Krisztina
18 °C
24 °C

Trae Young az NBA-ben 30 éve nem látott produkcióval rukkolt ki

2021.06.15. 10:48

Tim Hardaway, Chris Mullin és Mitch Richmond vezérletével a Golden State Warriors 7. kiemeltként 3–1-re legyőzte a San Antonio Spurst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának első körében – 1991-ben.

A csapatra a következő fordulóban a Magic Johnsonnal és James Worthyval felálló Los Angeles Lakers várt, amely 3–1-re elhúzott, az ötödik találkozót pedig Los Angelesben rendezték. A hazaiak végül 124–119-re győztek hosszabbítás után, ezzel továbbjutottak, ám Tim Hardaway elemében volt: 51 perc alatt 27 pontig és 20 asszisztig jutott.

Azóta eltelt 30 év, és senki sem volt képes hasonló teljesítményre – egészen mostanáig.

Az Atlanta Hawks a Philadelphia 76erst fogadta hétfőn, és 103–100-as győzelmével 2–2-re egyenlített a párharcban. A hazaiak legjobbja a 22 éves Trae Young volt, aki a találkozó hajrájában két rendkívül fontos büntetőt dobott be, amellyel eldöntötte a mérkőzést.

A három évvel ezelőtt ötödikként draftolt irányító emellett 25 ponttal és 18 assziszttal zárta a találkozót, ezzel Hardaway óta ő az első játékos, aki legalább 25 pontot dobott és 18 asszisztot adott a rájátszásban egy mérkőzésen. Young esetében mindkettő karriercsúcsnak számít a rájátszásban, egyúttal ő a legfiatalabb játékos az NBA történetében, aki 18 gólpasszig jutott a playoffban.

A játéknap másik mérkőzésén a Los Angeles Clippers 118–104-re nyert a Utah Jazz ellen, a párharc ott is 2–2-re áll. A Clippersnél Kawhi Leonard és Paul George is kitett magáért, mindketten 31 pontig jutottak.

Kedden Brooklyn Nets–Milwaukee Bucks találkozót rendeznek (az állás itt is 2–2), ám a hazaiak számára rossz hír, hogy James Harden (combsérülés) és Kyrie Irving (bokasérülés) sem épült fel, így nem játszhat az ötödik mérkőzésen.

A rájátszás eredményei
Keleti csoport

Atlanta Hawks (5. helyen kiemelt)–Philadelphia 76ers (1.) 103–100
A végeredmény: 2–2

Nyugati csoport

Los Angeles Clippers (4.)–Utah Jazz (1.) 118–104
Az állás: 2–2

Keddi mérkőzés
Keleti csoport

Brooklyn Nets (2.)–Milwaukee Bucks (3.)
Az állás: 2–2