Simone Biles újra reflektorfényben: körbeturnézza Amerikát

További Sport cikkek
-
Furcsa körülmények között vesztette életét Moszkvában az olimpiai bajnok sportoló
- Idén is a Groupama Aréna lesz a futball jövőjének találkozópontja
- Nem kanapékihívás, de magyar kerékpáros is képes meghódítani az Atlaszt
- A nemzetközi szövetség is gratulált Székely Anna sikeréhez
- Bemutatkozott a profik között, és elérte legfőbb célját golftehetségünk első versenyén
Simone Biles példakép, sőt, ikon. Egyrészt az olimpiákon és világbajnokságokon együttvéve megszerzett 32 érmének köszönhetően – ez a dolog sportbeli része. Majd ezután jönnek az egyéb vonatkozások.
Négy évvel ezelőtt kiderült, hogy Biles is áldozata volt az amerikai tornászválogatott ragadozójának, a csapatorvos Larry Nassarnak, aki éveken át szexuálisan molesztálta a nemzeti együttesben megforduló fiatal lányokat, köztük Bilest is. Nassar életfogytig tartó börtönbüntetésnek néz elébe.
Biles a múlt héten tanúskodott a Szenátus jogi bizottsága előtt több kolléganőjével együtt a diplomás szatír tárgyalásán.
A tornásznő könnyeivel küszködött, miközben előadta, mit művelt vele Nassar.
Ugyancsak a közelmúlt történése, hogy Biles lehengerlő estélyi ruhát öltve részt vett a Video Music Awards-díjátadón és a Met-gálán megannyi celebritás között.
A Time magazin pedig beválasztotta 2021 legbefolyásosabb személyiségei közé, méghozzá a Titánok kategóriában.
(A legbefolyásosabb száz közé lét magyar került be, Rédai Dorottya, a Meseország mindenkié című, nagy port felvert könyv projektkoordinátora és Karikó Katalin, a koronavírus vakcinájának egyik kifejlesztője.)
Eközben nem tudjuk, hogy Biles aktív tornász-e még, vagy már befejezte versenyzői pályafutását. Egyelőre lebegteti a folytatás lehetőségét, bár többen úgy vélik, számára Tokió volt a hattyúdal, amikor arra hivatkozva, hogy egyrészt elvesztette az egyensúlyérzékét, másrészt nem tudja elviselni a rá nehezedő emberfeletti nyomást, visszalépett a csapatversenyektől és az egyéni összetettől. (Igaz, később a gerenda szerenkénti döntőjében fellépett, és bronzérmet szerzett.)
Ami történt Tokióban, az az amerikai média liberális szegmensében (New York Times, Washington Post, CNN) megértést, részvétet váltott ki, és egyenesen hősként ünnepelték, amiért Bilesnak volt bátorsága visszalépni a versenyektől, és az egészségét, az életét fontosabbnak tartotta, mint az újabb érmek hajszolását.
Ugyanakkor a konzervatív tévécsatornák, például a FOX, gyengeségként aposztrofálták Biles visszalépését, és úgy fordították le, hogy cserben hagyta sporttársait.
Akárhogy is nézzük, Bilesnak nehéz napjai voltak az olimpia alatt és után, másra sem vágyott, mint hogy hazamenjen szerettei közé, és megnyugodjon, kipihenje magát. A rövid pihenést követően viszont egymást érték a gálák, a kötelező fellépések, és mintha ez még nem lett volna elég, szerdán a tusconi műsorral beindította novemberig tartó, 35 városra kiterjedő előadáskörútját, a Gold Over America Tour névre keresztelt sorozatot.
Amit kétféleképpen lehet nézni: egyfelől úgy, mint egy csodálatos sportember megdicsőülését, másfelől viszont mint egy monumentális haknit.
Merthogy kőkemény üzleti vállalkozásról beszélünk. Ugyanis amíg a 2016-os riói olimpiát követő, Biles nevével fémjelzett előadás-sorozatot – amely akkor 36 városra terjedt ki – az Egyesült Államok tornaszövetsége menedzselte, és a bevétel is a USA Gymnastics számlájára folyt be, a mostani Gold Over America Tour producere maga Biles, és a bevételek felett is ő rendelkezik. Hogy mennyi pénz folyik be, azt még nem tudni, de az első előadás az arizonai Tucsonban telt házzal ment, és a jegyek ára 20 és 145 dollár között mozgott.
A turné olyan hatalmas sportcsarnokokat is érint, mint a 19 000 nézőt befogadó brooklyni Barclays Center vagy a legendás bostoni TD Garden (19 580-as kapacitás).
