Szövődmények léptek fel a Bayern oltatlan sztárjánál, ebben az évben már nem játszik

000 9RD6TH
2021.12.10. 08:14

Ebben az évben már nem lép pályára a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayern München középpályása, Joshua Kimmich – olvasható a klub hivatalos honlapján.

A bajorok sztárja biztos, hogy nem lesz ott csapata Mainz, Stuttgart és Wolfsburg elleni találkozóján, ugyanis nem épült fel teljesen a koronavírus-fertőzésből.

Örülök, hogy véget ért a karanténom. Nagyon jól vagyok, de a tüdőmben lévő enyhe beszivárgás miatt még nem tudok teljes értékű edzésmunkát végezni

– fogalmazott a játékos.

Kimmich korábban azért került a német sajtó célkeresztjébe, mert nyíltan vállalta, hogy nem oltatta be magát. Elmondása szerint ő maga nem oltásellenes, csupán további klinikai vizsgálatok eredményeire vár a vakcina esetleges mellékhatásai miatt.

A 26 éves futballista november közepe óta nem lépett pályára. Előbb Niklas Süle kontaktjaként került karanténba, később egy hozzátartozója is pozitív tesztet produkált, majd ő maga is megfertőződött a vírussal. 

(Borítókép: Joshua Kimmich 2021. november 6-án. Fotó:   Christof STACHE / AFP)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.

március 1., 17:12

  • Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.

március 1., 20:47

  • Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.

március 1., 20:24

  • Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.

március 1., 19:59

  • Sport
Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.

22 perce

  • Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.

március 1., 18:04

  • Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.

március 1., 19:16

  • Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.

1 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

6 órája

  • Sport
Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben.

március 1., 21:27

  • Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...

március 2., 07:11

  • Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Felidegesítette a másodedző...

március 2., 08:45

  • Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.

március 1., 16:44

  • Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...

március 2., 08:44

  • Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.

március 1., 06:53

  • Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.

március 1., 17:00

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

10 órája

  • Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.

március 1., 07:15

  • Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.

március 1., 08:56

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

56 perce

  • Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.

március 1., 11:50

  • Sport
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Megkezdte a labdás edzéseket.

március 1., 08:15

  • Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.

március 1., 14:08

  • Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.

március 1., 07:42

  • Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.

március 1., 14:49

  • Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.

2 órája