Dömötör
-1 °C
14 °C

Kevesebb, mint egy klub? A Barca tündöklése és bukása (1.)

GettyImages-932044216
2021.10.14. 06:05
Három generáció is megőrült érte. Először a három mágikus magyar (Kubala, Kocsis, Czibor) érkezésével robbant ki a szürkeségből az ötvenes–hatvanas években, másodszor Johan Cruyff tett csodát a Dream Teammel 1990 táján, harmadszor pedig Lionel Messi és kortársai emelték az egekbe a Barçát. De ez már csak a múlt, napjainkban a La Liga kilencedik helyén haldoklik a katalán függetlenség szimbóluma, amely – szlogenje szellemében – több, mint egy klub. Vagy ma már kevesebb?!

1898-at írtunk, amikor egy 21 éves svájci fiatalember elindult Zürich kanton második legnagyobb városából, Winterthurból – Guinea felé. Igen, a Nyugat-Afrikában fekvő Guinea felé. A több sportágban – kerékpár, rögbi, futball – járatos, kalandvágyó ifjonc, bizonyos Hans Gamper azonban csak Barcelonáig jutott – ott akart hajóra szállni –, s még mielőtt tengerre szállt volna, lehorgonyzott a Sant Gervasi negyedben éldegélő rokonainál. És ha már lehorgonyzott, el is kezdett dolgozni könyvelőként a Compañía de Tranvíasnál, a helyi BKV-nál. 

A századforduló a klubalapítások időszaka volt nemcsak nálunk, hanem mindenütt a nagyvilágban, így Katalóniában is. 1899. október 22-én Gamper – akit akkor már Joanként ismertek a városban – hirdetést jelentetett meg a helyi sportmagazinban (Los Deportes), melyben játékosokat keresett. És egy hónappal a hirdetés feladása után, 1899. november 29-én Gamper elnöklésével megtartották az egyesület első közgyűlését. Az első elnök az angol Walter Wild lett, akit azonban villámgyorsan katalánosítottak Gualterire…

A klub színei a kezdetektől fogva a gránátvörös és a kék (blaugrana).

Gamper 1903-ig játszott a futballcsapatban, és katalánabb volt a katalánoknál. Villámgyorsan elsajátította a nyelvet, és az ő nyomására az FC Barcelona lett az első spanyol sportklub, amely katalánul fogalmazta meg alapszabályát.

A húszas években, Primo de Rivera katonai diktatúrája idején a Barça vált a katalán nemzeti érzés szimbólumává – egy svájcinak köszönhetően.

Gamper öt időszakban töltötte be a klubelnöki tisztséget, és az ő nevéhez fűződött a klub első legendás stadionjának, a 20 000 nézőt befogadó Les Cortsnak a megépítése, amely 1957-ig, a Camp Nou átadásáig funkcionált. 

Gampert Rivera diktatúrája idején a katalán nacionalizmus zászlóvivőjének tartották – mondjuk, az is volt –, ezért kiutasították az országból. Ezt még elviselte volna, de a Barça az egyesület alapítóját megfosztotta klubtagságától. Ez már sok volt Gampernak, akit amúgy a világgazdasági válság anyagilag is a padlóra küldött.

1930. július 30-án golyót röpített a fejébe.

36 évet kellett várni a rehabilitációra; 1966-ban Enric Llaudet, az akkori klubelnök létrehozta a Trofeo Joan Gampert.

Mielőtt bárki is azt hinné, hogy Kubala László volt az első magyar, aki hatást gyakorolt a klubra, gyorsan emlékezzünk Plattkó Ferencre, a Szőke Magyar Medvére, akinek a nevéhez fűződik a klub történetének leghősiesebb epizódja. 

A hatalmas termetű kapus 1893-ban született, és a Vasasban kezdte pályafutását, majd egy bécsi és prágai kitérő után 1922-ben az MTK-ba szerződött. Ugyanazon év karácsonyán a kék-fehérek két barátságos mérkőzést játszottak a Les Corts stadionban a Barcelonával, és a magyar óriás olyan fantasztikusan védett, hogy a két meccsen képtelenek voltak gólt rúgni neki. És a következő évben, amikor a legendás Ricardo Zamora visszavonult, leigazolták Plattkót.

Plattkó gyorsan feledtette Zamorát, a magyar óriással a kapuban és José Samitierrel a csatársor tengelyében a Barça sorra nyerte a Király Kupákat, 1925-ben, 1926-ban és 1928-ban. (Akkor még, a La Liga megalakulása előtt ez volt a legbecsesebb trófea a spanyol futballban.) 

