Kapás arany-, Hosszú ezüstérmes női 200 méter pillangón

D  AS20210520059
2021.05.20. 18:09
Kapás Boglárka arany-, Hosszú Katinka pedig ezüstérmet nyert csütörtökön női 200 méter pillangón a budapesti úszó-Európa-bajnokságon. A magyar csapat ezzel már három aranynál és kilenc éremnél jár a viadalon.

A címvédő Kapás a legjobb idővel jutott a fináléba, és bár az első fordulónál még Keanna MacInnes és Laura Kathleen Stephen előtte volt, és fél távhoz érve is másodikként haladt – ekkor már Helena Bach mögött –, 150-nél már több mint egy másodperc volt az előnye, és végül 2:06.50-es idővel fölényesen nyert.

A szám világbajnoka korábbi legjobbján 28 századmásodpercet faragva döntött egyéni rekordot.

Titkon reméltem egy egyéni csúcsot, ez sikerült, úgyhogy nagyon boldog vagyok. Az első százon nem mertem nagyon elbízni magam, a harmadikon viszont, ahogy távolodtam a többiektől, éreztem, hogy ez már meglesz, úgy gondoltam, ezt már nem fogom hagyni

– idézte Kapás Boglárka M4 Sportnak mondott szavait az MTI.

Hosszú az első két mérési pontnál még az ötödik volt, majd a hajrát negyedikként kezdte meg, remek finissel pedig ezüstöt szerzett.

Kicsit gyorsabban kellett volna kezdenem, az valószínűleg jobb taktika lett volna. Mentem Bogival az elején, tudtam, hogy a második százon ő nagyon erősen fog úszni, nekem általában nem ez a taktikám, most kipróbáltam ezt. Kicsit csalódott vagyok, mert nem érzem, hogy mindent sikerült volna kiúsznom magamból

– vélekedett Hosszú Katinka.

A nap második fináléjában a román Robert-Andrei Glinta óriási csatában nyerte meg a férfi 100 méteres hátúszás fináléját, két századdal megelőzve Hugo Gonzálezt, a harmadik helyen pedig kilenc század lemaradással holtversenyben ért célba Aposztolosz Hrisztu és Yohann Ndoye Brouard.

A női 100 méteres hátúszás elődöntőjéből Burián Kata nem jutott fináléba – 10. idővel zárt –, a férfi 200 gyorson viszont ez összejött a futamában harmadik helyre beérő Milák Kristófnak.

Halmai Petra egyéni csúccsal végzett a 12. helyen a női 200 méteres mellúszás elődöntőjében, a férfi 50 méter pillangón délelőtt a legjobb idővel záró Szabó Szebasztián pedig a második futamban 23.10-et úszva holtversenyben a második lett, ezzel készülhet a fináléra.

Ennél biztosan jobbat kell úszni a döntőben, de bízom benne, hogy ez sikerülni is fog. Az országos csúcs 22.90, az alá jó lenne bemenni, és akkor az érmet jelent

– mondta a futamot követően Szabó Szebasztián.

A női 200 méteres gyorsúszás fináléjában a cseh Barbora Seemanová két századdal „lenyúlta” Federica Pellegrinit, a férfi 200 mellen pedig a világcsúcstartó orosz Anton Csupkov az utolsó hosszon hagyta állva az ellenfeleket, és ért 2:06.99-cel elsőként a célba.

A nap második magyaros döntőjében is két honfitársunk volt érdekelt, kicsivel negyed nyolc után Cseh László és Kós Hubert ugrott a medencébe 200 vegyesen. A csupán 18 éves Kós másodikként fordult a pillangó után, az itt még negyedik Cseh háton már elsőként ért a falhoz. Mellen kicsit visszaestek a mieink, a 35 éves Cseh ekkor a harmadik helyen haladt, végül a negyedik lett, Kós pedig az ötödik helyen zárt. Az aranyérmet Hugo González nyakába akaszthatták.

Meglepődtem, hogy negyedik helyen zártam, örülök neki. Jó visszajelzésnek ez a helyezés, de jobban örültem volna, ha 1:58-on belüli idővel tudok zárni

– mondta az 1:58.04-et úszó Cseh László.

A nap zárásaként a 4x100-as mix vegyes váltók mérték össze tudásukat, a férfi versenyzővel kezdő oroszok indítottak a legjobban, 52.09-cel Eb-csúcsot úszott Kliment Kolesznyikov, mellen pedig Adam Peaty úszott nagyot, így szépen felhozta a briteket – itt a két férfi versenyzővel kezdő fehéroroszok voltak még az élen. James Guy 250-nél már vezetést szerzett Nagy-Britanniának, 3.24 másodperc előnyből pedig Anna Hopkin már behozta a csapatot. Európa-csúccsal nyert a szigetországi váltó.

A magyarok kilenc éremnél tartanak a vizes Európa-bajnokságon. Korábban nyíltvízi úszásban Olasz Anna második, a csapat pedig harmadik lett, akárcsak a szinkronúszók highlight kűrjében a magyar válogatott. A medencés úszóknál hétfőn 400 méter vegyesen Hosszú Katinka az első, Mihályvári-Farkas Viktória a második helyen végzett, míg szerdán 200 méter pillangón Milák Kristóf győzött, Kenderesi Tamás pedig harmadik lett.

ÚSZÓ-EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST

100 m hát

1. Robert-Andrei Glinta (Románia) 52.88 mp

2. Hugo González (Spanyolország) 52.90

3. Aposztolosz Hrisztu (Görögország) 52.97

3. Yohann Ndoye Brouard (Franciaország) 52.97

200 m mell

1. Anton Csupkov (Oroszország) 2:06.99 p

2. Arno Kamminga (Hollandia) 2:07.35    

3. Erik Persson (Svédország) 2:07.66

200 m vegyes

1. Hugo González (Spanyolország) 1:56.76 p

2. Jeremy Desplanches (Svájc) 1:56.95

3. Alberto Razzetti (Olaszország) 1:57.25

4. Cseh László 1:58.04

5. Kós Hubert 1:58.12

nők:

200 m pillangó

1. Kapás Boglárka 2:06.50 p

2. Hosszú Katinka 2:08.14

3. Szvetlana Csimrova (Oroszország) 2:08.55

200 m gyors

1. Barbora Seemanová (Csehország) 1:56.27 p

2. Federica Pellegrini (Olaszország) 1:56.29

3. Freya Anderson (Nagy-Britannia) 1:56.42

4x100 m vegyes vegyesváltó

1. Nagy Britannia (Kathleen Dawson, Adam Peaty, James Guy, Anna Hopkin) 3:38.82 p

2. Hollandia 3:41.28

3. Olaszország 3:42.30

(Borítókép:  A győztes Kapás Boglárka a női 200 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a budapesti vizes Európa-bajnokságon a Duna Arénában 2021. május 20-án.  Fotó: Kovács Tamás / MTI)