Milliók szeretik, pedig rossz példakép volt

Muhammad Ali 1942. január 17-én a Kentucky állambeli Louisville-ben született Cassius Marcellus Clay Jr. néven. Családja nehéz körülmények között élt, alkoholizmussal küzdő apja címfestőként, anyja háztartásbeliként dolgozott. Négy fiú- és egy lánytestvére volt, a család pedig nehezen találta meg számításait a déli államokban folyó faji diszkrimináció miatt. Ali tizenkét éves korában került kapcsolatba az ökölvívással: ekkor ugyanis ellopták a biciklijét, majd egy rendőr önvédelmi célból mutatott néhány alapmozdulatot a fiúnak, akinek végül annyira megtetszett a sportág és az edzőterem légköre, hogy tizenhat évesen otthagyta az iskolát, és onnantól kizárólag a bokszra koncentrált. 

Tehetsége hamar egyértelművé vált, később sorra nyerte az amatőr mérkőzéseket és versenyeket – amatőrként száz megvívott mérkőzésből csupán öt alkalommal hagyta el vesztesen a ringet –, kétszer pedig első helyen végzett a Nemzeti Amatőr Bajnokságon, majd több ízben is elnyerte a Nemzeti és a Kentucky Aranykesztyűt; a valódi áttörés viszont csak ezután következett:

„Repkedj, mint egy lepke, szúrj, mint egy méh!”

Habár Ali büszke volt az Egyesült Államoknak szerzett olimpiai bajnoki címre, a játékokról hazatérve mégis azt tapasztalta, hogy bőrszíne miatt továbbra sem engedik be egyes éttermekbe, sőt bizonyos helyeken rasszista megjegyzésekkel illetik. Egy feltételezés szerint a rasszista támadások miatti felháborodásában az Ohio folyóba hajította olimpiai érmét. Az amatőr sikerek után szerződést kötött egy louisville-i szponzori csoporttal, amely mögött vagyonos fehér üzletemberek álltak, akik támogatásuk biztosítása mellett edzőt is szereztek az amatőröktől a hivatásosok közé igyekvő fiatal öklözőnek: 

Ali első profi mérkőzését 1960. október 29-én vívta Tunney Hunsaker ellen Louisville-ben, ahol egyhangú pontozással győzött. A debütáló mérkőzést sorrendben tizennyolc siker követte, amelyek közül tizenötöt kiütéssel nyert meg, beceneve a The Greatest, vagyis A Legnagyobb lett. Egy televíziós interjú során pedig taktikájáról vallott, az ott elhangzó szöveg onnantól kezdve a védjegyévé vált:

Repkedj, mint egy lepke, szúrj, mint egy méh!

1964 februárjában a tekintélyt parancsoló adottságokkal rendelkező, félelmetes ütőerejű Sonny Liston várt rá, akivel a Bokszvilágtanács (WBC) és a Bokszvilágszövetség (WBA) világbajnoki öveiért küzdött meg. A közvélemény jelentős része úgy gondolta, hogy Liston gond nélkül legyőzi Alit. 

A felkészülés ideje alatt Ali meg is zavarta ellenfelét edzés közben, „ronda medvének” nevezte, és a sajtón keresztül is üzengetett neki, miután egy felvétel alkalmával a riporter azt mondta, hogy találkozott Sonny Listonnal, Ali pedig a rá jellemző módon reagált minderre: 

Ugye milyen ronda? Túl ronda ahhoz, hogy világbajnok legyen. Egy világbajnok csak szép lehet. Mint én! 

A mérkőzés előtti mérlegelés igazi show-műsorrá változott. Ali szinte leállíthatatlan volt, sorra záporoztak a kommunikációjára jellemző, rímekkel és költői képekkel felduzzasztott piszkálódások Listonra, aki meg volt győződve róla, hogy tíz évvel fiatalabb ellenfelénél mentális gondok lehetnek, legalábbis is erre következtetett a bokszolóktól nem éppen megszokott viselkedésből. A helyszínen lévő sportorvos megállapította, hogy a magából teljesen kivetkőző Ali vérnyomása és pulzusszáma is jóval magasabb az optimálisnál. 