A harmadik volt a legemlékezetesebb. Az ellenfél a Real Sociedad volt, a meccset Santanderben játszották, május 20-án. Előtte egy héten át szakadt az eső Cantábriában, bokáig ért a sár az El Sardineróban, ahol 45 000 néző zsúfolódott össze. Ott volt a nézőtéren Rafael Alberti, az andalúzok koszorús költője és Carlos Gardel, a tangó koronázatlan királya, Samitier barátja is; ennek később még jelentősége lesz.

A katalánok különvonatot indítottak Barcelonából, háromezer szurkoló utazott el a messzi északra, és az akkori hősi idő hangulatára jellemző módon virágesővel fogadták a vendégek rajongóit a pályaudvaron. (Persze Santander nem a Real Sociedad otthona, de mégis közel van a baszkföldi San Sebastianhoz.) Cserébe a katalán fanatikusok transzparenst bontottak ki a nézőtéren: ‘Los socios del Fútbol Club Barcelona saludan a Santander’, azaz A Barcelona Futball Klub tagsága köszönti Santander városát.

Hiába, akkor még tudták, mi az a sportszerűség…

Csakhogy az ünnepi hangulat hamar szertefoszlott. A sáros talajon egymást követték a durva belemenések a baszkok részéről. Előbb Samitiert kellett eszméletlen állapotban levinni a pályáról a Mariscallal történt összecsapás után, majd kilenc főre fogyatkozott a Barça. A 38. percben Amadeo, a Real csatára egyedül tört kapura, az addig is bravúrt bravúrra halmozó Plattkó kivetődött, leszedte a lábáról a labdát, ám az ellenfél – meglehet, nem szándékosan – fejbe rúgta.

A Magyar Medve homlokából dőlt a vér, de még így, félholt állapotban is magához szorította a labdát.

Azonnal bevitték az öltözőbe, és hat öltéssel varrták össze a sebet a homlokán. A kilenc emberrel küzdő Barcelona hősiesen védte a 0–0-t, amikor befejeződött az első félidő, Plattkó helyére a védő Arocha állt be a kapuba.

És a második negyvenöt percre a közönség dörgő üdvrivalgása közepette Plattkó is kifutott! Fején turbánnal, ami pár perccel később már leesett a fejéről. De az óriás nem hátrált, egy kivételével mindent védett, és 1–1-gyel ért véget a meccs (az egyenlítő gólt az ugyancsak kötéssel a fején visszatérő Samitier szerezte), majd két napra rá a megismételt döntő is a sérült Plattkó és Samitier nélkül, míg végül harmadszorra június 28-án – még mindig Plattkó nélkül –, 3–1-re felül tudott kerekedni a Barça minden idők leghosszabb, egy hónapig, egy hétig és egy napig tartó Király Kupa-fináléjában. Kuriózumként megjegyzendő, hogy a döntő második és harmadik mérkőzése között lement az amszterdami olimpia, amelyen a spanyol amatőr futballválogatott is szerepelt, soraiban hét Real Sociedad-játékossal...

A nézőtéren tartózkodó Alberti Óda Plattkóhoz címmel verset írt a magyar kapushoz, ami már egy héttel az emlékezetes csata után, május 27-én megjelent a La Voz de Cantabria című helyi újságban. A Szőke Magyar Medve 1930-ban elhagyta a klubot – addigra megvolt a csapat első spanyol bajnoki címe 1929-ben –, de később két alkalommal is visszatért edzőként, 85 éves korában Santiago de Chilében hunyt el. (Van egy híres fotó, ami akkor készült, amikor Plattkót fejsérülésével a kórházban ápolják, Samitier bepólyált fejjel és Gardel, a tangókirály ott ül a sebesült magyar óriás ágya szélén.)

De ezzel még nem szakadt meg a magyar vonal, 1934 és 1936 között Berkessy Elemér személyében még egy honfitársunk játszott a Barcelonában. Őt az akkor már edzősködő Plattkó nyomására szerződtette a klub, és „Jegenye” meg is állta a helyét, ő volt az első magyar mezőnyjátékos, aki pályára lépett az el Clásicón. 

A polgárháború és a második világháború vérzivatara után – bár Spanyolország nem vett részt a világégésben – megint a magyarok virágoztatták fel az egyesületet. 

