Haaland zsebre vágja Messit, Ronaldót, Lewandowskit a BL-ben

GettyImages-1273528664
2021.09.28. 18:46
Ilyen kevés meccsen soha senki nem szerzett még megközelítőleg sem annyi gólt, amennyit a 21 éves norvég óriás a Bajnokok Ligájában. Erling Braut Haaland 17 BL-mérkőzésen 21 gólnál tart, és már most célba vette Cristiano Ronaldo 135 gólos BL-rekordját.

Két év és tizenegy nap telt el azóta, hogy Erling Braut Haaland bemutatkozott a Bajnokok Ligájában a Red Bull Salzburg–Genk-mérkőzésen. Az osztrákok 6–2-re győztek, és a 19 éves norvég csodagyerek mesterhármast vágott a belga bajnoknak. A pontosság kedvéért: az első 45 percben...

Kedd este a Sporting ellen élete tizennyolcadik BL-meccsét játssza – ha felépül sérüléséből –, és eddig 21 gólnál tart a legrangosabb európai kupasorozatban. Ebből hat meccs alatt nyolcat szerzett a Salzburg színeiben, majd 11 mérkőzésen 13-at a Borussia Dortmund játékosaként. Ezzel a 13-mal az elmúlt BL-idény gólkirálya is volt.

Hogy el tudjuk helyezni egy összefüggésrendszerben Haaland 17 meccsen szerzett 21 gólját, nézzük meg, van-e még valaki a futballtörténelemben, aki élete első 17 BL-mérkőzésén legalább 21-szer rezegtette meg az ellenfelek hálóját.

Nemhogy nincs, hanem még meg sem közelítette senki ezt a teljesítményt.

Cristiano Ronaldo, a BL-gólkirály? Ugyan kérem, ő egyetlen gólt sem szerzett az első tizenhét BL-találkozóján!

Lionel Messi? Ő mindössze hat gólnál tartott 17 BL-összecsapás után.

Robert Lewandowski? Na, ő aránylag megközelített a norvégot, 11/17 volt a mérlege.

Karim Benzema? 12 gólt szerzett az első 17 Bajnokok Ligája-meccsén! De nála közelebb senki sem jutott Haalandhoz.

Raúl? Nem rossz az a 8/17, de hol van Haaland 21/17-éhez képest?

A többiek? Ruud van Nistelrooy 12/17, Thierry Henry 8/17, Thomas Müller 5/17, Zlatan Ibrahimovic 6/17, Andrij Sevcsenko 10/17, Filippo Inzaghi 10/17.

És Kylian Mbappé, a csak egy évvel idősebb francia fenomén, akivel a szakértők szerint úgy fogják elosztani egymás között a következő évtized Aranylabdáit, mint a közelmúltban Messi és Ronaldo?

Nos, a PSG sztárja az első 17 BL-meccsén tíz gólt ügyeskedett össze. Semmiség Haaland 21 góljához képest.

Haaland a norvég válogatottban még „csak” 12 gólnál jár 15 mérkőzésen, amivel elégedetlen. Legutóbb azt nyilatkozta:

Nem rúgok elég gólt a válogatottban...

Minden relatív. 

A bajnokságban is jól termel. Salzburgban 27 mérkőzésen 29-szer talált a hálóba, a Dortmundban 67 meccsen 68-szor. meghaladja a meccsenkénti egygólos átlagot. 

Haaland legutóbbi BL-gólja a Besiktas elleni 2–1-es győzelem közben:

(Borítókép: Erling Braut Haaland 2020. szeptember 19-én. Fotó: Lars Baron / Bundesliga / Bundesliga Collection / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.

március 1., 19:59

  • Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.

március 1., 17:47

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

2 órája

  • Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.

március 1., 17:12

  • Sport
Gulácsi Péter lehúzta a rolót, bravúrral járult a lipcsei pontszerzéshez

Gulácsi Péter lehúzta a rolót, bravúrral járult a lipcsei pontszerzéshez

Az első félidőben hiába volt nagy a vendégcsapat fölénye, nem tudott ezzel élni.

41 perce

  • Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.

március 1., 17:50

  • Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.

március 1., 19:16

  • Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.

március 1., 20:47

  • Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.

március 1., 16:20

  • Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.

március 1., 07:15

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

12 órája

  • Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.

március 1., 06:53

  • Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Felidegesítette a másodedző...

március 2., 08:45

  • Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...

március 2., 07:11

  • Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.

március 1., 16:44

  • Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.

március 1., 17:00

  • Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.

március 1., 06:19

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

10 órája

  • Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.

március 1., 08:56

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

4 órája

  • Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

29 perce

  • Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.

március 1., 11:50

  • Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.

március 1., 07:42

  • Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.

március 1., 14:49

  • Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.

március 1., 14:08

  • Sport
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Megkezdte a labdás edzéseket.

március 1., 08:15

  • Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.

március 1., 11:14

Neked ajánlott