Vége a gusztustalan előnyszerzésnek, drámai változás az NBA-ben

Shams Charania, a The Athletic újságírója megszimatolta, hogy az NBA szabályváltozást tervez. Méghozzá olyan szabályváltozást, amely alapvetően jó irányba viszi az utóbbi években a gátlástalan opportunistáknak kedvező sportágat. 

Miről is van szó?

Ők négyen a legnagyobb mesterei az ellenfél egy helyben álló védőjébe történő beleugrásoknak, a labdavezetés közbeni hirtelen és megjósolhatatlan megtorpanásoknak, amelynek következtében a támadót követő védő elkerülhetetlenül beleszalad az ellenfelébe.

És jött a két vagy három büntetődobás, annak függvényében, hogy a triplavonalon kívül vagy belül csaltad be az ellenfeledet a csapdába…

Ez a szemérmetlen, a szabályok adta lehetőségekkel arcátlanul visszaélő magatartás oly mértékben felháborította a tisztességes – természetesen a kárvallott – edzőket, hogy januárban egy Brooklyn Nets–Atlanta Hawks-mérkőzésen, Trae Young sokadik kierőszakolt büntetődobása után Steve Nashből, a Nets edzőjéből kiszakadt az üvöltés:

Ez nem kosárlabda!

Nem bizony. De nem Trae Young és társai a hibásak, hanem a szabálykönyv megalkotói.

Miközben tiszta, becsületes eszközökkel is tudnának érvényesülni, hiszen mind a négyen szenzációs kosarasok.

No de most az NBA megelégelte a simlisek tobzódását, és három ponton megváltoztatja a szabálykönyvet. Elmarad a büntetődobás a következő esetekben, legalábbis Charania kolléga szerint:

1. Olyankor, ha a dobó játékos természetellenes módon ütközik a védőbe, keresve a testi kontaktust.

2. Olyankor, ha a dobó játékos a lábával természetellenes módon rúg előre, keresve a testi kontaktust.

3. Olyankor, ha a támadó játékos hirtelen és természetellenes módon megváltoztatja a mozgása irányát – jobbra, balra vagy hátrafelé.

A The Athletic szerint Young röpke három év alatt művészi szintre fejlesztette a kiprovokált személyi hibák műfaját. Szép lassan, jobbra-balra tekintgetve vezeti a labdát, kifinomult receptoraival pontosan érzékeli, hogy hol van a védője, és ha a szerencsétlen ellenfél a háta mögé kerül, Young villámgyorsan büntetőfékezésbe kezd, sőt még egy kicsit hátrafelé is hajol, és a szerencsétlen védő elkerülhetetlenül beleütközik a Hawks 22 éves irányítójába. És máris megszólal a bíró sípja, személyi hiba, két vagy három dobás. 

Az igazság az, hogy Luka Doncic is előszeretettel alkalmazza ezt a trükköt, James Harden pedig még houstoni játékos korában sajátította el a parkettről már elrugaszkodott ellenfélbe történő beleugrás művészetét. 

Chris Paul, a 36 éves fejjel élete első döntőjét játszót phoenixi point guard különösen a mérkőzések negyedik negyedében harcol ki megszámlálhatatlan faultot oly módon, hogy váratlanul befékez az őt üldöző ellenfél előtt, aki ha akarná, sem tudná elkerülni az összeütközést. 

Na, ennek most vége. Talán sikerül visszatérni a normalitás birodalmába. 

Biasone, Chamberlain, Chris Ford

Az NBA nem véletlenül tartja magát a világ legjobb ligájának – nemcsak kosárlabdában, hanem valamennyi sportágat figyelembe véve. Az amerikai profi kosárlabdaliga titka abban rejlik, hogy villámgyorsan reagál a negatív tendenciákra, és azonnal kiirtja azokat a jelenségeket, amelyek rontják az üzletet, azaz nem nyerik el a nézők tetszését.

