Eljött a mi időnk – érzelmes képsorok a paralimpia előtt

B8A0035
2021.08.21. 11:16

Augusztus 24-én kezdődik Tokióban a nyári paralimpia. A Magyar Paralimpiai Bizottság megbízásából a SoulCase Studio és az Odesa Films reklámfilmet forgatott a magyar sportolókkal, a hosszabb, rendezői változatot most az Indexen láthatják először. A rövidebb verzió az eskütétel óta látható a hazai tévécsatornákon.

Az egyperces filmben jeleneteket láthatunk több sportág magyar képviselőjével, a narráció pedig nemcsak a paralimpikonokat, hanem mindenki mást is motiválhat.

Az ötlet úgy jött, hogy először Konkoly Zsófiról (paralimpiai és világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok paraúszó – a szerk.) készítettünk egy filmet, ekkor néztem körbe a nemzetközi porondon, és láttam, hogy nagyon sok ország paralimpiai csapatának nagyon menő reklámfilmje van. Ezért gondoltuk úgy, hogy teszünk egy felajánlást, összeszedjük a kellő anyagi és egyéb erőforrásokat, csinálunk egy hasonló filmet a magyar paralimpikonokról, hátha egy kicsit is hozzátesz a felkészülésükhöz. Erre végül az MPB is nyitott volt

– fogalmazott Halmos Ádám rendező.

A film a SoulCase Studio és az Odesa Films közös produkciójában készült, és hosszabb, rendezői verziója itt debütál az Indexen. A stáb magját Halmos Ádám rendező, Szemerey Bence operatőr, Tanca Norbert gyártásvezető és Görög Ákos kameraasszisztens alkotta.

Szerettük volna bemutatni, min mennek keresztül a parasportolók egy paralimpiai szereplésig, ennek a metaforája lett a filmben látható repülőút, ami nemcsak Tokióba repíti őket, de átvitt értelemben azt az utat is szimbolizálja, ahogyan megtanultak nem kis előnyt kovácsolni sérüléseikből. Szerencsére nemcsak nekünk, hanem több cégnek is fontos volt valamit hozzáadni ehhez az ügyhöz. Vannak, akik eszközökkel szálltak be a produkció elkészítésébe – ők a 2.8 alladin rental voltak, a meglehetősen specifikus repülős igényeinket pedig a Wizzair, a Budapest Airport és a Menzies segített megvalósítani

– mondta Halmos Ádám a paralimpia előtt.

Kapcsolódó
Református papnak készült, lovagkeresztes világbajnok lett

Református papnak készült, lovagkeresztes világbajnok lett

Az év fair play díjasának megválasztott vívónak már csak a paralimpiai arany hiányzik.

Kis stábbal forogtunk, végig családias volt a hangulat, amihez szerencsére a sportolók is nagyban hozzájárultak. Nemegyszer fordult elő, hogy ötször-hatszor kellett ugyanazt az egy mozdulatot felvennünk különböző szögekben vagy technikai dolgok miatt, ami sokszor kifárasztja a tapasztaltabb színészeket is. A film szereplői közül mindenki nagyon türelmesen viselte a forgatást, minket

– nyilatkozta a rendező.

A paralimpia augusztus 24-től szeptember 5-ig tart. Hazánkat 37 sportoló képviseli a játékokon.

A tokiói magyar paralimpiai csapat:

  • asztalitenisz (6): Szvitacs Alexa, Arlóy Zsófia, Csonka András, Zborai Gyula, Major Endre, Pálos Péter
  • atlétika (4): Ekler Luca, Biacsi Ilona, Biacsi Bernadett, Szöllősi István
  • erőemelés (1): Sedric Roussel Watchou
  • íjászat (1): Gáspár Tamás
  • kajak-kenu (6): Pulai Erika, Varga Katalin, Kiss Péter Pál, Rozbora András, Kiss Erik, Juhász Tamás
  • kerekesszékes vívás (7): Krajnyák Zsuzsanna, Hajmási Éva, Veres Amarilla, Mező Boglárka, Dani Gyöngyi, Osváth Richárd, Tarjányi István
  • kerékpár (2): Wermeser Zsombor, Ocelka Róbert (guide: Nagy Gergely)
  • sportlövészet (2): Dávid Krisztina, Gurisatti Gyula
  • triatlon (1): Lévay Petra
  • úszás (7): Adámi Zsanett, Illés Fanni, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Száraz Evelin, Iván Bence, Payer Kata

(Borítókép: Magyar Paralimpiai Bizottság)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio

A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio

A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.

március 3., 08:39

  • Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban

Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban

Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.

március 3., 12:02

  • Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán

Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán

A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.

március 3., 10:03

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

3 órája

  • Sport
Kerkez Milosékra a Manchester City vár

Kerkez Milosékra a Manchester City vár

Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.

március 3., 08:46

  • Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten

Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten

Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.

március 3., 13:26

  • Sport
Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott

Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott

Az olasz és a francia élvonalat is megjárta, most zöld-fehérben bizonyíthat.

március 3., 12:58

  • Sport
Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja

Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja

„Erre korábban nem számíthattam.”

március 3., 10:43

  • Sport
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.

tegnap, 22:21

  • Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját

Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját

Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.

március 3., 06:44

  • Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül

Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül

Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.

március 2., 09:12

  • Sport
Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt

Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt

Négy gól és öt gólpassz esett ki a csapatból a Napoli elleni rangadó miatt.

március 3., 14:48

  • Sport
A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa

A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa

Tóth Alex szerint az utolsó tíz percet leszámítva értékelhetetlen volt a címvédő teljesítménye.

március 2., 20:13

  • Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk

Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk

A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.

március 2., 20:26

  • Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...

március 2., 08:44

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

3 órája

  • Sport
A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége

A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége

„A szurkolóink elég kemények” – figyelmeztette a Konferencia-ligában hozzájuk látogató londoniakat.

március 3., 20:51

  • Sport
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.

március 2., 20:19

  • Sport
Edzője sem tudja, mikor térhet vissza a magyar válogatott kiválósága

Edzője sem tudja, mikor térhet vissza a magyar válogatott kiválósága

Az egy góllal elvesztett bajnoki rangadóról feltűnően hiányzott.

március 3., 19:25

  • Sport
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.

március 3., 20:13

  • Sport
Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője

Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője

A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a Győrrel csap majd össze.

március 2., 15:19

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

44 perce

  • Sport
Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha

Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha

A berliniek mindössze két mérkőzést tudtak megnyerni a legutóbbi tizennyolcból.

március 2., 17:40

  • Sport
Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk

Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk

Január vége óta nyeretlen a kék-fehér gárda.

március 2., 15:38

  • Sport
Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója

Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója

A pénzt jótékonysági célokra fordítják.

március 2., 16:26

  • Sport
Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában

Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában

Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.

március 2., 17:34

  • Sport
A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros

A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros

Súlyos csuklósérülése sem gátolta meg a fejlődésben.

március 2., 15:04

  • Sport
Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata

Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata

Az Újpestnek nem kellő csatár a meccs egyik főhőse lehet a vendégek színeiben.

március 2., 16:16