Az összecsapásra február 24-én került sor Miami Beachen, a Convention Centerben. Ali magasabb volt riválisánál, és már az elejétől kezdve ő irányított, Liston nehezen boldogult a sokat mozgó ellenféllel, csak kevés tiszta ütést volt képes bevinni. A harmadik menetben Ali egy kettős kombinációval kezdett, nem sokkal később duzzanatok jelentek meg Liston szemei alatt, az egyik ezek közül fel is szakadt. A vérző Liston viszont nem adta fel, a sarokban pedig ravasz csaláshoz folyamodott:

A gong után igyekezett közel húzni magához Alit, és valahogyan beledörzsölni a szemébe a folyadékot. Angelo Dundee látta, hogy tanítványa folyamatosan és erőteljesen pislog, ezért megpróbálta vízzel kimosni a szemét. Az ötödik menetre Ali úgy jött ki a sarokból, hogy gyakorlatilag semmit sem látott ellenfeléből. Liston igyekezett megsorozni őt, de így sem tudta kiütni a szinte vakon támolygó Alit.

A hatodik menetben ismét Ali pillanatai következtek, Liston szinte egy ütéssel sem próbálkozott, így könnyű célponttá vált. Ali folyamatosan vitte be a pontos ütéseket, 

A mérkőzés után voltak olyan hangok, amelyek szerint Sonny Liston valójában eladta a mérkőzést, és nem is igazán akart bokszolni Ali ellen. Angelo Dundee határozottan visszautasította a feltételezést, sőt azt is kijelentette, hogy versenyzője bármikor képes lett volna legyőzni Listont. Hogy mi a tényleges igazság, arról keveset tudni, de a két bokszoló 1965. május 25-én újra megmérkőzött, ahol Ali mindössze két perc után kiütéssel győzött. 

Névváltoztatás, megtagadott behívó, eltiltás

Már a Liston elleni mérkőzés alatt is nyílt titok volt, hogy Ali tagja az Elijah Muhammad által vezetett, Az iszlám nemzete nevű radikális afroamerikai szektának, amelynek egyik legismertebb alakja Malcolm X volt. A polgárjogi harcos szoros kapcsolatban állt a fiatal ökölvívóval, aki a szervezethez való csatlakozás után a nevét is megváltoztatta. 

1967 áprilisában Muhammad Ali is megkapta katonai behívóját a vietnami háborúba. Már az elején megtagadta a részvételt vallási okokra hivatkozva. Később mégis megjelent Houstonban a fegyveres erőkbe történő beosztása miatt. Háromszor is szólították név szerint, hogy lépjen előre, ő azonban mindannyiszor megtagadta a parancsot. Amikor negyedszerre is figyelmeztették, egy katona közölte vele, hogy bűncselekményt követ el, amiért akár öt év börtönt és tízezer dolláros pénzbírságot kaphat. Ali viszont továbbra sem volt hajlandó eleget tenni a felszólításnak, 

Noha a sportoló fellebbezett a döntés ellen, a Legfelsőbb Bíróság ítéletére és a hatályon kívül helyezésre három éven keresztül várnia kellett. Végül 1971-ben megszűnt Ali eltiltása, de 1967. március 22-től egészen 1970. október 26-ig, vagyis a csúcséveiben (25 és 29 éves kora között) inaktív volt. 

Újra a csúcson

Muhammad Ali pályafutása jó néhány, később legendássá váló összecsapást hozott, de az eltiltás lejártának érvénybe lépésekor talán még senki sem gondolta, hogy a boksztörténelem egyik legismertebb trilógiájának kezdetét jelenti majd, amikor a korábbi világbajnok 1971-ben kihívta honfitársát, Joe Fraziert egy címmérkőzésre.

