Valter Attila kivívta a mezőny tiszteletét

Tavaly ilyenkor Valter Attila nem tudta, milyen irányt vesz a pályafutása. A pandémia következtében beszűkültek a versenyzési lehetőségek, Attila csapatát, a CCC Teamet a megszűnés fenyegette, szóval volt miért idegeskednie a fiatal magyar kerékpárosnak.

Aztán minden egy csapásra jóra fordult. Attila megnyerte a Tour de Hongrie-t, a hazai körversenyt, életében először nemcsak elindult a Giro d'Italián, hanem biztatóan is mozgott, amivel meggyőzte a Groupama-FDJ istálló főnökeit, hogy érdemes esélyt adni az egykori mountain bike-osnak a sportág nagyszínpadán. 

És most tekerjük előre a filmszalagot 2021 májusára: a 22 éves fiatalember lett az első magyar kerékpáros, aki egy, a Grand Tourba tartozó versenyen magára ölthette az összetett éllovasának járó trikót – amely a Girón rózsaszínű.

Még mielőtt Valter Attila magára ölthette volna a rózsaszín trikót, a sportág legtekintélyesebb szaklapja, a Cyclingnews exkluzív interjút készített a sportemberrel arról, milyen érzés felvenni a legjobb fiatal versenyzőnek járó fehér trikót, hogyan került a sportágba, és mi az, ami ilyen fiatalon ilyen magasságba repítette.

– Különleges és szokatlan ez az érzés – vágott bele Valter Attila. – Nem számítottam semmilyen színű trikóra itt a Girón, de ha már kiérdemeltem, büszkén viselem. Amit a dobogón állva viselhettem, azt soha, senkinek nem fogom odaadni. Szuper érzés, és mondhatom, máris jobban tisztelnek a mezőnyben. Természetesen én is ugyanúgy megadom a tiszteletet a többieknek, ahogy eddig is, de el kell ismernem, hektikus nap volt ez a mai. Élveztem, nem tagadom, de minden új nap egy új történet.

Tavaly élete első Giróján indult, bemutatkozott a Grand Tour-sorozatban. És mindjárt az első 30 közé került, bár jó egy órával lemaradva a végső győztestől. Megcélozza idén az első helyet az összetettben, ha csak átmenetileg is, és melyek azok a dolgok, amelyekben fejlődni akar?

– Azt hiszem, ha a feladatra tudok fókuszálni, akkor előrelépek tavalyhoz képest az összetettben. De nem biztos, hogy megéri. Talán jobb egy szakaszgyőzelemre fókuszálni, mint megpróbálni bekerülni az első húszba. Nem tudom... Az biztos, hogy a verseny első hetében végig jó formában éreztem magam. Tavaly is így voltam, és most nem is akarok engedni ebből az érzésből. Persze a pályafutásom egy későbbi szakaszában az összetettben is jól akarok szerepelni. (Valter akkor még nem tudta, hogy egy nappal később átveszi az összetett éllovasának járó Maglia Rosát – a szerk.)

Jól emlékszünk arra, amikor 2019-ben megnyerte a tignes-i szakaszt a Tour de l'Aveniren, de milyen volt az ön versenyzői háttere a két évvel ezelőtti szakaszgyőzelme előtt?

– Akkor már volt mögöttem néhány országúti verseny, és már tagja voltam a CCC utánpótláscsapatának. Tehát rendelkeztem némi tapasztalattal a l'Avenir előtt, de azt megelőzően még a mountain bike-ra fókuszáltam. Indultam a világkupaversenyeken és a világbajnokságon, meg efféle versenyeken. Szép lassan váltottam át az országúti szakágra, bekerültem az országúti válogatottba, és kezdtek meghívni versenyekre is, amelyeken meglehetősen sikeresnek bizonyultam. Nagyon élveztem, és amikor hívtak a CCC Teambe, rájöttem, hogy eljött az ideje a váltásnak. Mindez 2019-ben történt. Néhány MTB-versenyen is indultam abban az évben, de az edzésmunkámat és a tervezésemet már nem a mountain bike-ra, hanem az országúti kerékpározásra irányítottam. 

Egyáltalán hogyan kezdett kerékpározni?

– Ami azt illeti, nem volt nehéz. Apám profi kerékpáros volt, Olaszországban versenyzett. Sokszoros magyar bajnok volt, és amikor befejezte a pályafutását, azonnal edzőnek állt. Mielőtt velem kezdett volna foglalkozni, sok tanítványa volt. Én tízévesen kezdtem, és a többi sráccal edzettem. Apám ma is edzősködik otthon, Csömörön, és remélem, hogy mások is kikerülnek a klubjából. 

Ön az első magyar, aki bármilyen színű trikót visel egy Grand Tour-versenyen. Milyenek az otthonról érkező reakciók?

