
További Sport cikkek
-
Világrekordért indultak, de az is masszív siker, hogy mindketten túlélték
- Daganat miatt kellett megműteni a négyszeres sakkvilágbajnok Polgár Zsuzsát
- Furcsa körülmények között vesztette életét Moszkvában az olimpiai bajnok sportoló
- Idén is a Groupama Aréna lesz a futball jövőjének találkozópontja
- Nem kanapékihívás, de magyar kerékpáros is képes meghódítani az Atlaszt
A 35. NBA All Star Game már a kezdete előtt tartogatott egy kellemetlen meglepetést: a Philadelphia 76ers két válogatott játékosa, az MVP-címre is esélyes Joel Embiid és Ben Simmons elment borbélyhoz, hogy csinos legyen a meccsen, de kiderült: a fodrász elkapta a koronavírust, és aki kapcsolatba került vele, annak is karanténba kellett vonulnia, így lőttek Embiidék gálameccsének. Helyükre már nem hívtak be új csapattagokat, így 11-11 játékossal állt ki a két csapat. Amelyek közül az egyik kapitánya, Kevin Durant sem léphetett pályára sérülés miatt…
A gála valamennyi felvonása vasárnapra maradt, a járvány miatt a liga nem akart több napra elnyújtott műsort. Először az ügyességi versenyt, a Taco Bell Skills Challenge-et rendezték meg, ezt a litván–amerikai (végtére is Portlandben született) Domantas Sabonis, az Indiana Pacers bedobója nyerte meg.
Ez az erőpróba egy kicsit olyan, mint az Exatlon, csak izgalmasabb.
A tripladobó-versenyt, a Mountain Dew 3PT Contest nevű próbát, ahogy az borítékolható volt, a történelem legjobb hármasdobója, Steph Curry (Golden State Warriors) nyerte meg, a döntőben Mike Conley-t (Utah Jazz) verte egyetlen ponttal 28-27-re.
Currynek ez a második győzelme ebben a versenyben 2015 után, az egész viadal legmagasabb pontszámát is ő hozta össze, a 31-et, még az első körben.
A legfőbb látványosságra, a zsákolóversenyre a mérkőzés nagyszünetében került sor. Anfernee Simons, ez a 21 éves, de 16 évesnek kinéző, 191 centis srác elvitte a show-t. A három résztvevő (Cassius Stanley, Obi Toppin és Anfernee Simons) nem számít sztárnak, igazából csak az NBA „hardcore” rajongói ismerik őket, ennek ellenére az előadás pazarra sikerült. Három fordulót rendeztek, és mindháromban Simons bizonyult a legjobbnak. Az elsőben feltette a labdát a palánkra erősített, legalább 11 láb magasan (335 cm) lévő karikába, ugrás közben onnan két kézzel (!) kivette, majd bezsákolta. Elképesztő! A másodikban a 2000-ben részt vevő Tracy McGradyt tisztelte meg azzal, hogy az ő mezében zsákolt, és ugyanazt a produkciót mutatta be, mint a nagy előd: lepattintotta a labdát, majd 360 fokos pörgés után bevágta a gyűrűbe.
Simons a harmadiknál is lepattintotta a labdát, majd fél kézzel úgy vágta a gyűrűbe, hogy a homloka a vas fölött volt, és majdnem megcsókolta a karimát, csak azért nem tette, mert félt, hogy beveri az ajkát…
A döntőt 3–2-es szavazataránnyal nyerte meg Toppin ellen. Portlandi játékos most először nyerte meg a zsákolóversenyt.
Maga a mérkőzés azt hozta, amit vártunk. Eszméletlen mennyiségű triplát – 133 kísérletet, amiből 57 be is ment –, kevés védekezést, valamint 170–150-es Team LeBron-győzelmet.
