Halottnak hitték a sztársportolót, de 40 év után felbukkant

Idézet a Wikipédiából: Charles Thomas, basketball player (born August 23, 1946 – he is believed to have died in the early 1980s, although this is not certain). Azaz:

Egészen a közelmúltig ez állt az internetes adatbázisban. 2021. február 27-én azonban megcsörrent Norman Carmichael telefonja. Carmichael 73 éves, és a hetvenes évek elején együtt kosarazott Thomasszal az FC Barcelona csapatában. 

Az autómban ültem, a fiam vezetett, velem volt az egész családom – mesélte a történetet Carmichael az RAC1 katalán rádióállomásnak. – A feleségem vette fel, és azt mondta, valami Charles Thomas akar beszélni velem. Mondtam, hogy küldje el az illetőt, ne szórakozzon velem, Charles negyven éve halott. Azt hittem, valamilyen szélhámos pénzt akar kicsalni tőlem, mondtam az illetőnek, kapcsolja be a videóhívást, látni akarom. Egy szakállas öregember volt, kerekesszékben, de csupa olyan dologról beszélt, amit csak Charles tudhatott. Tényleg ő volt. Mintha egy film pergett volna.

No de ki is ez a Charles Thomas, akit vélhetően senki sem ismer Magyarországon, azonban a maga korában a világ egyik legnagyszerűbb kosarasa volt, jóllehet sohasem lépett parkettra az NBA-ben? Az a kosaras, akit Spanyolországban fantasztikus fizikai adottságai miatt Fekete Párducnak becéztek, és aki világéletében rejtélyes figura volt, legendás történetekkel. Már úgy értjük, 1980-ig, mert akkor mintha a föld nyelte volna el, nyomtalanul felszívódott. Mindenki meg volt győződve róla, hogy meghalt. Mondjuk, az életvitele miatt abszolút hihető lett volna...

Játékoskorában csodákat regéltek róla.

Mindezt első spanyolországi edzője, Josep Brunet mesélte róla. Az ilyen legendákat azért fenntartással kell fogadni, Lew Alcindorról – későbbi neve kareem Abdul-Jabbar –, Earl „The Goat” Manigaultról, David Thompsonról és Dwight Howardról is terjesztették ugyanezt.

Egy másik sztori is kering, miszerint a Sant Josep Badalona vezetői – élen Ramón Ciurana klubelnökkel –1968-ban elutaztak Kaliforniába, hogy szerződtessenek egy végzős vagy harmadéves egyetemistát a spanyol élvonalba éppen felkerült csapatukba. Ciurana tárcájában két név volt, az egyik Charles Thomasé, a másik valami Lew Alcindoré.

Ha nem garasoskodnak annyira, akkor a később Kaereem Abdul-Jabbar néven a történelem egyik legnagyszerűbb kosarasává fejlődő Alcindor a Milwaukee Bucks helyett Katalóniába kerül, s talán egészen máshogy alakul a sportág története. A történet abszolút hihető, mint ahogy az is, hogy Alcindor simán elhagyta volna az Egyesült Államokat. Javában tombolt a vietnámi háború – Lew élesen ellenezte a vérontást –, a feketéket elnyomták, és 1968. április 4-én meggyilkolták Martin Luther King tiszteletest, a polgárjogi mozgalom vezéralakját. Alcindor áttért az iszlám hitre, nevét Kareem Abdul-Jabbarra változtatta, és megtagadta, hogy képviselje az Egyesült Államokat a mexikói olimpián. Szóval, ha Ciurana őt szerződteti, és nem Thomast, biztosra vehető, hogy áttelepült volna Spanyolországba. 

De van még egy legenda, amiről szintén azt mondják, hogy igaz. Thomas a California State-en összejött egy csinos atlétalánnyal, a szomszédos Pepperdine University hallgatójával, bizonyos Lynda Bradshaw-val, akit az új Wilma Rudolphnak tartottak. Amikor egyszer a Cal State a Pepperdine-nal játszott, a nézőtéren szurkoló Lynda elhívta táncolni Thomast, és a táncból szerelem lett.

Olyannyira, hogy el is vette feleségül, és 1968-ban már házaspárként érkeztek meg Katalóniába. 