Biles arról beszélt a Los Angeles Timesnak, hogy szerinte az, ami Tokióban történt vele, nemhogy csökkentené a közönség érdeklődést, hanem ellenkezőleg: még hozzá is járulhat a turné anyagi sikeréhez.
Biles az egyik legnézettebb amerikai beszélgetős műsorban, az ABC-n futó Jimmy Kimmel Live! című show-ban népszerűsítette a turnéját.
A műsor egyébként látványos, és felvonultatja napjaink legkiválóbb amerikai tornásznőit, a riói és a tokiói csapat szinte valamennyi tagját, sőt azt a Katelyn Ohashit is, aki annak idején 15 évesen legyőzte Bilest, és aki később fantasztikus talajgyakorlatával a közösségi háló kedvence lett:
A 🔟 isn't enough for this floor routine by @katelyn_ohashi. 🔥 pic.twitter.com/pqUzl7AlUA
— UCLA Gymnastics (@uclagymnastics) January 13, 2019
És most hogyan tovább? Biles dodonai választ adott a riporteri kérdésre a Met-gálán:
A tokiói olimpia óta csak arra volt időm, hogy egészségileg rendbe jöjjek, formában tartsam magam, és felkészüljek a turnéra. Az biztos, hogy az októberi világbajnokságon nem indulok, és még arról sem döntöttem, hogy ott leszek-e a 2024-es párizsi olimpián.
Ami viszont biztos: most már nem függ senkitől, beleértve a szövetséget is. A maga ura, a saját műsorának a producere, és önmaga alakítja az életét.
(Borítókép: Simone Biles a tokiói olimpián 2021. július 27-én. Fotó: Laurence Griffiths / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott
Meghódította a Premier League-et.
február 27., 06:30
- Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22
- Sport
Káprázatos reklámmal tette emlékezetessé a Jordan Brand Luka Doncic klubcseréjét
Minden exem Texasban él...
február 27., 08:30
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
40 perce
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
2 órája
- Sport
Karnyújtásnyira került a Real Madrid attól, hogy bejusson a Spanyol Kupa döntőjébe
A mérkőzés egyetlen gólját a vendégek brazil csillaga, Endrick szerezte.
február 26., 23:29
- Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak
Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.
február 27., 09:31
- Sport
Meghalt Lukács Lóránt
A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.
február 27., 10:27
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
2 órája
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
1 órája
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
6 órája
- Sport
Szoboszlai Dominik az újabb gólja után elárulta, mi tenné igazán boldoggá
A magyar labdarúgót választották a meccs emberének a Newcastle ellen.
február 27., 00:14
- Sport
A második félidőre elfogyott a Szeged Magdeburgban, ötödik helyen végzett BL csoportjában
Mikler Roland bravúrjaival sokáig meccsben tartotta csapatát.
2 órája
- Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”
Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.
február 27., 17:47
- Sport
Cristiano Ronaldo feje túl a negyvenen is aranyat ér
A portugál sztáron nem fog az idő.
február 26., 09:12
- Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével
A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.
február 27., 10:53
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
3 órája
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
53 perce
- Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt
Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.
február 27., 13:12
- Sport
Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott
Serli Sándor közel ötven éve alatt több mint kétezer fiatal labdarúgóval foglalkozott.
február 26., 07:52
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
4 órája
- Sport
Az RB Leipzig egy büntetőből lőtt góllal ejtette ki Dárdai Bencééket a Német Kupából
Gulácsi a kispadról nézte végig, ahogyan csapata bejutott a négy közé a sorozatban.
február 26., 22:40
- Sport
Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye
Harmadik alkalommal rajtolhat majd a verseny Spanyolországból.
február 26., 14:10
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
16 órája
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
8 órája
- Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
3 órája
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
9 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
11 órája
- Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak
Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.
2 órája
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
12 órája
- Sport
A Liverpool vezetőedzője nem elégedett sztárjátékosával, aki távozhat a csapattól
Az arab világból akadnak kérői a támadónak.
február 26., 11:34
- Sport
„Kicsit elfáradtam” – nem játszik idén a válogatottban az egyik legjobb magyar vízilabdázó
Feltöltődve, motiváltan szeretne visszatérni a nemzeti csapatba.
február 26., 15:06
- Sport
Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett
Kyrie Irving 35 pontja sem volt elegendő a győzelemhez.
február 26., 10:48
- Sport
Magyarország megvan a Fradi utánpótlása nélkül – és igazából a Fradi is
Kell-e még 2025-ben magyar futballista egy magyar élklubba?
február 26., 15:03
- Sport
Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez
Carlo Ancelotti pihenőt szavazott néhány kulcsjátékosának.
február 26., 13:05
- Sport
Kiesett a bajnokságban éllovas Puskás Akadémia a Magyar Kupából
A felcsútiak a Nyíregyháza ellen buktak el.
február 26., 10:08