Egy ufó, aki labdával gyorsabb, mint labda nélkül

A könyv egyik legnagyobb érdeme – legalábbis számunkra, magyar olvasók számára –, hogy csaknem egy teljes fejezet foglalkozik Vanczák Vilmossal. 

Hogy micsoda? Hogyan kerül a csizma az asztalra?!

No de kérem, ki ne emlékezne arra a baljós augusztusi délutánra 2005 nyarán, amikor Lionel Messi bemutatkozott az argentin válogatottban, de a bemutatkozása csak 47 másodpercig tartott Vanczák Vilmosnak és Markus Merknek köszönhetően?

Argentína Budapestre volt hivatalos egy barátságos mérkőzésre. José Pékerman szövetségi kapitány ki akart próbálni néhány új játékost, de mindenki tudta, hogy valójában a 18 éves Messinek akar lehetőséget adni a bemutatkozásra a válogatottban. 

A meccsen egy darabig minden ment, ahogy menni szokott, Argentína 2–1-re vezetett, amikor a 64. percben Messi pályára lépett Lisandro López helyett, 18-as mezben. Azt a képet, amikor elhelyezkedik a középpályán, látni kell, és ahogy Puntí kolléga írja, lehetőleg horrorfilmbe illő zenei aláfestéssel. 

Azonnal kap egy labdát, amelyet továbbpasszol D’Alessandrónak, aki viszont elveszíti. De alig telik el pár másodperc, és valaki már vissza is szerzi. A labda újra Messihez kerül, aki elindul vele, de már rajta is van egy magyar játékos, Vanczák Vilmos, aki vissza akarja rántani a mezénél fogva. Messi le akarja rázni, egy pillanatra megáll, csapkod a karjával, mire Vanczák a földre veti magát, mintha rettenetes könyököst kapott volna, és még azt is megnézi, vérzik-e. 

Markus Merk játékvezető azonnal kiállítja Messit. Senki sem akar hinni a szemének, az argentin játékosok azonnal Merk köré gyűlnek, mintha azt mondanák neki: „Elment az eszed? Nem látod, hogy pont azt a fiút állítottad ki, aki a világtörténelem legjobb focistája lesz? Tényleg akarod ezt a szégyenfoltot az életrajzodba?”

Messi nem tesz semmit, teljesen le van forrázva, csak a pólóját húzza fel az arca elé. A meccs végén, amikor a többi játékos jön le a pályáról, Messi sírva fakad. 

Később maga Vanczák is azt nyilatkozta, hogy túlzás volt a piros lap. Merk pedig... Az esetet megelőző évben a világ legjobb játékvezetőjének választották. Civil foglalkozása fogorvos, bírói életrajza pedig jól mutatja, hogy egy igazi pszichopata, akinek a piros lap a mániája.

Hát körülbelül ez az a fejezet, amelynek Messi mellett Vanczák a főszereplője. De olvashatunk a könyvben a legendás szalvétáról, amelyre Carles Rexach, a Barca technikai igazgatója felvéste az első, hevenyészett Messi-szerződést a Pompeia Tennis Club éttermében, a Monjuic lábánál; Pep Guardiola legendás aforizmájáról, miszerint „Messi az egyetlen játékos, aki labdával gyorsabb, mint anélkül”; legendás sétáiról a pályán, amikor „úgy jön-megy, mint aki elveszített valamit”; arról, hogy Cristiano Ronaldo valójában Messi ellenszereként érkezett a Real Madridba, míg Messi Ronaldo nélkül is az lenne, aki. 

És arról is, hogy miért néz fel az égre Leo minden gólja után. Igen, imádott – és már régóta halott – nagymamájára, Celiára gondol ilyenkor, aki kitartóan kísérgette a kis „Bolhát” a meccsekre és edzésekre, amikor még járni is alig tudott, de már megbolondította a két fejjel magasabb ellenfeleket.

Ahogy ma is teszi, a harmincnegyedik születésnapja felé közeledve. 

Szóval kimondottan élvezhető a könyv, főleg a Messi-fanok számára. Jó a fordítás is, ami a mai magyar valóságban, amikor hemzsegnek a kutyafuttában magyarra átültetett, rettenetes nyelvhelyességű – pontosabban -helytelenségű – fércművek, kifejezetten üdítő kivétel. (Azért egy-két elütés benne maradt...) Ezért a dicséret Bakucz Dóra műfordítót illeti, a kiadásért pedig a Helikon Kiadót. 

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)