Eltűnt teniszező, olimpiai bojkott: össztűz zúdul Kínára
További Sport cikkek
- Az olimpiai bronzérmes Muhari Eszter magabiztosan címvédése a női párbajtőrözők között
- Még mindig kórházban ápolják a mérkőzése előtt rosszul lett dartsost
- Ed Sheeran volt a nap szenzációja, a háromszoros dartsvilágbajnok kiütéssel rajtolt
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
Ki az a Peng Suaj és mi történt vele?
Az Indexen is beszámoltunk róla, hogy a korábbi páros világelső teniszező, Peng Suaj súlyos vádakat fogalmazott meg Csang Kao-li volt miniszterelnök-helyettessel szemben. Azt posztolta Weibo-oldalán, hogy néhány évvel ezelőtt Csang Kao-li – aki 2013 és 2018 között volt miniszterelnök-helyettes – szexuális együttlétre kényszerítette. A posztot megjelenése után mintegy fél órával eltávolították, de a képet többen lementették, és WeChaten, valamint szöveges üzenetküldő alkalmazásokon terjedt. Amíg hagyták.
Kínában az internet minden zuga erős állami cenzúra alatt áll, a politikai vezetők magánélete pedig különösen érzékeny téma. Nemcsak eltávolították a posztot, de a teniszező nevéhez kapcsolódó posztok és hashtagek is eltűntek a kínai közösségi oldalról, a Weibón Peng nevére sem lehetett rákeresni, és a posztjáról készített képernyőfotók küldését is blokkolták az üzenetküldő alkalmazások.
Peng Suaj 2014-ben volt világelső a párosok között, ő volt az első kínai teniszező, aki feljutott a ranglista csúcsára. 2013-ban Wimbledonban, 2014-ben a Roland Garroson győzött, mindkét Grand Slam-tornán párosban.
Eltűnt, mint a kámfor
Az eset november másodikán történt, az azóta eltelt több mint két hétben a nyilvánosság számára ismeretlen a holléte. A női profi teniszezőket képviselő szervezet (WTA) teljes és transzparens vizsgálatot követelt közleményében a kínai kormánytól. Steve Simon, a WTA ügyvezető igazgatója a CNN-nek elmondta: a Kínai Teniszszövetség (CTA) állítása szerint Peng Suaj biztonságban van, nincs kitéve fenyegetésnek, de a WTA nem tudta felvenni vele a kapcsolatot azóta sem.
A WTA ennél tovább is ment: pénteken közölte, ha nem kap hitelt érdemlő információkat Peng Suajról, kivonul Kínából, azaz elveszi az összes torna rendezési jogát az országtól – ez pedig több száz millió dollárt jelentene.
„Ez többről szól, mint az üzlet. A nőket tisztelnünk kell, nem pedig cenzúrázni” – tette hozzá Steve Simon, a WTA első embere.
Nagyobb erőfeszítés, kockázatvállalás és egy jó VPN nélkül gyakorlatilag lehetetlen bármit is megtudni Kínában Peng Suaj helyzetéről – írja a Guardian helyi tudósítója. A külföldieknek még nehezebb tájékozódniuk az ügyben, hiszen blokkolják a helyi állampolgárok hozzáférését a külföldi médiumokhoz. A CNN kínai feedjében automatikusan letiltották azokat a posztokat, amelyekben a teniszező szerepelt, a Guardian pedig például eleve le van tiltva Kínában. Az egyetlen „jel”, amelyet Peng Suaj adott magáról, egy e-mail, amelyet a kínai állam által működtetett CGTN csatorna tett közzé, a valódiságát azonban sokan megkérdőjelezik.
Pénteken Hu Hszi-csin, a Kínai Kommunista Párt által finanszírozott Global Times szerkesztője annyit posztolt a Kínában egyébként letiltott Twitteren, hogy nem hiszi, hogy Peng Suaj megtorlás áldozata lenne azokért a dolgokért, amikről az emberek beszélnek. Annyira figyelt posztjának megfogalmazására, hogy még a szexuális zaklatást sem írta le.
As a person who is familiar with Chinese system, I don’t believe Peng Shuai has received retaliation and repression speculated by foreign media for the thing people talked about.
— Hu Xijin 胡锡进 (@HuXijin_GT) November 18, 2021
A kínai külügyminisztérium szóvivője, Csao Li-csien újságírók érdeklődésére annyit mondott: „Ez nem diplomáciai kérdés, nem vagyok tisztában az ügy részleteivel sem.” A kormányt képviselő Állami Tanács Információs Iroda egyetlen megkeresésre sem reagált.