Már ránézésre is jóval erősebbnek tűnt az a csapat, amelyiknek LeBron James volt a kapitánya, főleg azok után, hogy kiderült, a másik alakulat két legjobbja, Embiid és Durant nem léphet pályára. A szabály fura volt: az első három negyedet külön-külön számolták – amúgy mindhármat megnyerték LeBron Jamesék –, majd a negyediket az összesített állásról, 146–125-ről kezdték, és az lett a győztes, amelyik alakulat előbb eléri a 170 pontot. Ez természetesen a Team LeBron lett, az utolsó kosarat, egy triplát Damian Lillard küldte a gyűrűbe.
Az első ízben a tavaly elhunyt Kobe Bryantről elnevezett MVP-trófea nem is lehetett másé, mint a tökéletes dobóteljesítményt nyújtó Jannisz Antetokumbóé.
A nigériai származású görög 35 pontot dobott, 16/16 volt a mezőnyszázaléka, és még három tripla is beszorult a kosarai közé. Curry és Lillard egyaránt nyolc triplát dobott.
Chris Paul 16 gólpasszt adott, összesítésben 128 van már neki a gálák történetében, és ezzel az első helyre lépett, megelőzve Magic Johnsont (127).
És ami a legszebb az egészben: bemutatott egy alley oop kosarat, akárcsak Curry; mindkettejüknek ez volt az első életükben hivatalos mérkőzésen, ráadásul 35, illetve 32 évesen, tehát már élemedett kosaras korban.
35. NBA All Star Game, Atlanta
Team LeBron–Team Durant 170–150 (40–39, 60–41, 46–45, 34–25)
LeBron-csapat: James 4, J. Antetokumbo 35, Jokics 6, Curry 28, Doncic 8. Csere: George 17, Sabonis 2, Gobert 10, Paul 6, Lillard 32, J. Brown 22.
Durant-csapat: Leonard 8, Tatum 21, Williamson 10, Irving 24, Beal 26. Csere: Randle 4, Vucevic 5, Conley 3, Harden 21, LaVine 13, Mitchell 15.
(Borítókép: Jannisz Antetokunbo elnyerte a MVP-trófeát 2021. március 7-én Atlantában. Fotó: Jesse D. Garrabrant / NBAE / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában
A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.
március 1., 14:49
- Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után
Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.
március 1., 11:14
- Sport
Szoboszlai Dominik lehet a Premier League legjobbja
Liverpooli belharc is dúl az elismerésért.
45 perce
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki
Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.
március 1., 14:08
- Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.
március 1., 07:42
- Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója
A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.
március 1., 08:56
- Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban
A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.
március 1., 11:50
- Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista
Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.
március 1., 15:04
- Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.
február 28., 09:51
- Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
március 1., 06:19
- Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban
A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.
március 1., 16:20
- Címlapon
Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin
Az egykori KGB-ügynök régóta ostorozza az Egyesült Államok vezette világrendet.
41 perce
- Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában
A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.
március 1., 17:00
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho
Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.
február 28., 09:45
- Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
tegnap, 18:12
- Címlapon
Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve
Úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták.
18 perce
- Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza
A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.
március 1., 16:44
- Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta
Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.
február 28., 14:58
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
tegnap, 15:48
- Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán
Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.
február 28., 11:45
- Sport
Utolsó helyen zárt a magyar páros a debreceni junior vb-n, így nem viheti jégre kűrprogramját
Férfi egyéniben elmaradt a címvédés, és japán világbajnokot avattak.
február 28., 21:38
- Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet
Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.
február 28., 13:15
- Sport
Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket
Ez az igazi karácsonyi csoda?
március 1., 06:11
- Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben
Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.
február 28., 12:05
- Sport
Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után
Döntött a Magyar Jégkorong Szövetség Fegyelmi Bizottsága.
február 28., 18:55
- Sport
Kenderesi Tamás: „Meggyalázták az életemet, minden gátlás nélkül, tönkretettek”
Ügyvédje szerint hamarosan mindent elmondanak, és lesz meglepetés.
február 28., 21:08