára, ami egy napra egy diáknak 8000 forint, majdnem eléri a kinti jegyekét. És a 700, illetve 1000 forintos forralt bor sem olcsó a büfében, de ez van, manapság ilyen a világ. Amúgy klassz a pálya, élvezzük a napsütést és a havat

– mondja egyikük, aki a Corvinus hallgatója.

Pár méterrel arrébb angolul beszélnek egy kisebb csoportban. Kiderül, az egyik lány izraeli, de már évek óta itt él Magyarországon, a többiek pedig csehek.

Nálunk, Csehországban mindent bezártak a Covid miatt, a sípályákat is, ha síelni akarunk, el kell jönnünk a Mátrába. De nem bántuk meg, csodálatos ez a környezet.

Valóban csodálatos, ehhez nem fér kétség, 882 méter magasban vagyunk a tengerszint felett, a pálya alja pedig 145 méterrel lejjebb, jobbra Galyatető, a másik irányban a Kékes, ezt hívják Felső-Mátrának, az eplényi mellett – vagy inkább előtt – ez hazánk legkedveltebb síparadicsoma. 

Amit a globális felmelegedés sem tudott tönkretenni, mert amióta feltalálták a hóágyút, azóta nincs lehetetlen. 

(Borítókép: Sóki Tamás / Index)