1954-ben Danny Biasone, a Syracuse Nationals tulajdonosa elérte, hogy bevezessék a támadóidőt. 24 másodpercben szabták meg, mert Biasone kiszámolta, hogy átlagban ennyi idő alatt jutnak el dobásig a csapatok. A 24 másodperces támadóidő bevezetését az tette szükségessé, hogy vészesen csökkent a dobott pontok mennyisége, egyre unalmasabb lett a játék. A 24 másodperces szabály bevezetése után egyik idényről a másikra csaknem 14-gyel nőtt a csapatok által szerzett pontok száma 79,5-ről 93,1-re.

1964-ben 3,6 méterről 4,8 méterre szélesítették a „festéket”, vagyis a büntetőterületet, amelyen belül nem tartózkodhatott három másodpercnél tovább a támadójátékos. Ezzel azt akarták elérni, hogy a kor domináns centere, a 216 centis, herkulesi erejű Wilt Chamberlain távolabb kerüljön a gyűrűtől. Még korábban, 1952-ben egy másik óriás, George Mikan miatt szélesítették 1,8 méterről 3,6-ra a festéket.

Az 1979–1980-as szezonban bevezették a hárompontos dobást, három ponttal a gyűrű középpontjától minimum 23 lábról és 9 hüvelykről (7,239 méter) eleresztett dobásokat díjazták. Már persze, ha a labda belehullott a gyűrűbe. A történelem első tripláját Chris Ford, a Boston Celtics játékosa értékesítette 1979. október 12-én a Boston Gardenben, a Houston Rockets elleni mérkőzésen. Valahogy így:

1987-ben bevezették az illegal offense callt, ami azt jelentette, hogy nem volt szabad a pálya egyik végébe csoportosítani a csapat öt játékosa közül négyet, ily módon egy az egyben ott hagyni az ötödiket a védőjével. Ezt a fajta elszigetelést a Chicago Bulls alkalmazta előszeretettel, kihasználva azt, hogy fiatal sztárja, Michael Jordan lényegében megállíthatatlan volt egy az egy ellen. Ha ilyen formáció alakult ki a pályán, a bíró elvette a labdát a támadó csapattól. Nem sűrűn alkalmazták, de néha befújták, mint ebben az 1994-es videó-összeállításban is:

Aztán nagyjából ugyanakkor bevezettek egy másik szabályt, amely Charles Barkley ellen irányult. A Philadelphia 76ers bivalyerős bedobója mindig azt csinálta, hogy a gyűrűnek háttal hosszú másodperceken át pattogtatta a labdát, miközben egyre közelebb tolta védőjét a kosárhoz, majd amikor már elég közel ért, akkor megfordult, és egy méterről a gyűrűbe ejtette a labdát. Nos, ennek megakadályozására hoztak egy szabályt, amelynek értelmében öt másodpercnél tovább nem tolathatott a játékos a labdával a büntetővonalon belül. 

2001-ig tilos volt a zónavédekezés az NBA-ben. De akkor engedélyezték, hogy ilyen módon zabolázzák meg a gyakorlatilag tarthatatlan óriást, Shaquille O'Nealt. De zóna ide vagy oda, ez nem sikerült; Shaq 2000-ben, 2001-ben és 2002-ben is a döntő MVP-je volt…

Aztán bevezették a szándékos faultolás tiltását a pocsék büntetődobók, elsősorban O'Neal ellen. Ez volt a Hack-A-Shaq taktika. Manapság a hasonlóan borzalmasan büntetőző Ben Simmons (76ers) ellen vetik be ezt a fegyvert, és ha a mérkőzések utolsó két percében teszik, akkor a bírók szankcionálják a bűnöst. 

És még reggelig sorolhatnánk a különféle szabálymódosításokat, amelyeket bizonyos konkrét játékosok ihlettek. Bizonyítékaként az NBA páratlan rugalmasságának, túlélőképességének. 

(Borítókép: Trae Young 2021. július 3-án Atlantában. Fotó: Kevin C. Cox / Getty Images)