Ma 38 éve Jimmy V és Farkasfalkája átírta a sportág történelmét

Albuquerque nem egy kosaras fellegvár, de 38 éve itt, Új-Mexikóban rendezték a férfi kosárlabda NCAA Final Fourt, az amerikai egyetemi bajnokság négyes döntőjét. Az április negyedikei döntőben a Houston Cougars, a Pumák szinte természetes módon voltak ott, hiszen a texasiak az 1-es kiemelési sorszámmal masíroztak idáig, soraikban két zsenivel, a center Hakeem – akkor még Akeem – Olajuwonnal, a 213 centis nigériai óriással, minden idők legtechnikásabb magasemberével (Nikola Jokics feltűnéséig) és az ugrógép dobóhátvéddel, Clyde Drexlerrel. (Kilenc évvel később Drexler tagja volt a történelem legerősebb kosárcsapatának, a barcelonai olimpián 43,8 pontos átlagos kosárkülönbséggel meccseket nyerő Dream Teamnek, Olajuwon pedig 1996-ban az atlantai olimpián győztes amerikai válogatottnak.)

Az ellenfél a döntőben egy valószínűtlen rivális volt, a mindössze 16. kiemelt North Carolina Állami Egyetem gárdája.

Nagyobbat, mint a Miracle on Ice, az Egyesült Államok egyetemistákból verbuvált hokicsapatának diadala a Szovjetunió ellen a Lake Placid-i téli olimpián, nagyobbat, mint Rulon Gardner győzelme az akkor 13 éve veretlen Alekszandr Karelin felett a sydney-i olimpia nehézsúlyú kötöttfogású birkózódöntőjében. 

Hogy mekkora szenzáció volt ez a győzelem? Íme néhány infó a Farkasfalka nagy meneteléséről:

– A csapat utolsó kilenc győzelméből hét úgy született, hogy az adott mérkőzés utolsó percében még hátrányban voltak.

– A Farkasfalkának meg kellett nyernie az ACC konferenciatornáját ahhoz, hogy eljusson a Final Fourba. Ez úgy sikerült, hogy a Wake Forestet 71–70-re, a Sam Perkinst és Brad Daughertyt felvonultató North Carolinát hosszabbításban 91–84-re (Michael Jordan sérülés miatt nem játszhatott a veszteseknél), a Virginiát – soraiban a 223 centis Ralph Sampsonnal – 81–78-ra gyűrték le.

– Az utóbbi meccset úgy sikerült megnyerni, hogy korábban, az alapszakaszban kétszer is alulmaradtak a Virginiával szemben.

– Az alapszakasz egy bizonyos etapjában a Farkasfalka nyolcból hat meccset elbukott, köztük két 18 pontos vereséggel nem is rangsorolt csapatoktól. 

– A kieséses sorozat első meccsén úgy verték meg a Pepperdine-t, hogy az utolsó 24 másodpercben hatpontos hátrányt dolgozott le, majd a hosszabbításban felülkerekedtek.

– A Farkasfalkán kívül soha egyetlen csapat sem tudta megnyerni az NCAA bajnokságot tíz vereséggel a batyujában. 

Mike Warren, a Wolfpack totál ismeretlen cserejátékosa mondta ezt 2003-ban az ESPN-nek:

A helyzet az, hogy még a saját konferenciánkban, az ACC-ben is legfeljebb a negyedik legerősebb csapat voltunk, nemhogy az egész országban. És mégis megvertük a döntőben azt az együttest, amelyik a soraiban tudott két játékost az NBA történetének 50 legjobbja közül. (Olajuwon, Drexler – a szerk.) Megvertük azt a csapatot, a Marylandet, ahol az NBA draft 2-es sorszámúja, Len Bias játszott. (Aki meghalt, mielőtt még parkettra léphetett volna a Boston Celtics együttesében.) Megvertük azt a csapatot, ahol minden idők legjobb kosarasa, Michael Jordan szerepelt. (North Carolina, amellyel kétszer csaptak össze, az első meccsen még játszott Jordan.) És legyőztük azt a Virginiát, amelyik a valaha volt egyik legcsodálatosabb egyetemista kosaras, Ralph Sampson csapata volt. 

A titok egy név: Jimmy Valvano. Vagy ahogy a karizmatikus edzőt országszerte ismerték: Jimmy V.

Valvano annyira népszerű volt, hogy alapítványa, a rákkutatásra gyűjtő V Foundation még a névadó halála után is összegyűjtött 27 millió dollárt.

Clyde Drexler a mai napig nem tudja megemészteni azt a döntőbeli vereséget. 

Ha hússzor újrajátszanánk azt a meccset, hússzor mi nyernénk. De a sors úgy akarta, hogy azt az egyet, amelyik számított, elveszítsük. 

A döntőre Valvano igazából le sem ülhetett volna a kispadra, mert influenzás volt, 40 fokos láz tört rá, Jim Rehbock, a csapat gyúrója infúziós kezelésben részesítette az edzőt, hogy egyáltalán le tudjon menni a sportcsarnokba. És miután a csapat hihetetlen módon megnyerte a finálét, Valvanónak annyi ereje sem volt, hogy ünnepeljen tanítványaival, egyből visszavitette magát a szállodába.

Az utolsó támadás (akkoriban még nem volt támadási idő az NCAA-ben):

 Lorenzo Charles elkapja a rövid dobást, és bezsákolja a labdát. A többi pedig már történelem.