Rossz előjelek a közelgő téli olimpia előtt
A nemzetközi jogvédő szervezet, a Human Rights Watch (HRW) közleményben jelezte kiállását Peng Suaj mellett, a WTA és a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) együttes erővel igyekszik nyomást gyakorolni Kínára. A teniszvilág egy emberként szólalt fel, a #whereisPengShuai hashtag a közösségi oldalakon már többmilliós elérést generált. Olyan sztárok csatlakoztak a kampányhoz, mint Serena Williams, Andy Murray, Novak Djokovics, Oszaka Naomi, Kim Clijsters vagy Martina Navratilova.
We stand with the tennis community in the concern for Peng Shuai's health and safety. #WhereIsPengShuai pic.twitter.com/ogkkyyFvCF
— US Open Tennis (@usopen) November 19, 2021
A Human Rights Watch ráadásul megjegyzi, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sem tett érdemi lépéseket az ügyben. A NOB mindössze egy szűkszavú reakciót küldött, amelyben azt írta: „Értesültünk a legfrissebb fejleményekről, és bízunk benne, hogy biztonságban van.” A szervezet egyik szóvivője a Reuters hírügynökségnek annyit tett hozzá, hogy „a tapasztalatok alapján a csendes diplomácia a legjobb megoldás az ilyen esetek kezelésére, ezért a NOB nem kíván nyilatkozni”. Peng Suaj egyébként három olimpián is részt vett.
A svájci székhelyű Nemzetközi Olimpiai Bizottság bevételének 73 százaléka közvetítési jogok eladásából származik, további 18 százalék pedig a szponzoroktól.
A NOB nem kritizálta egyszer sem Kínát, és többször hangsúlyozta, hogy „csak egy sportszervezet, nincs hatásköre egy adott állam szuverén politikájába beavatkozni”. A televíziós közvetítések és szponzori szerződések terén is fontos partner Kína a NOB számára.
A WTA azonban kevésbé függ anyagilag Kínától, így nagyobb nyomást gyakorolhat az országra. Emlékezetes, hogy amikor Daryl Morey, az NBA-ben szereplő Houston Rockets igazgatója a hongkongi tüntetőkkel szimpatizáló posztot osztott meg közösségi oldalán, Kína elállt az NBA 2019–2020-as szezonjának közvetítésétől – ezzel a liga mintegy négyszázmillió dolláros veszteséget könyvelhetett el. Ilyen anyagi függése nincs a WTA-nak.
Támadás Amerikából: diplomáciai bojkott a téli olimpiára?
Ha nem lenne elég a Peng Suaj eltűnése körül kialakult ügy, ezzel egy időben Joe Biden bejelentette, hogy az Egyesült Államok diplomáciai bojkottot helyezett kilátásba a 2022-es pekingi téli olimpiára. Az amerikaiak ezzel tiltakoznának az ujgur muszlim közösség kínai elnyomása ellen.
A diplomáciai bojkott annyit tesz, hogy az Egyesült Államok sportolói ugyanúgy elutaznak a téli olimpiára, mint máskor, de a politikusok és tisztségviselők nem. Bidennel szemben több amerikai politikus ennél drasztikusabb lépést javasol: teljes bojkottot. Tom Cotton republikánus szenátor, Kína elhivatott kritikusa a Fox Newsnak úgy fogalmazott: felszólította a Biden-adminisztrációt, hogy hirdessen teljes bojkottot a pekingi játékokra.
A Human Rights Watch arra hívta fel a figyelmet, hogy
Kína gyakran erőszakkal tünteti el azokat, akiknek a nézeteit vagy magatartását problémásnak találja. Törvénytelen fogvatartási formákat alkalmaznak, kikényszerített vallomásokat tesznek közzé, hogy legitimálják a kétes eseteket. A Nobel-békedíjastól a hongkongi kiadón át az Interpol-vezetőig mindent megtesznek a hatóságok azért, hogy elhallgattassák a kritikusokat. Ennek fényében elképesztő, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elfogadja a kormány biztosítékait.
A HRW azt kéri, a sportolók, sportrajongók és szponzorok emeljék fel a hangjukat, és hívják fel a figyelmet Peng Suaj esetére, valamint a Kínában elkövetett emberi jogi visszaélésekre.
Az amerikaiak által kilátásba helyezett bojkottra adott kínai (Csao Li-csien által jegyzett) választ érdemes citálni. „A politikai beavatkozás a sportban szembemegy az olimpia szellemiségével, és sérti az összes sportoló érdekeit.”
A háromszoros olimpikon Peng Suaj hollétéről továbbra sem tudunk semmit, a téli olimpia pedig február negyedikén kezdődik.
(Borítókép: Két, maszkot viselő őr sétál Peking belvárosában az olimpia kezdetét jelző visszaszámlálóóra előtt. Fotó: Sopa Images / Getty Images Hungary)