– Ez egyszerre boldog és szomorú pillanat, hiszen tény, hogy én vagyok az első „trikós” magyar. Szép lenne, ha nagyobb hagyományai lennének a kerékpársportnak Magyarországon, de sajnos ez van. Korábban egyetlen említésre méltó kerékpárosunk volt Bodrogi László személyében. Bodrogi dobogós volt a világbajnokságon, de színes trikót nem hordott Grand Tour-versenyeken, más volt az érdeklődési köre. Ami engem illet, rengeteg sms-t kaptam otthonról, meg Messenger-üzeneteket, interjúkéréseket. Igazán boldog vagyok, hogy ekkora figyelem övez annak ellenére, hogy nincsenek olyan nagy hagyományai ennek a sportágnak Magyarországon. És azt is tudják, milyen nehéz idáig eljutni, és hogy mennyire profik vagyunk. Óriási büszkeség ez. 

Junior- és U23-as korában nem volt nehéz elismerést kivívni magának Magyarországon?

– Egyszerűen nem is volt lehetőségem arra, hogy otthon versenyezzek. Kevés versenyünk volt, és nem sokat tudtam ez ellen tenni. De most már más a helyzet, itt van a Tour de Hongrie, és ha az ember jól szerepel ezen a versenyen, akkor nevet szerez magának. Juniorkoromban nekem külföldre kellett utaznom versenyekre, például Svájcba és Luxemburgba. Fiatal kerékpárosként sok mindent megtanultam magamról, csatlakoztam egy európai junior csapathoz, elindultam a Szlovák Körversenyen, ami pont a nekem megfelelő viadal volt. Az egyik szakaszon dobogóra is kerültem, egy hegyi etapon, és ez volt nekem a belépő a CCC Teamhez.

Végül is miért választotta a Groupama-FDJ csapatot?

Amikor tavaly év elején beütött a Covid–19, a CCC Team bejelentette, hogy bezár. Fogalmam sem volt, mi lesz velem. Nem tudtam, lesz-e még lehetőségem arra, hogy bemutassam a tudásomat. Szóval, nehéz pillanatok voltak ezek az életemben. Nem tehettem mást, mint hogy keményen edzettem, és reménykedtem. Míg végül a Tour de Hongrie megnyerése után megcsörrent a telefonom. Hízelgett, hogy bíznak bennem a Groupama-FDJ csapatnál, igazán perspektivikus programot állítottak össze nekem az elkövetkező évekre. Egyértelmű, hogy jól sült el a csatlakozásom a csapathoz, és mindenben nagyon professzionális a bánásmód, amiben részem van. Nagyon odafigyelnek az apró részletekre is. Könnyen azonosulni tudtam a csapat filozófiájával, mivel minden sportolójuknak a legjobbat akarják. Nem volt nehéz meggyőzniük arról, hogy érdemes csatlakoznom. Életem legjobb döntése volt.

Kik voltak a hősei, a példaképei gyerekkorában?

Hát ez egy nehéz kérdés. Sokáig a hegyikerékpárt nyomtam, és Peter Sagan volt a bálványom. Nagyon tetszett, hogy egy olyan nagyszerű bringás, mint Peter Sagan, a hegyikerékpárt választotta. Tizenhárom éves voltam, amikor Sagan átnyergelt országúti kerékpárra. Sagan egyből a legjobbak egyike lett ebben a szakágban is, és nekem hihetetlenül furcsa érzés volt, hogy valaki, aki Budapesttől kétórányira született, ráadásul egy olyan városban, Zsolnán, amelynek történelmi kötődése van Magyarországhoz, ilyen sokra viszi. Szóval, nekem a hegyikerékpárosok voltak a példaképeim.

A kerékpározáson kívül mik a hobbijai?

Manapság nem sok hobbim van. Szeretem a videójátékokat, de nem túlságosan. Az év bizonyos időszakában belevetem magam ezekbe, aztán kikapcsolom a konzolt, és hónapokig elő sem veszem.

Ezt még a karantén idején játszottam, de annak szerencsére már vége. Persze néha még játszom ellenfél nélkül, „single player” üzemmódban, mert ez egyszerűbb, és nem annyira időigényes. Néha játszom egy kis God of Wart vagy Spidermant időtöltésből. Tavaly azonban rengeteget warzone-oztam az unokaöcsémmel. De leginkább otthon szeretek lenni, jóllehet a legtöbb időmet a sport emészti fel. De nem baj, nincs ezzel semmi gond. Szuperboldog vagyok, mert nekem ez egy megvalósult álom, nem pedig munka. 

(Borítókép: Valter Attila a Groupama-FDJ csapat versenyzője a 104. Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny nyolcadik, Foggia és Guardia Sanframondi közötti 170 kilométeres szakaszának rajtja előtt Foggiában 2021. május 15-én. Fotó: Luca Zennaro / MTI / EPA)