Nem sokon múlt, hogy Gulácsi abbahagyja a futballt!
További Sport cikkek
- Hullanak a nagyágyúk, hajmeresztő balesete után a kilencszeres ralivilágbajnok is feladta a Dakart
- Eszelős rekord a Dakaron: mindössze 19 éves versenyző nyerte a 3. szakaszt
- Rémisztő borulása után feladja a Dakart a címvédő Carlos Sainz
- Megvan, mikor és hol temetik el Keleti Ágnest
- A világ legmagasabb vulkánjához indul útnak négy magyar hegymászó
A szászországi helyi napilap, a Leipziger Volkszeitung nap mint nap bő terjedelemben foglalkozik az RB Leipzig labdarúgócsapatával. A minap felidézték azt a 2015. augusztus 16-án játszott meccset, amelyet a Regionalliga Nordost divízióban – ha Magyarországon lennénk, azt mondanánk, a „mennyei megyeiben” – vívott a Luckenwaldéval, a helyi Werner Seelenbinder Stadionban. (Seelenbinder az egykori NDK nemzeti hőse volt, jeles birkózó, akit a nácik 1944-ben kivégeztek.)
Mármost, Gulácsi akkor érkezett a testvércsapattól, a Red Bull Salzburgtól, és ez volt a bemutatkozó mérkőzése Németországban.
Előzőleg bejárta fél Európát, a BVSC-ben kezdte pályafutását, majd az MTK következett, onnan vette meg a Liverpool 2007-ben Németh Krisztiánnal és Simon Andrással együtt. Pályára lépett a Hereford United, a Tranmere Rovers és a Hull City együttesében, majd következett a Red Bull Salzburg, végül 2015. július elsején leszerződtette az RB Leipzig.
Gulácsi még a mai napig élesen emlékszik a frissen a Regionalliga Nordostba feljutott Luckenwalde elleni összecsapásra, amely a bemutatkozása volt az RB Leipzig – második – csapatában. (Hiába, a fokozatosság elve…)
Nagy hőség volt, 600 néző előtt játszottunk, finoman fogalmazva is paprikás volt a hangulat
– idézte fel Gulácsi a hat évvel ezelőtti meccset a Kickernek, amit aztán a Leipziger Volkszeitung is átvett.
Hét sárga és két piros lapot osztott ki a bíró, az egyik kiállított játékos én voltam az 51. percben. Ma csak nevetni tudok az eseten, de a luckenwaldei öltözőben töltött több mint fél óra a pályafutásom leghosszabb és legkínosabb 35 perce volt. Úgy éreztem, hogy cserben hagytam a csapatomat, és nagyon komolyan azon törtem a fejem, hogy befejezem a futballt.
Szerencsére nem tette. A mérkőzést 3–1-re megnyerték a lipcseiek, így nem lett különösebb következménye a kiállításnak. Gulácsi karrierje meredeken kezdett felfelé ívelni.
A másik piros lapos egyébként Jörg Heinrich, a Luckenwalde edzője volt, őt is a szünet után zavarták a lelátóra reklamálásáért. A Borussia Dortmund egykori játékosa már el is felejtette azt az epizódot, benne nem hagyott olyan maradandó nyomot, mint a magyar nemzeti válogatott kapusában.
(Borítókép: Gulácsi Péter bemelegít 2019. október 2-án Lipcsében. Fotó: Christian Kaspar-Bartke / Bongarts / Getty Images)