A 201 centis testmagasságával centert játszó Thomas azonnal közönségkedvenc és sztár lett a spanyol ligában. Mivel fantasztikusan ugrott, a lepattanók szedésében és a dobásblokkolásban is kiemelkedett, természetesen a kosárszerzés mellett. Első két badalonai szezonjában ő lett a liga pontkirálya 25,6, majd 24 pontos átlaggal, és egyszemélyes csapatként simán benntartotta a rajta kívül csupa kutyaütőből álló Badalonát. 

Persze jogosan merül fel a kérdés, hogy ha akkora zseni volt Charles Thomas, miért nem kelt el, amikor végzett, az 1968-as drafton? Nos, kevesen ismerték, egy obskúrus, isten háta mögötti egyetemre járt, nem egy olyan hírneves college-be, mint a UCLA vagy a North Carolina, nem beszélve arról, hogy az 1968-as játékosbörze erős volt, az 1-es sorszámmal Elvin Hayest, a kettessel Wes Unseldet választották, mindketten bekerültek a Hall of Fame-be. Szóval, elsiklottak Thomas felett, pedig a mai napig ő a Cal State történetének legtöbb lepattanót gyűjtő kosarasa (1025), két olyan meccse is akadt, amikor 25 labdát szedett le. 

Tehát Charles Thomast leszerződtette a Badalona. Akkor került a csapathoz Joan Porcar, aki úgy beszélt az amerikairól, mint egy földönkívüliről:

Borzasztó gyenge csapat voltunk, ki kellett volna esnünk, és hogy ez nem történt meg, az egyedül Charlie-nak volt köszönhető. Nem igaz, mekkorát ugrott! Akkoriban, a hatvanas években még kevesen tudtak zsákolni, Charlie volt az első ugrógépek egyike. Én is hallottam azt a történetet, hogy leszedte a százpesetás érmét a palánk tetejéről, bár bevallom, magam nem láttam.

Most akkor mit szedett le Thomas? Bankjegyet vagy pénzérmét?!

Mindegy is, a lényeg, hogy tátott szájjal bámulták a játékát. Egy másik klubtársa, Pedro Cifré is:

Nemcsak szédületes ugró volt, hanem a pontszerzéshez is nagyon értett. Olyan cselei voltak a kosár alatt, hogy csak ámuldoztunk. És hogy ugrott! Rendszeresen be kellett húznia a nyakát, hogy ne verje be a fejét a gyűrűbe! És amúgy a történet az ezerpesetásról nem kacsa. Egyszer az edzés előtt beszélgetett Ciuranával, az elnökünkkel. Ciurana nem hitte el, hogy eléri a palánk tetejét. Thomas azt mondta, tegyen föl egy ezrest, és akkor megmutatja, hogy eléri. Ciurana csak nevetett, nem hitte el. Akkor Thomas úgy, ahogy volt, utcai ruhában, helyből felugrott, és megütötte a palánkot. A középső ujja tíz centire volt a tetejétől. Ciurana ezek után nem merte föltenni az ezrest...

Ettől függetlenül 1970-ben már simán bennmaradt a Sant Josep, Charles Thomast pedig el akarta vinni a Barcelona, sőt, el is vitte. Igen ám, de közelgett a müncheni olimpia, és Raimundo Saporta, a Spanyol Királyi Kosárlabda Szövetség igen erős madridi kapcsolatokkal rendelkező elnöke kitalálta, hogy nem játszhatnak légiósok a spanyol ligában, csak a már honosított amerikaiak. Két ilyen volt akkoriban, Clifford Luyk és Wayne Brabender, mindketten a Real Madrid sztárjai. (Legendás kosarasok, Luyk játszott 1969. december 11-én a Sportcsarnokban a Budapesti Honvéd elleni BEK-visszavágón, amelyiken a Gyurasits István vezérelte magyar bajnok 85–68-ra megverte a spanyolokat, de összesítésben két ponttal kiesett. Luyk, a horogdobások nagymestere 32 pontot szerzett ezen a mérkőzésen!)

