Kolót ő nevelte, Wichmann a szomszédja volt

Itt ülünk a Kertész utca 19. szám alatti családi házban, Budafokon. (A legendás kenus, Wichmann Tamás is itt élt öt évig, szomszédok voltak írásunk hősével.) Dávid Géza elővesz a ládafiából egy gyűrött, megfakult kockás füzetet, leteszi elém, és kinyitja. A klub történetét őrzi ez a füzet, az első oldalon az alakuló szakosztály tagjaival. Olvasom a neveket: vezetőedző Dávid Géza, versenyzők: Cserha István, Hingl László, Haraszti Gábor, Pelikán László, Szalai Margit, Szöllősi Imre..., később Ludasi Róbert és legfőképpen Kolonics György.

Legendás világbajnokok, no meg a kétszeres olimpiai bajnok kenus, a feledhetetlen „Kolo”.

A hatvanas években szövetkezetekben dolgoztam, és a szövetkezeteknek nem volt kajak-kenu szakosztálya. Elhatároztam, alapítok egyet. Mivel budafoki lakos voltam és vagyok ma is, és tudtam, milyen csórónak lenni, mindenképpen akartam adni Budafoknak egy vízisport-klubot. 1961. október elsején a Kutya-villában, ahol ma a DunaFok Szabadidőpark van, megalakult a Budai Spartacus kajak-kenu szakosztálya. A Kutya-villa az öreg budafokiak emlékezetében ma is él, ikonikus vendéglátóhely volt, akárcsak a Macska csárda néhány száz méterrel délebbre, ahol ma a Vasmacska étterem várja a vendégeket. Akkoriban Budafok még a budapesti középosztály kirándulóhelye volt, persze inkább a háború előtt, de a hatvanas évek elején még őriztek valamit a régi szép idők bájából, hangulatából.

De nem sokáig. Amikor kiszélesítették a 6-os utat, ledózerolták a Kutya-villát, a Macska csárdát és a szakosztálynak is költöznie kellett. De ne siessünk annyira előre!

Akkor, amikor megalapítottam a szakosztályunkat, én huszonkilenc éves voltam, 1932-ben születtem, versenyzőként voltam párszor magyar bajnok, a 4x500-as kenuváltóban, második voltam tízezren. Aztán 1955-ben megnyertem a két válogatót a melbourne-i olimpiára, de közbejött egy súlyos sérülés, és ezzel lényegében vége is lett a versenyzői pályafutásomnak. Pedig talán utazhattam volna az 1956-os olimpiára...

Szóval Dávid Géza szövetkezeti sportoló volt, és ahogy meséli, már 1956-ban létre akarták hozni a kajak-kenu szakosztályt, de végül csak '61-ben jutottak el odáig, hogy a gondolatot tettek kövessék.

Itt volt a Duna-parton a Budai Spartacus futballklub pályája, az egykori BIK-pálya, ahol a patak belefolyik a Dunába. Az 1961. október elsején megalapított kajak-kenu szakosztály úgy nézett ki, hogy a Kutya-villában volt, az éttermi részben helyeztük el a hajótárolót, mert jobbról-balról és az emeleten lakók éltek. És amikor '61-ben oda költöztünk, négy hajónk volt összesen. Úgy tartottam az edzéseket, hogy tíz emberrel mentem két kilométert, majd visszamentünk, helyet cseréltek a srácok a hajókban, és az újabb tíz gyerekkel megint mentem két kilométert. 14-15 éves gyerekekkel indult el a Spari. Esténként, amikor végeztünk, már sohasem volt meleg víz, mert a focisták mindig elfürödték...

Kolonics György felfedezése is regénybe illő.

Gyuri, aki ott lakott a Vihar utcában, az iskolától ötven méterre, alacsony termetű srác volt. És egyszer Tóth Pista, a testnevelő tanár, lehozott a Dunára húsz gyereket. Gyuri akkor tízéves volt, csöppség, de nagyon szorgalmas és tehetséges. 1982-t írtunk. De két év múlva serdülőben már dobogón állt, aztán Hajdú Gyulával serdülő bajnokok lettek. És onnan már nem volt megállás, persze 1990-ben Gyurit elvitte tőlünk a Csepel, meg Ludasi Robi, aki korábban szintén az én versenyzőm volt.

Az 1965-ös árvíz elborította a Kutya-villát, de rendbe hozták maguk a versenyzők és Dávid Gézáék. Egészen 1985-ig működött ott a klub, akkor költözött fel a Lágymányosi-öbölbe.

Csak úgy mondom, tizenegy árvízből mentettük a hajókat! 1985-ben úgy döntöttek, hogy szélesítik a 6-os utat, és mivel bicikliutat is terveztek, ebbe a szélesítésbe beleesett a csónakház is. Ezért kellett elköltöznünk. De 1993-ban Pazár Sándor, a Bp. Spartacus elnöke meg akarta szüntetni a klubot. Kikapcsolták a telefont és a villanyt. 1997. december 31-én, szilveszter éjszakáján leégett a hajótároló,196 hajó, 250 lapát, 2 motorcsónak, sátrak, 6 köbméter faanyag pusztult el. A tűz után egyesületek, hajóépítők, egykori sparis versenyzők vettek hajókat, lapátokat és az egyesületnek adományozták a felszerelést. Még most is könnybe lábad a szemem, amikor visszaemlékezem arra a megható összefogásra, amivel megsegítették a klubunkat.1998 tavaszán már 60 hajóval rendelkeztünk és a versenyeken el tudtak indulni a kajakosaink és a kenusaink. Elhatároztuk, hogy önállók leszünk, 1999. október 11-i dátummal a Fővárosi Bíróság bejegyezte a Lágymányosi Spari Vízisport Diáksport és Szabadidő Egyesületet. És ennek már 22 éve...

Dávid Géza négy éve átadta a klub irányítását, de manapság is rendszeresen lejár a Lágymányosi-öbölbe. És jövőre betölti a kilencvenet. 

 (Borítókép: Dávid Géza. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)