Kubala László, a klub történetének Lionel Messi érkezéséig a legnagyobb alakja 1950. június 15-én írta alá szerződését a katalánokhoz. Vezérletével négy spanyol bajnoki címet, öt Király Kupát, két Vásárvárosok Kupáját nyert a klub, és 1961-ben bejutott a Bajnokcsapatok Európa Kupája döntőjébe is, de ott, a berni Wankdorf Stadion baljós katlanjában 3–2-re kikapott a Guttmann Béla edzette Benficától. Azon a mérkőzésen a két Barça-gólt magyarok, Kocsis és Czibor szerezték, merthogy évekkel Kubala érkezése után az Aranycsapat két sztárja is Barcelonába szerződött. Erről Kocsis Tibor rendező készített meghatóan gyönyörű filmet Magyarok a Barçáért címmel. 

Kubaláról joggal mondják azt a katalánok, hogy ő „építette” az 1957. szeptember 24-én átadott Camp Nou (katalán szórenddel: Nou Camp) stadiont, hiszen az ő játéka hatására lett annyira népszerű a klub, hogy futotta a majd’ százezres aréna megépítésére. „Kuksi” szobra immár 12 éve ott áll a stadion bejáratánál. 

Mielőtt elfelejtenénk: ezek az évek – Kubala megérkezésétől az 1961-es visszavonulásáig – jelentették az egyesület első fénykorát.

A második aranykor egy holland mágus, Johan Cruyff nevéhez fűződik.

Mindig bepárásodik a szemem, amikor elolvasom Graham Hunter nagyszerű Barça-monográfiájának idevágó sorait:

Ha mind a 175 000 Barcelona-tag (socio) estéről estére sorban állna, hogy megmasszírozza fáradt lábát, vacsorát készítsen neki, majd betakargassa az ágyban, vagy ha a montanyài 18 lyukas, dimbes-dombos golfpályáján mindig ők cipelnék az ütőit, és éves fizetésük 50 százalékát felajánlanák a mesternek... nos, mindez akkor is nagyon kevés lenne, hogy viszonozzák Johan Cruyffnak mindazt, amit a klub köszönhet neki. Nélküle ugyanis nem létezne Pep Guardiola, Messi, Xavi és Andrés Iniesta sem. A kiválasztás során túl lassúnak, túl kicsinek találtattak volna.

Graham 2012-ben vetette papírra ezeket a sorokat, Cruyff időközben – 2016. március 24-én – elhunyt, de emléke és a holland vonal töretlenül él.

A németalföldi varázsló 1973. július elsején érkezett Barcelonába az Ajaxtól, akkor világrekordot jelentő, hatmillió guldenes (mintegy kétmillió amerikai dollár) átigazolási díj fejében. Első barcelonai idényében bajnokságot nyert a csapat (1960 ót először), a Santiago Bernabéu Stadionban 5–0-ra megverték a Realt (gólok: Asensi 2, Cruyff, Juan Carlos, Sotil), Cruyff pedig aranylabdás lett. 1978-ig volt a Barcelona játékosa, eközben 143 meccsen 48 gólt szerzett.

Tíz évvel később már edzőként tért vissza a katalán városba, hogy lerakja a Dream Team alapjait. Az első két, mérsékelten sikeres idényt követően sorozatban négy bajnokságot nyert a csapat, 1992-ben pedig a Wembley-ben Ronald Koeman bombaszabadrúgásával fennállása során először elhódította a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Cruyff a 3-4-3-as felállást kötelezővé tette, és azóta ebben a rendszerben futballozik a csapat. A Barça-DNS a labdabirtoklást és a megalkuvás nélküli támadójátékot jelenti, amelyben az esztétikum már-már fontosabb az eredménynél. Annak idején Michael Laudrup volt a hamis kilences prototípusa, bár Cruyff (illetve mestere, Rinus Michels) Sebes Gusztávig és a magyar Aranycsapatig vezette vissza a vérvonalat. 

Cruyffot 1996-ban menesztették, de szelleme a mai napig ott lebeg a Camp Nouban, és bár 2016-ban elhunyt a zseni, örökségét mindörökké ápolni fogják a katalán klubnál. (folyt. köv.)

Háromrészes sorozatunk – melyben a Barcelona tündöklését és bukását vesszük górcső alá – következő részét csütörtökön publikáljuk.

(Borítókép: Lionel Messi. Fotó: David Ramos / Getty Images)