Tehát egy éven át nem játszhattak légiósok Spanyolországban, Thomas minden meccsen ott ült a Barca kispadján – utcai ruhában. Nem értette, miért száműzték a ligából, egyszer-egyszer hazarepült Kaliforniába, de nem hagyta cserben a Barcát. Aztán az 1970–1971-es idényben már játszhatott, felhúzták a sorompót a külföldiek előtt. Abban a szezonban 20,7-es átlaggal a mezőny harmadik legeredményesebb játékosa lett, és az időközben leszerződtetett Norman Carmichaellel úgy megerősödött a Barca, hogy már megszorongatták az akkoriban egyeduralkodó Real Madridot.

Charlie tündéri srác volt, kenyérre lehetett kenni. Nem ivott, nem dohányzott, abszolút profi módon élt, és arra is emlékszem, hogy volt egy lehengerlően csinos felesége, Lyndának hívták. Az előző szezonban, amikor még a Badalona játékosa volt, kétszer is szembekerültünk. Azt hitte rólam, fehér létemre nem tudok ugrani. Az egyik támadásuknál fölöttem zsákolt, és amikor földet ért, elkezdte a trash talkot. Nem szóltam semmit, de az ellentámadásnál én zsákoltam a feje fölött. Nagyot nézett, majd elmosolyodott, és kezet nyújtott. Hát, ilyen fickó volt. Sajnos azonban volt egy hibája: nem szeretett edzeni. Azt mondta, egy kosaras meghatározott számú ugrással született, és azokat az ugrásokat nem szabad elpazarolni az edzéseken. Ezt a lustaságát nem nézték jó szemmel a többiek. És volt még egy probléma. 1972-ben megérkezett a Barcához Héctor Blondet, egy Puerto Ricó-i hátvéd, akinek nem véletlenül volt El Mago, vagyis a Mágus a beceneve, nagyon tudott kosarazni. Irigykedtek egymásra Charlie-val, továbbá tetézte a bajt, hogy Blondet felesége, Annie egy bombázó volt. Akárcsak Charlie neje, Lynda, aki mellesleg két kézzel szórta a pénzt. És a két nő gyűlölte egymást. Szóval, megromlott a hangulat a csapaton belül.

Hogy ebben Thomas is hibás volt-e, az ma már kideríthetetlen.

Úgy éltünk, mint a királyok – idézte fel azokat az időket Lynda az Oakland Tribune-nak. – Három lakásunk volt, egy a Pedralbes-dombon, egy bent a városban, egy pedig lent a Costa Braván. Hatalmas társasági életet éltünk, összejártunk Salvador Dalíval, John Wooden, a legendás edző meglátogatott bennünket, amikor Spanyolországban járt, a Harlem Globetrotters játékosai pedig, amikor Barcelonában léptek fel, a mi házunkban aludtak, emlékszem, akkora kupit hagytak maguk után, hogy egy hétig kellett takarítani utánuk. Nem igaz, hogy csak én szórtam a pénzt, Charlie ugyanolyan nagyvonalú volt, mint én.

Így érkezett el 1974. november 24. Madridban volt a rangadó, Luyk fogta Thomast. És a Barca centere felment zsákolni, de Luyk vele ugrott.

A meccset 100–83-ra a madrid nyerte, Thomas szezonja pedig véget ért. Júniusban Ranko Zeravica, a Barca jugoszláv edzője elküldte a sérült amerikait a csapattól. Thomas a Manresához igazolt, de már csak árnyéka volt önmagának. 

Úgy emlékszem arra a balesetre, mintha tegnap történt volna – idézte fel a végzetes sérülést Juan Antonio Corbalán, a Madrid legendás irányítója, civilben orvos. – Az egész csarnokban lehetett hallani a reccsenést, borzalmas volt. Azonnal tudtam, hogy nagy a baj, Charlie nem is tudott talpra állni.

Ahogy leáldozott Thomas csillaga, megromlott a házassága Lyndával, a nő hazaköltözött Kaliforniába a két gyerekkel. A Manresa másik amerikai kosarasa Ed Johnson volt, aki felidézett egy jellemző történetet.

