Tekla
5 °C
19 °C

Megvan a magyar paralimpiai csapat nyolcadik tokiói érme

2021.08.31. 07:19
Dávid Krisztina bronzérmet nyert légpisztolyban kedden a tokiói paralimpián.

A P2-es kategória magyar indulója – aki szívműtét közben történt műhiba miatt hatévesen kerekesszékbe került – jól teljesített a 60 lövéses alapversenyben. Különösen az első fele sikerült jól a délelőtti programjának, 96, 97, majd megint 96 körrel zárta a tízes sorozatait. Az alap második felében 93, 94 és megint 94 kör jött össze neki, és az 570 körös teljesítménnyel az 572-vel záró iráni Szareh Dzsavanmardi mögött stabilan a második legjobb volt a 18 fős mezőnyben. A harmadik helyezett török Aysegül Pehlivanlar 564-gyel végzett – írja az MTI.

Ugyanakkor a jó teljesítménynek a nyolcas döntőben csak lélektani jelentősége lehetett, mert nulláról kezdtek a lövők. Dávid Krisztina öt lövést követően harmadik, újabb öt után negyedik volt, de közben azért hátrébb is állt egy-egy pontatlanabb célzás miatt. Ezután két lövésenként egy versenyző mindig kiesett, és a 45 éves magyar döntős jól kapaszkodott felfelé. Nyolc lövés után négyen maradtak, akkor egy körrel előzte meg dél-koreai ellenfelét, akit az újabb két kísérlet után is maga mögött tudott tartani: 210,5 körrel harmadik lett, mert az előtte álló Dzsavanmardit és Pehlivanlart nem volt esélye befogni. Az iráni 239,2 körös – világcsúcsot érő – döntős eredménnyel győzött, a török 234,5-tel zárt.

Dávid Krisztina, aki 2014-ben vb-második, öt éve, a riói olimpián ötödik, 2018-ban pedig Európa-bajnok volt, a magyar küldöttség nyolcadik érmét – harmadik bronzát – szerezte.

A férfiaknál Gurisatti Gyula (P1) 542 körrel 24. lett az alapversenyben, így nem jutott be a döntőbe a 27 fős mezőnyben. A 55 éves, egykori uszonyos- és búvárúszó, aki tájékozódási búvárúszásban világ- és Európa-bajnok, 1999-ben egy búvárpalack felrobbanása miatt mindkét lábát elveszítette térd alatt.