Indiából edzették távmunkában az Év Atlétáját

Földrészek között ingázó gátfutó lett az év magyar férfiatlétája.  Szücs Valdó jövőre két VB-n és az Eb-n is döntőt futna, mert elege lett a „majdnem sikerültekből”.

Súlyos és makacs izomsérüléssel, egy repülőút közben kialakult lassan gyógyuló betegséggel, és az ezekkel összefüggő mentális problémákkal is meg kellett küzdenie a Zalaegerszegen született Szücs Valdónak, akit idén az Év Magyar Atlétájának választottak meg. A tokiói volt az első olimpiája, ahol nyolc századmásodperccel, azaz a célfotón is alig látható különbséggel maradt le a döntőről. A bosszantó „majdnem sikerültek” sorozatának ez csak az egyik epizódja volt. A 2019-es dohai világbajnokság selejtezőjének első körében öt ezredmásodpercen múlt az elődöntőbe jutása, tavaly pedig mindössze három századdal kellett volna előbb a célba érkeznie, hogy beállíthassa gátfutótársa Baji Balázs fedettpályás országos rekordját a 60 méteren. Így aztán nem meglepő, hogy jövőre merőben új fejezetet szeretne nyitni sportolói pályafutásának történetében. Nem rugaszkodik el a valóságtól, amikor úgy fogalmaz, hogy két világbajnokságon, előbb fedett pályán Belgrádban, majd szabadtéren Eugene-ben, végül a müncheni Európa-bajnokságon is döntős szereplésekkel szeretne szintet lépni. Ha ez így összejön, új egyesületében, a Debreceni Sportiskolában ünnepelni fogják a már most is ötszörös országos bajnok versenyzőjüket.

Büszke arra, hogy az olimpiai csapat tagja lehetett. Tokióban sikerült az erényeivel és a hibáival együtt igazán megismernie önmagát, és felmérnie azt, hogy mekkora alázattal tudja teljesíteni a feladatait. Jól érezte magát, és abból is erőt tudott meríteni, hogy „mikroszkopikus” különbségen múlt a döntőbe jutása.

Távirányítás Indiából

„Nem értek egyet azokkal, akik a kevésbé jól sikerült első olimpiájuk után azzal védekeznek, hogy a tanulópénzüket fizették meg. Én nem kóstolgattam, hanem faltam az olimpia élményeit, örültem annak, hogy az angol mesterem telibe találta a formám időzítését, pedig arra a messzi Indiából vállalkozott, ahová a jelenlegi munkája szólította. Megtapasztalhattam, hogy nem szabad a papírformára hagyatkozni, mert a semmi máshoz nem hasonlítható olimpiai kihívás súlya alatt a favoritok is felsülhetnek, vagy éppen a döntőben vesztik el fonalat. Engem az olimpia egésze feldobott, és már ott Tokióban arra késztetett, hogy erős akarattal vegyek lendületet, mielőtt a Párizs felé vezető útra lépnék” – jelentette ki az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó gátfutó, akinek 11 éves korában tetszett meg az atlétika, miután négy más sportágba, így édesapját követve a kosárlabdázásba és még a műkorcsolyázásba is belekóstolt.

Valdó amerikai feleséget választott magának, egy New Yorkhoz közeli 20 ezer lakosú kisvárosban, Pleasantville-ben élnek, ahol nem ritkán magára utalva egyedül teljesíti ez edzések feladatát. Ez a helyzet is önállóságra nevelte, de a távközlés vívmányainak köszönhetően így is folyamatosan az edzője „szeme előtt” van. Mobiltelefonja a videója, az elküldött felvételeket pedig James Hillier pillanatok múlva a számítógépének képernyőjére vetítve elemezheti a világ másik végében.

„A Tokió előtti hetekben, majd az olimpián is a debreceni Suba Lászlóra bíztam magamat, a 60 gáton magyar csúcstartó Kozák Luca edzőjére. Luca pozitív kisugárzású, örökké vidám lány, a mestere pedig egy lelkiismeretes szakember, így aztán öröm volt velük dolgozni. Munkamániás felfogásuk is közrejátszott abban, hogy a Debreceni SI versenyzője lettem, és amikor Magyarországon tartózkodok, velük együtt edzve hajtom végre James utasításait. Szerintem ebből az új felállásból csak jó sülhet ki.”

Szücs Valdó, aki az angliai Bath városából, egyetemi tanulmányainak színhelyéről költözött jövendőbelije kedvéért az Egyesült Államokba, ahonnan viszont tavaly, a világjárvány idején hosszú hónapokig más országokba, sőt, még a szomszédos amerikai államokba se utazhatott el. Több mint negyedévig az atlétikai pályát sem látogathatta, edzeni csak az utcákban és a parkokban tudott, a gátakról maga gondoskodva.

56 nap a levegőben

„A bezártság csak azért nem borított ki, mert sikerült feltalálnom magamat. Amber Szücsnek, a feleségemnek is sokat köszönhetek, aki mindvégig mellettem állt, bíztatott, és a holtpontokon is képes volt átsegíteni. Hatalmas öröm a számomra, hogy hamarosan ő is Magyarországra látogat, így megmutathatom neki Zalaegerszeget, ahonnan indultam, Budapest legszebb épületeit, a Parlamentet, a Budai Várat és a Halászbástyát, arra számítok, hogy le lesz nyűgözve. Ha az idő engedi, még Debrecenbe is elkalauzolom.

Aligha akad rajta kívül még egy olyan magyar sportoló, aki egy év leforgása alatt tizennyolc alkalommal repülte volna át oda és vissza az Atlanti-óceánt, légiutasként pedig összesen 56 napon emelkedett legalább egyszer az égbe. Ezért is emlegetik a földrészek között ingázó atlétának, noha az is igaz, hogy 2018-ban éppen egy gép fedélzetén fájdult meg a füle, amibe aztán bele is betegedett.

„Tizennégy hónapon át minden reggel azzal keltem, hogy szédülök. Félni kezdtem a repüléstől, a gátlásokat dr. Nagy Réka pszichológus űzte ki a fejemből, akinek a segítségére a mai napig számítok” – mondta az Év Atlétája, aki nagyon sajnálja, hogy a világbajnoki bronzérmes Baji Balázs nemrégiben lezárta a pályafutását. Ellenfelét mindig is nagy küzdőnek, kiváló sportembernek tartotta.

„A sors úgy rendelkezett, hogy a legnagyobb közös döntőinket rendre úgy vívtuk meg, hogy az egyikünk betegség, kisebb sérülés vagy a gyengébb formája miatt nem volt tökéletes állapotban. Milyen szép is lett volna, ha a 2023-as budapesti világbajnokságon mind a ketten a magyar válogatott tagjai vagyunk, és a „szuperdöntőnket” ott vívjuk meg egymással és a gátfutás legjobbjaival.”

(Borítókép:  Szűcs Valdó, a férfi 110 méteres gátfutás elődöntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián az Olimpiai Stadionban 2021. augusztus 4-én. Fotó:  Czeglédi Zsolt / MTI)