Ali sokak számára ellenszenvessé vált a katonai behívó megtagadásakor.

Egyes információk szerint még az eltiltás ideje alatt Frazier felajánlotta segítségét és támogatását Alinak. Frazier tisztelte vetélytársát a háborútól való távolmaradásáért és a meggyőződése miatt meghozott határozott döntéséért. Ali 1970 végén két felhozó mérkőzésen is a kötelek közé lépett, és mindkettőt simán hozta, így következhetett a Joe Frazier elleni első ütközet. A mérkőzést 1971. március 8-án rendezték New Yorkban, a Madison Square Gardenben. A meglepően enerváltan bokszoló Ali a fogadkozások ellenére vereséget szenvedett, 

A kihívó nem volt hajlandó elismerni a vereséget, a két bokszoló iránti korábbi tiszteletnek már nyoma sem volt. A még mindig csak harmincéves Ali ezután egy kisebb szervezet, az NABF világbajnoka lett, többek között a súlycsoport akkori, egyik jelentős bokszolóját, Ken Nortont is legyőzve. 

Frazier 1973-ban elveszítette világbajnoki címeit a feltörekvő George Foremannel szemben, így a következő év januárjában jöhetett az Ali elleni visszavágó az NABF övéért. A helyszín újfent a Madison Square Garden volt, a végső döntést pedig ismét a pontozóbírók mondták ki, 

Ali kettejük második mérkőzése előtt és után is a nyilvánosság előtt sértegette Fraziert. Az okok a szektatagságában keresendők, Ali ugyanis ellenszenvet táplált a „fehér elnyomók” és az őket „kiszolgáló” feketék iránt is, Fraziert pedig az utóbbi kategóriába sorolta. 

A harmadik, egyben mindent eldöntő, Frazier elleni felvonás előtt Ali két komolyabb jelentőségű mérkőzésen is szorítóba lépett. Előbb a már világbajnok George Foreman várt rá Zaire (mai nevén Kongói Demokratikus Köztársaság – a szerk.) fővárosában, Kinshasában. A mérkőzés dátuma 1974. október 30. volt. Az ütközet később saját elnevezést kapott: 

Dübörgés a dzsungelben. 

A mérkőzés nem is alakulhatott volna jobban Ali számára, a ringben régi önmagát idézte, és kiütötte Foremant, a győzelemmel pedig újra felért a nehézsúly csúcsára. 

1975 márciusában Ali a teljesen ismeretlen és mindenki által esélytelennek hitt, 35 éves Chuck Wepner ellen tette kockára frissen visszaszerzett öveit. Hatalmas meglepetésre Wepner egészen a 15. menetig talpon maradt a címvédővel szemben, de végül Ali az utolsó menetben TKO-val legyőzte.

1975. október 1-jén elérkezett a Joe Frazier elleni harmadik csata, amelynek a Fülöp-szigetek fővárosa, Manila adott otthont, ez volt a manilai thriller. A mérkőzés megrendezése kiváló eszköz volt a Fülöp-szigeteki elnök, Ferdinand Marcos számára.

Korabeli információk szerint a világbajnoki címmérkőzés megszervezése mintegy tízmillió dollárba került, ráadásul Ali kétszer annyi pénzt kapott a mérkőzésért, mint Frazier. Ali már két héttel a mérkőzés előtt megérkezett a Fülöp-szigetekre, érkezését hatalmas érdeklődés övezte. Frazier csak később ért a helyszínre, így őt nem részesítették ilyen fogadtatásban.

Az ütközet hatalmas iramban kezdődött. Mindketten komoly ütésekkel találták el a másikat, így egyikük sem úszta meg sérülés nélkül. Mivel akkoriban a címmérkőzések még tizenöt menetesek voltak, ez a találkozó is rekordhosszúságú lett. Szinte záporoztak a nagyobbnál nagyobb ütésváltások, ami mindkét bokszolóból sokat kivett. 