1975. november 20-án meghalt Franco, óriási felfordulás támadt Barcelonában, mindenki attól tartott, hogy kitör a polgárháború. Charlie az összes pénzét beletömte egy bőröndbe, és attól fogva minden edzésre és mérkőzésre ezzel a bőrönddel érkezett. Attól félt, ellopják a pénzét...

Ahogy elkezdődött az 1976–1977-es szezon, Thomas egyszerűen felszívódott. Köddé vált. Pedig még élő szerződése volt a Manresával. (Ahol 40 évvel később a mi Hanga Ádámunk is kosarazott.) Attól kezdve senki sem látta, illetve, a nyolcvanas évek elején egy Andrew Brody nevű kosaras, aki megfordult a Barcelona edzésein is, de nem kapott szerződést, találkozott Thomasszal egy mexikói repülőtéren. Teljesen le volt pukkanva, szakállas volt, látszott, hogy be van lőve. 

Carmichael szerint utolsó spanyolországi éveiben Thomas már iszogatott, ha nem is szenvedélyesen, és olykor-olykor elszívott egy-egy marihuánás cigarettát.

De nem sokat, mert vigyáznia kellett, Franco Spanyolországában ugyanis nagyon keményen büntették a drogozást – jegyezte meg az egykori barát.

Aztán Thomas nyom nélkül eltűnt. 

Mígnem idén február 27-én megcsörrent Carmichael telefonja.

Az esetnek híre ment Spanyolországban is, és az El País riportere elutazott a texas állambeli Amarillóba, ahol Thomas egy idősotthon lakójaként tengeti a napjait. Kerekesszékben, ugyanis mindkét lábát térd alatt amputálták.

Évtizedeken át az utcán éltem. Nem tudják elképzelni, milyen hidegek tudnak lenni a telek Texasban – panaszolta a 74 éves férfi az újságírónak. 

Thomast négy éve szedték össze az utcáról, akkor került be az idősotthonba, ahol imádják az ápolók. Charlie szeret mesélni, és olyan történetei vannak, hogy mindenki csüng a szavain. És amikor egyszer elhangzott Norman Carmichael neve, két ápoló, Tari Cannon és Teresa Hall Block rávetették magukat a Google-ra, és addig nem nyugodtak, amíg ki nem nyomozták Charlie egykori játékostársának a telefonszámát. Megkeresték Lyndát is, továbbá Carlost, aki ma már 53 éves, és van egy fia is, aki, ugye, Charlie unokája. Carlos 1976-ban látta legutóbb az apját, amikor Lyndával és az öccsével visszaköltöztek Manresából Kaliforniába. 

Szinte lehetetlen kibogozni, mi történt Thomasszal 1976 óta, ugyanis csak bizonyos dolgokra emlékszik. Ami valószínű, hogy megjárta a börtönt is, de semmi sem biztos. Carlos, a fia úgy tudta, hogy az apját meggyilkolták egy New York-i sikátorban. 

Amikor az El País újságírója felkereste és beszélgettek, időről időre spanyol szavakat kevert az angol mondataiba. Persze szóba került a térdsérülése is. A térd spanyolul rodilla. De Thomas nem tudta rendesen kimondani az r hangzót.

Tudja, hiányoznak a fogaim, és így nehéz. Elvesztettem őket... De már nem emlékszem, hol és mikor – szabadkozott. 

Thomas szobájában van egy nagy parafatábla, arra újságkivágások vannak felgombostűzve a hatvanas, hetvenes évekből. Ő látható a képeken világsztárokkal, Clifford Luykkal, Wayne Brabenderrel, Corbalánnal, Carmichaellel. 

A jugoszláv edző volt a hibás – utal Michael Zeravicára. – Hajtott minket, mint az állatokat. Az pedig nem az én világom volt. Az embernek be kell osztania az erejét, mindenkinek van egy szavatossága, és ha az lejár...

Tudják, csak bizonyos számú ugrással születünk, és ha azok elfogynak...

Az embernek óhatatlanul Orson Welles film noirja jut az eszébe, a Touch of Evil, ami magyarul A gonosz érintése címmel ment. Amikor Orson Welles érdeklődik a jövőjéről a jósnőnél, akit Marlene Dietrich játszik, ezt a választ kapja:

Önnek nincs jövője. Már régen elhasználta...