A 14. menet végére szinte teljesen elkészültek az erejükkel. Ali a sarokban közölte: nem képes kiállni az utolsó három percre. Frazier sem volt jobb állapotban, az utolsó előtti menetet majdhogynem vakon küzdötte végig. Egyik szeme már 1964 óta sérült volt, és ezt a mérkőzést a másik, még ép szeme is megsínylette. Amikor edzője megkérdezte tőle, hány ujját mutatja, Frazier azt válaszolta, hogy egyet. A tréner két ujját mutatta fel, így nem engedte ki tanítványát az utolsó menetre, 

A találkozó után Ali bocsánatot kért Frazier fiától a mérkőzés előtti viselkedéséért, de ellenfele ezt nem fogadta el. Ali még egyszer nyilvánosan is próbálkozott: 2001-ben a New York Times hasábjain igyekezett jobb belátásra bírni egykori nemezisét. 

Joe Frazier 2011. november 7-én májrákban halt meg, temetésén Ali is részt vett. 

Egy ellenfél, akit még a Legnagyobb sem győzhetett le

Ali 1978-ban vereséget szenvedett a feltörekvő Leon Spinks ellenében. A visszavágón később visszaszerezte címeit, de ekkorra már jól látható volt, hogy a negyvenedik életéve felé közelítő bajnok sebessége megkopott, és stílusa sem a régi. Ali utolsó címvédő mérkőzését 1980. október 2-án vívta. Ellenfele korábbi kesztyűpartnere, a veretlen Larry Holmes volt. Bár Ali nem fogott padlót, a küzdelmet végig Holmes irányította, Angelo Dundee pedig nem engedte tovább küzdeni bokszolóját, 

1981 decemberében szállt ringbe utoljára Trevor Berbick ellen, aki pontozással legyőzte, a vereség egyben Ali 21 éven tartó pályafutásának végét jelentette. A mérkőzést követően visszavonult a profi boksztól. 

A nyolcvanas évek második felében került közelebbi kapcsolatba a korszak feltörekvő nehézsúlyú bokszolójával, Mike Tysonnal. Érdekesség, hogy Tysonnak 1988-ban sikerült technikai K.O.-val felülmúlnia Ali egyik utolsó legyőzőjét, Larry Holmest. 

1996. július 19-én Ali gyújtotta meg az olimpiai fáklyát az atlantai játékok nyitó ünnepségén. 1998-ban a szintén Parkinson-kórral küzdő Michael J. Fox színésszel kezdett közös projektbe a betegség elleni küzdelem jegyében. 2001-ben Ali néven életrajzi film jelent meg róla, amelyben Will Smith formálta meg az egykori bokszolót.

Állapota az évek során fokozatosan romlott, a 2012-es londoni olimpia záró ünnepségén már súlyos betegen jelent meg. 2013 februárjában testvére, Rahman Ali úgy nyilatkozott: Muhammad már beszélni sem tud, és bármikor meghalhat.

2014 decemberében tüdőgyulladás, 2015 januárjában pedig húgyúti fertőzés miatt került kórházba. 2016. június 2-án légzőszervi panaszok miatt az arizonai Scottsdale-ben ismét kezelésre szorult. Bár állapotát megfelelőnek minősítették az őt ellátó orvosok,

Négy alkalommal nősült, összesen kilenc gyermeke született.

Pályafutását máig tisztelet övezi. Mérkőzéseit, szónoklatait rengetegen idézik. Az amerikai popkultúra egyik kultikus alakjává vált, népszerűsége egyik legfontosabb elemének sokan azt tartják, hogy egyike volt az „önmagukat felépítő amerikai karaktereknek”. 

(Borítókép: Muhammad Ali 1963. május 27-én. Fotó:  Kent Gavin / Keystone / Getty Images)

(Forrás: Így vált Muhammad Alivá – dokumentumfilm –, Guardian)